Dr. Varga Fatima

Belgyógyász, endokrinológus, hematológus

Húsz éven keresztül dolgoztam a SOTE I. Belklinikán, ahol megtanultam a belgyógyászat  alapvonalait, a legjobb mesterektől tanultam endokrinológiát és hematológiát.

2008 óta dolgozom az Országos Onkológiai Intézetben, ahol 11 éven keresztül láttam el számos rosszindulatú vérképzőszervi daganatban szenvedő beteget. Mind emberileg, mind szakmailag legjobb tudásom szerint támogattam, segítettem a pácienseket. 2010 óta vezetem az intézet endokrin ambulanciáját, ahol a „szokványos” endokrin kórképeken túl pajzsmirigy daganatos betegeket látok el, valamint az onkológiában egyre gyakrabban alkalmazott immunterápiák által kiváltott endokrin kórképek diagnosztizálását és kezelését konzultálom.

Az endokrinológiában sok éves tapasztalatom van pajzsmirigy betegségek felismerésében, kezelésében, követésében. Az elmúlt 15 évben sok inzulinrezisztenciában és/vagy policisztás petefészek szindrómában szenvedő nővel dolgoztunk együtt panaszaik, tüneteik leküzdésén. Segítségemmel több kisbaba tudott megfoganni és megszületni. Foglalkozom a kevésbé gyakori agyalapi mirigy, mellékvese, mellékpajzsmirigy eredetű betegségekkel, illetve a női meddőség egyéb okaival is.

A súlyos vérképzőszervi betegségek szerencsére ritkák, viszont a vérkép kisebb-nagyobb eltérései is aggasztóak lehetnek egy laikus számára. Szívesen foglalkozom ezekkel is.

Hobbim a tanulás, igyekszem napi rendszerességgel, több témában is követni a szakirodalmat. A téma kiválasztásában a pácienseim is segítségemre vannak hisz meglátásaik, panaszaik, tüneteik új szempontokat vethetnek fel, aminek szívesen utánanézek, hogy jobb és hatékonyabb megoldást találjunk egy problémára.

Tanulmányok

2010 - onkológiai szakvizsga

1997 - hematológiai szakvizsga

1996 - endokrin szakvizsga

1991 - belgyógyász szakvizsga

1985 - orvosi diploma ‘summa cum laude’ minősítéssel a Semmelweis Egyetemen

1980 - 85 orvosi tanulmányok a Semmelweis Egyetemen

1978 - 79 orvosi tanulmányok a Quitoi Központi Egyetemen, Ecuador

1974 - 77 középiskolai tanulmányok a Szinyei Merse Pál gimnáziumban

Speciális képzés

2016 - GCP training certificate

2007 - MD Anderson lymphoma és leukaemia kurzus Dubrovnik          

2006 - Interdisciplinary Euroconference on Angiogenesis (European School of Haematology)

2005 - Microarray Approaches to Hematologic Malignancies (EHA scientific workshop)

2000 - MD Anderson lymphoma és leukaemia kurzus Houston, Texas

1999 - Postgraduate Athens Leukemia and Lymphoma Course /European School of Oncology/

1998 Erasmus ösztöndíj, Barcelona

1997 - Elméleti és gyakorlati kurzus citogenetika, FISH és CGH metodikákban

1997 - GCP training certificate

1996 - evidenciákon alapuló orvoslás –kurzusok protokollok kidolgozása, minőségbiztosítás témakörökben

1995 - bevezetés a molekuláris biológiába: elméleti és gyakorlati tanfolyam a molekuláris alapú technikákról

Munkahelyek

2008 - 2019 Országos Onkológiai Intézet ”A” Bel- és kemoterápiás Osztály, főorvos

2000 - 2008 osztályvezető egyetemi adjunktus, Semmelweis Egyetem I.Belklinika

1994 - 2000 osztályvezető egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem I.Belklinika

1987 - 1994 klinikai orvos, Semmelweis Egyetem I.Belklinika

1987 alorvos, Szövetség u. Kórház

1985 - 86 klinikofarmakológus, EGIS Orvostudományi Főosztály

Klinikai aktivitás

2010 - endokrin ambulancia vezetője

1995 - hematológiai szakrendelés

1990 - pajzsmirigy szakrendelés

Oktatás

2015 - 2018 hematológiai és onkológiai gyakorlat angol és magyar nyelven

2002 - 2008 hematológiai továbbképző kurzus szervezése illetve tartása családorvosoknak, hematológusoknak (25 kredit pontos tanfolyam)

1999 - 2008 magyar és angol tantermi előadások tartása

1992 - 2001 az egészségügyi szakközépiskolások írásbeli és szóbeli felvételiztetésének megszervezésért felelős bizottság elnöke

1987 - 2008 belgyógyászat gyakorlatok tartása 3.,4.,5.,6. éves medikusoknak magyar illetve angol nyelven, nyári gyakorlatok tartása angol illetve spanyol nyelven

Tudományos aktivitás

2018 - A Magyar Onkológusok Társaságának és az ESMO-nak tagja

2015 - előadások onkológiai kongresszusokon és továbbképzéseken

1995 - poszterek és előadások hematológiai kongresszusokon és továbbképzéseken

1995 - a Magyar Haemotológusok Társaságának tagja

1993 - a Magyar Endokrinológusok Társaságának tagja             

1993 - a Magyar Belgyógyász Társaság tagja

Nyelvismeret

spanyol (felsőfok), angol (középfok)

Dr. Varga Fatima

Rendelési idő

Kedd
15.00 - 19.00
Szerda
08.00 - 16.00
Péntek
08.00 - 16.00

Beszélt nyelvek

  • Angol,
  • Spanyol

Kapcsolódó blogbejegyzések

Vélemények

  • Nagy köszönet Varga doktornőnek, aki egy közgazdász számára is érthető módon magyarázta el a problémám hátterét és a helyzet értékelését kötetlen stílusával jelentősen megkönnyítette. Élmény volt a találkozás, köszönöm.

    J. Balázs

  • Dr. Varga Fatima empátiáját es segíteni akarását nagyon köszönom! Foglalkozott a problémámmal és nem söpörte a szőnyeg alá! Alaposan elmondott mindent, szakmailag es emberileg is maximalisan elégedett vagyok az ellátással! Valódi segítséget kaptam. Én ezt várom el egy magánrendelésen. Másnak is csak ajánlanit tudom. 

  • Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt az ottlétem során. Dr. Varga Fatima doktornő nagyon kedves és figyelmes, végig hallgatta a panaszaimat és körültekintően válaszolt minden kérdésemre. Ajánlom a Doktornőt is és a kórházat is mindenkinek.