Az általános fül-orr-gégészet a fej és a nyak régióiban elhelyezkedő és ott szoros egységet alkotó szervek, a fül, az orr- és orrmelléküregek, a szájüreg, a garat, a gége, a légcső, a nyálmirigyek és bizonyos mértékig a nyelőcső, valamint a nyaki régiók betegségeinek diagnosztizálásával és gyógyításával foglalkozik. Az ide tartozó betegségek rendkívül szerteágazóak lehetnek, gyakoriságukat pedig mutatja az, hogy szinte minden ember élete során többször találkozik valamilyen felső-légúti problémával.
Fül-orr-gégészeti szakrendelés
Mivel foglalkozik a fül-orr-gégészet?
Ahogy azt az elnevezés is mutatja, ez az orvosi szakterület elsősorban a fül, az orr és a gége, valamint a fej-nyak régiójának egyéb szerveivel foglalkozik. Az egyes betegségek könnyebb megértése érdekében az alábbiakban röviden felvázoljuk az érintett szervek működését.
A fül
A hallás és az egyensúlyozás érzékszerve, mely alapvetően három részre (belső-, közép- és külsőfül) osztható. A külsőfül fülkagylóból, külső hallójáratból és fülcimpából áll, végén pedig a dobhártya található. A középfülben hallócsontocskákat találunk, melyek továbbítják a levegő rezgéseit a csigának, ahol azok ingerületté alakulnak. Végül a hallóideg közvetíti az idegi jeleket az agy hallóközpontjába.
Az orr
Az az érzékszerv, mely a felső légutak első szakaszát alkotja, és a légzést segíti elő. A külső orr – melyet csont, porc és kötőszövet alkot – adja az orr vázát. Az orrfőüreg az orrkagylókból és az orrnyálkahártyából, az orrmelléküreg egyebek mellett az arcüregből és a homloküregből áll.
A gége
A gége a garat előtt található, az alsó légutak kezdetén. Szerepe annak megakadályozása, hogy a táplálék és a nyál az alsó légutakba kerüljön; részt vesz a hangképzésben és a légutak védelmében, ezen kívül lehetővé teszi a nyelés és a légvétel együttműködését.
Milyen betegségek, panaszok tartoznak a fül-orr-gégészeti szakterülethez?
A fül betegségei
Külső hallójárat gyulladása
A külső fülhöz tartozó fülkagyló, vagy külső hallójárat gyulladása erős fájdalommal, váladékozással és csökkenő hallással is járhat. Leggyakrabban a nyári időszakban fordul elő, a fertőzést pedig általában az okozza, hogy megsérül a hallójárat bőre, így a felszínen lévő kórokozók (baktériumok, gombák) bejutnak a mélyebb rétegekbe.
Cerumen
Fülzsírdugó, mely a hallójáratban termelődő fülzsír felhalmozódásából alakul ki. Általában a helytelen fültisztítás idézi elő, és bár egyszerűen kezelhető, ennek elmaradása esetén lehetséges szövődmény a fertőzéses hallójárat gyulladás. Az állapot halláscsökkenéssel, füldugulással, fülzúgással járhat.
Középfülgyulladás
Ebben az esetben a középfülben és annak üregeiben alakul ki gyulladás, melyet okozhatnak vírusok vagy baktériumok is. Legtöbbször a gyerekeket érinti, előfordulhat akut és krónikus formában is. Jellemző tünetei a halláscsökkenés, a fülfájás és a láz.
Belső fül betegsége
Gyulladásos megbetegedés, melyet általában vírus vagy baktérium okoz. Leggyakrabban influenza, megfázás következményeként jelentkezik, jellemző tünet a szédülés, bizonytalan mozgás, de előfordulhat halláscsökkenés, fülfájdalom is. Kezeletlenül hagyva károsíthatja az egyensúly-érzékelő rendszert, tartós halláscsökkenéshez, súlyos esetben akár trombózishoz is vezethet.
