A plasztikai sebészet egy különálló szakterülete az onkoplasztika, amely az emlő daganatos betegségeinek kezelésével foglalkozó onkológia, valamint a mellplasztika ötvözetéből született meg. Az eljárásnak köszönhetően a daganatos betegek esetében egy időben nyílik lehetőség a daganat eltávolítására és az érintett terület helyreállítására, így egy percre sem sérül a páciens önbizalma.
Onkoplasztika
AZ ONKOPLASZTIKAI BEAVATKOZÁS
Korábban a rosszindulatú melldaganatoknál a daganatos terület, az emlő eltávolítása után következett a kemoterápia, a sugárkezelés, és csak jóval később a rekonstrukció. Az onkoplasztika során az emlődaganatos betegeknél egyidőben távolítják el a rákos területet és állítják helyre az emlő formáját. A páciensek a műtét után úgy ébrednek fel, hogy az onkológiai beavatkozás mellett egyszerre megtörtént a mellrekonstrukció is. Ez nem csak a műtéti kockázatokat és az időfaktort csökkenti le, de ami a legfontosabb, hogy a páciensek magabiztosan ébredhetnek és a testileg és lelkileg is megterhelő betegség után a nőiességük szimbólumát azonnal visszakaphatják.
A pontos kezelési tervet a műtét előtt az onkológusból, sebészből, plasztikai sebészből, radiológusból és más szakmák képviselőiből álló onkoteam határozza meg. A team dönt arról, hogy mellmegtartó vagy melleltávolító műtétre van-e szükség. Előbbinél csak egy részét távolítják el az emlőnek, ez esetben legtöbbször az esztétikai sebészetben használatos technikákkal állítják helyre az eredeti formát, gyakran az ellenoldali mell korrekciójával együtt. A teljes emlő eltávolításnál a hiányzó szövetek pótlásaként szükség van valamilyen saját érnyeles lebenyre, illetve ezt kombinálják az implantátumok beültetésével. A műtét az onkológiai protokollok alapján történik: a daganat teljes eltávolítása biztonsági zónával, nyirokcsomó-biopsziával és a protokoll alapján szükséges többi eljárással.
Az emlő részleges vagy teljes eltávolításának és rekonstrukciójának több módja létezik, a Dr. Rose Magánkórházban a következő műtéteket végezzük:
Emlő eltávolító, emlő daganat eltávolító műtétek
- Emlő ablatio: az emlő onkológiai javallattal történő-teljes eltávolítása, Sentinel (őrszem) nyirokcsomó, szükség esetén a teljes hónalji nyirokcsomó eltávolításával, szövettani vizsgálattal.
Időtartam: 60-120 perc attól függően, hogy egy vagy kétoldali emlőeltávolítás
- Emlő szektor-eltávolítás: onkológiai javallattal az emlő daganat egy biztonsági zónával együtt kerül eltávolításra, majd a maradék állományt modellálva történik a mell rekonstrukciója. Ennél a beavatkozásnál eltávolításra kerülnek az érintett oldal Sentinel nyirokcsomói, vagy szükség esetén a teljes hónalji nyirokcsomók is. (2 db szövettani vizsgálattal.)
Időtartam: 60 perc
Azonnali rekonstrukciós műtétek
- Mastectomia után implantátummal történő azonnali rekonstrukció egy-vagy mindkét oldalon: onkológiai javallattal egy-vagy mindkét oldali teljes mirigyállomány eltávolítása, azonnali rekonstrukció implantátummal, szükség esetén TIO2 Mesh hálóval.
Időtartam: kb. 90 perc
- Emlő rekonstrukció a széles hátizom (latissimus dorsi) LD érnyeles lebeny felhasználásával: onkológiai javallattal mastectomiát követően főként kisebb, vagy közepes méretű emlők helyreállítására. A háton kijelölt izom az azt ellátó erek megtartásával együtt kiemelésre kerül, majd az oldalsó mellkasfal bőre alatt vezetve a mell térfogat és bőrhiányának pótlására kerül megfelelő pozícióban rögzítésre. Alkalmas halasztott vagy azonnali emlőpótlásra egyaránt, implantátum felhasználásával, vagy implantátum nélkül az ellenoldali emlő korrekciójával.
