Dr. Garai Gábor Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett, majd 10 éven át a Heim Pál Gyermekkórházban dolgozva szerzett gyermeksebészeti szakvizsgát. 4 éven át dolgozott a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézetében, ahol újszülöttsebészeti, gyermekurológiai profillal bővítette jártasságát. 5 éve ismét a Heim Pál Gyermekkórházban dolgozik, ahol szakterülete a minimálisan invazív gyermeksebészet, a gyermek mellkassebészet, gastrointestinalis sebészet és az onkológiai sebészet. Emellett gyermektraumatológiai jártassági vizsgát is tett. Osztályvezető helyettes főorvosként feladata a betegellátáson túl a műtő vezetése, a szakorvosjelöltek képzése valamint az egészségtudományi kar védőnői képzésében résztvevő hallgatók oktatása.
Az elmúlt évek során számos új műtéti eljárás bevezetésében vállalt kiemelt szerepet. A gyógyító munka mellett kiemelten fontosnak tartja a szülőkkel, gyerekekkel való kommunikációt, és a mindennapi találkozások során erre is jelentős hangsúlyt helyez.
A gyermeksebészet igen szerteágazó területén a Dr. Rose Magánkórházban vizsgál és gyógyít általános gyermeksebészeti betegségeket (fityma problémák, sérvek, bőrelváltozások), sürgősségi eseteket (lágyrész és végtag sérülések), operál laparoszkópos és nyitott sérvműtéteket, gyermekurológiai beavatkozásokat.