Az orr betegségei
Orr-és melléküregek akut és krónikus gyulladása-, polypozitása
Arcüreggyulladásnak is nevezik, leginkább gyermekkorban jellemző, de felnőtteknél is előfordul. Vírus, baktérium vagy gomba okozhatja. Kezdetben náthaszerű tünetek jellemzik, majd az arcüregek elzáródnak, a termelődő folyadék felgyülemlik.
Orrlégzési panasz
Ha az orrnyálkahártya megduzzad, váladékot termel, ami elzárja a levegő útját. Számos oka lehet a vírusos fertőzéstől kezdve az allergiáig, a pontosabb diagnózis a vizsgálatot követően állítható fel.
Orrsövényferdülés
Az orrsövény az orrüreget két részre osztó, négyszög alakú, porcos és csontos részekből álló képződmény. Előfordulása rendkívül gyakori: okozhatja sérülés is, leggyakrabban azonban már az anyaméhben az orr szilárd váza egyenetlenül fejlődik, az orrsövény porcos és csontos része gyorsabban nő, mint az orr többi része, így nem fér el az orrüregben.
Orrpolip
Az orrpolip az orrmelléküregekben, esetleg az orrkagylóban képződő világosszürke, elmozdítható, kocsonyás nyálkahártya-képződmény. Gyakran mindkét üregben, többszörösen fordul elő. Tünete az akadályozott orrlégzés és a romló szaglás. Kezeletlenül maradása esetén alvási apnoe-hoz vezethet.
Krónikus rhinitis
Idült, vagy krónikus nátha, melynek következtében az orr nyálkahártyájában maradandó elváltozások alakulnak ki hipertrófia vagy atrófia formájában. Okozhatja gyulladás vagy fertőző betegség, hajlamosító tényezők a por, a vegyszerek és a szélsőséges időjárási tényezők.
A torok és szájüreg betegségei
Hangszalagok akut, krónikus gyulladása, záródási elégtelenség
A gégében elhelyezkedő, hangok képzéséért és továbbításáért felelős szalagok gyulladása, mely által a hangszalagok elveszíthetik rugalmasságukat, így a rezgésük nem megfelelő. Jellemző tünet a tartós rekedtség, a hangvesztés, a nehézkes beszéd és a torokfájdalom. Gyakran a gégegyulladás kísérő tünete.
Gégeszűkület
Ha a gége átmérője valamilyen okból csökken, kevesebb levegő jut be rajta, ennélfogva pedig a tüdőbe is. Gyakran hirtelen alakul ki idegen test, vagy allergiás reakció miatt, más esetekben lassú folyamat eredménye. Tünetei a rekedtség, hangváltozás, légzési panaszok.
Gégegyulladás
Előfordul akut és krónikus formában is, előbbi esetben általában felső légúti betegségek tünete, nem önállóan jelentkezik. A krónikus gyulladás hátterében állhat dohányzás, irritáló anyagok belégzése vagy az erőltetett beszéd. Tünetei a fájdalom, a rekedtség, gombócérzés és a köhögési inger. Speciális formája az ugató jellegű köhögéssel járó krupp, mely főként kisgyerekeknél jellemző.
Torok- és garatmandula akut és krónikus gyulladása, góckeresés
A torokmandula egy nyirokszerv, mely a garatban a mellső és hátsó garatívek között helyezkedik el, és optimális feltételeket teremt különböző baktériumok megtelepedésére. Gyulladásának tünetei a fájó torok és a fájdalmas nyelés, de gócos mandulagyulladás esetén inkább a rossz szájszag és szájíz jellemző. Krónikus gyulladásról akkor beszélünk, ha három év alatt legalább 10 alkalommal kerül diagnosztizálásra.