Időtartam: kb. 180-240 perc, 2 éjszaka kórházban tartózkodással
- TRAM lebeny rekonstrukció: emlő rekonstrukció a hasi lebennyel történő emlő helyreállító műtét. Onkológiai javallattal az alhasból képzett lebennyel pótolják a mell térfogat-és bőrhiányát, implantátummal, vagy implantátum nélkül, az ellenoldali emlő korrekciójával.
Időtartam: kb. 180-240 perc, 2 éjszaka kórházban tartózkodással
MI TÖRTÉNIK A MŰTÉT ALATT?
Az onkoplasztikai műtétre minden esetben altatásban kerül sor. A megfelelő műtéti technikát plasztikai sebészünk az ön adottságait figyelembe véve fogja kiválasztani, minden eset egyedi elbírálást és műtéti tervet igényel. Plasztikai sebészünk - szükség esetén - speciális technikákat alkalmaz a legjobb eredmény elérésének érdekében. Ilyen megoldás például az LD, illetve a TRAM lebenyforgatás. E két módszer során a test más részeiről forgatják át a mellre a bőrszövetet, az LD során a hátról, míg a TRAM lebenyforgatás esetén a hasról pótolják a hiányzó szöveteket. A megfelelő eredményért plasztikai sebészünk használhat továbbá speciális eszközöket, expandert, illetve Tio2Mesh hálót is. A kombinált, saját szövettel és implantátummal történő mellrekonstrukció nagy tapasztalatot igénylő beavatkozás, melynek minden egyes lépését a tervezéstől a hegek helyének meghatározásáig plasztikai sebészünk részletesen átbeszéli önnel a beavatkozást megelőző konzultációk során. Az onkoplasztikai műtét időtartalma esetenként különböző, 1-4 órát vesz igénybe. A műtét után a műtéti szövettani vizsgálat eredményétől függően kerül sor az onkoteam által javasolt további onkológia kezelésekre.
A MŰTÉT UTÁN
Az onkoplasztikai műtétet követően egy vagy két éjszakát el kell töltenie Magánkórházunkban, hogy kényelmes és kellemes környezetben pihenjen a műtét után és biztonságos körülmények között kezdje meg a lábadozást. Másnap reggel plasztikai sebészünk megvizsgálja a beavatkozás helyét, a műtéti területet egy héten át nem érheti víz. Az onkoplasztikai műtét után 4 héten át speciális melltartót kell viselnie, ezt mi biztosítjuk az ön számára. A műtétet követő két hétben kerülni kell minden megerőltető fizikai tevékenységet, de ennek letelte után fokozatosan visszatérhet mindennapi teendőihez, a harmadik hét után könnyű testmozgás már végezhető. A beavatkozás után két hónapig kerülni kell a szoláriumozást, napozást és a szauna használatát.
Onkológiai kontrollvizsgálatokra és kezelésekre az onkoteam, míg a sebészeti kontrollvizsgálatra plasztikai sebészünk hívja vissza meghatározott időpontokban. A külső hegek gyógyulási ideje kb. 6 hónap, míg a belső hegek 2 év alatt gyógyulnak be teljesen. A heggyógyulás elősegítése érdekében hegkezelő krémek használata javasolt. Ugyan az onkoplasztikai műtét előtti vizsgálatok alkalmával igyekszünk minden kockázati tényezőt kiszűrni, ennek ellenére felléphetnek előre nem látható szövődmények. Ezekről és elkerülésük módjáról az első konzultáción tájékoztatja önt plasztikai sebésze.
Az onkoplasztikai műtét után hegvonalak marad a bőrön, látható és nem látható helyen is. A műtéti hegek maradandók, de az idő múlásával fokozatosan halványodnak. A mell végleges formáját fél-egy év után nyeri el.