Nyálmirigyek elváltozása
A nyálmirigyek felelősek a nyáltermelődésért, így nyújtva védelmet a fogszuvasodás ellen, az itt kialakuló különböző elváltozások pedig szájszárazsághoz vezethetnek. Előfordulhat a nyálmirigyekből kivezető vezetékek elzáródása, mészlerakódás (kőképződés). Duzzanatot okozhat a mumpsz, bakteriális fertőzés, de különböző eredetű jó és rosszindulatú daganatok is előidézhetik ezt az állapotot.
Egyéb betegségek
A fül-orr-gégészet a fentieken túl foglalkozik az allergiával és a refluxszal, különböző nyaki duzzanatokkal, terimékkel; mediális, laterális cystákkal, pajzsmirigy betegségekkel.
Allergia
Az immunrendszer túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek semmilyen reakciót nem váltanak ki az egészséges emberekből. Ide tartoznak a légúti- és ételallergiák is. Atópiás betegség, melyre jellemző az öröklődés és a halmozott családi előfordulás. Leggyakoribb kiváltó okai a virágporok, a poratka és az állati szőr.
GERD
Nyelőcső reflux esetén a savas vagy lúgos gyomortartalom a nyelőcsőbe, szájüregbe visszaáramlik, ezáltal a nyálkahártya felmaródását eredményezheti. Kiváltó tényezők lehetnek a dohányzás, az elhízás, az egészségtelen étkezés, de anatómiai eltérések, gyógyszerek is okozhatják. Veszélye, hogy komoly szövődmények – nyelőcsőgyulladás, fekély, vérzés – kialakulásához vezethet.
Mikor érdemes fül-orr-gégészhez fordulni?
A fül-orr-gégészeti betegségek tünetei rendkívül szerteágazóak, melyek kapcsolódhatnak egy gyors lefolyású, veszélytelen állapothoz, ugyanakkor súlyosabb esetben igen komoly szövődményekkel is járhatnak. Erre tekintettel érdemes magánkórházunkat felkeresni akut gyulladás, magas láz, nyelési, légzési panaszok, nyelési fájdalom, hangképzési panaszok esetén.
A fül-orr-gégész nyújthat segítséget tartós rekedtség, orrdugulás, orrváladékozás, a fülekkel kapcsolatos tünetek közül pedig fájdalom, füldugulás, halláspanasz, szédülés vagy fülzúgás esetén.
Javasolt orvoshoz fordulni allergiás rhinitis, kétoldali vizes orrfolyás, orr-, szem,- és torokviszketés valamint könnyezés esetén.
Magánkórházunk a páciensek rendelkezésére áll horkolással kapcsolatos problémák, gégepanaszok, idegentest-érzés vagy köhögés miatt, de segítséget nyújthatunk a fej és a nyak régióiban észlelt duzzanatok és fájdalom, a nyálmirigy duzzanata és fájdalma, szájszárazság, harákolás és éjszakai köhögés, valamint a torokban megjelenő gombócérzés esetén is.
Mi történik a fül-orr-gégészeti vizsgálat alatt?
A szakvizsgálat a páciens részletes kórtörténetének felvételével kezdődik, ennek során különösen fontos a tünetek kialakulásának a sorrendje. A beteget kikérdezzük korábbi fül-orr-gégészeti betegségeiről és gyógyszerszedési szokásairól is.
A következő lépés az általános fül-orr-gégészeti szakvizsgálat.
A fül vizsgálatánál megtekintjük a fülkagylót, a külső hallójáratot és fültölcsérrel a dobhártyát. Indokolt esetben fülmosásra vagy váladékleszívásra is sor kerülhet.
Az orr és orr-melléküregek vizsgálatánál ellenőrizzük a külső orr vázát, valamint a melléküregek feletti nyomás érzékenységét. Orrspekulumot és endoszkópot használhatunk az orr vizsgálatához, illetve amennyiben indokolt, orrváladékot is veszünk.
A torok és a szájüreg áttekintéséhez nyelvlapocot használunk. A gégét, a hangszalagokat a nyelv kiöltése után gégetükör segítségével ellenőrizzük, amelyhez a páciens együttműködésére is szükség van.
A nyak, a nyaki nyirokcsomók és pajzsmirigy vizsgálata nyaki tapintással történik.
A kórelőzmény és a klinikai kép függvényében kiegészítő vizsgálatokra is szükség lehet, így pl. vérkép, hallásvizsgálat, melléküreg CT, de a társszakmák (pl. allergológia, neurológia, gastroenterológia) konzíliumát is kérhetjük.
Hogyan készüljön fel a vizsgálatra?
A fül-orr-gégészeti vizsgálat a betegek részéről különösebb előkészületet nem igényel, az azonban fontos, hogy a páciens a korábbi orvosi dokumentációját és a rendszeresen szedett gyógyszereinek listáját hozza magával.
Horkolás kivizsgálás csomag
A horkolás egy gyakran előforduló, kellemetlen jelenség, amely nemcsak az érintett alvását zavarhatja meg, hanem a közelében alvók pihenését is befolyásolhatja. Bár sokan ártalmatlannak vélik, a háttérben akár komolyabb egészségügyi gondok is állhatnak, mint például súlyos alvásfüggő légzészavar, az alvási apnoé, amely kezeletlenül hosszú távon komoly veszélyt jelenthet. A Dr. Rose Magánkórház Horkolás kivizsgálás csomagja segítségével felismerhető a horkolás oka, illetve a horkolást okozó fül-orr-gégészeti elváltozás, kizárható vagy igazolható a légzési apnoe, valamit a megfelelő kezelési terv felállításával, végrehajtásával akár meg is szüntethető a horkolás.
A Horkolás kivizsgálás csomag három fő részből áll, amelyek segítségével meghatározható a horkolás kiváltó oka, illetve felállítható a megfelelő kezelési terv:
Fül-orr-gégészeti vizsgálat: A részletes szakorvosi vizsgálat során feltárhatók a légutak esetleges anatómiai rendellenességei, például orrsövényferdülés, illetve a mandulák vagy a nyelvcsap megnagyobbodása.
Polywatch: Ez az otthon viselhető alvásmegfigyelő eszköz képes nyomon követni az alvás és ébrenlét váltakozását, a légzőmozgásokat, a légáramlást, horkolást és az alvás alatti esetleges súlyos légzéskimaradásokat.
Alvás alatti endoszkópia: Egy speciális diagnosztikai módszer, amely során felületes altatásban a fül-orr-gégész hajlékony endoszkóppal vizsgálja meg, hol keletkezhet a horkolás, és hol alakulhat ki légúti elzáródás. Ez az eljárás segíti a leghatékonyabb kezelési mód meghatározását.
Ismerje meg ITT a Horkolás kivizsgálás csomag részleteit!
Miért döntsön a Dr. Rose Magánkórház mellett?
- Magasan képzett szakorvosokkal várjuk. Fül-orr-gégészeti szakrendelésünkön felkészült, tapasztalt kollégákkal és a legmodernebb diagnosztikai eszközök segítségével végezzük a vizsgálatokat.
- Személyre szabott ellátást biztosítunk minden páciensünknek. A vizsgálatok során nemcsak a kórelőzményekre és a családban előfordult releváns betegségekre fordítunk nagy hangsúlyt, de az egyedi betegigényekre is odafigyelünk, és mindezeknek megfelelően dolgozzuk ki az adekvát terápiás tervet.
- Empatikusan fordulunk pácienseinkhez. Az első vizsgálattól kezdve a terápiás időszakig mindvégig türelemmel kezeljük betegeinket, és minden esetben részletes, átlátható tájékoztatást adunk a diagnózisról, valamint a kezelési lehetőségekről.
A fül-orr-gégészettel kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal a Dr. Rose Magánkórház orvosaihoz.