Mellplasztika
Milyen esetekben fordulhat hozzánk?
Ha mellei formáján vagy méretén szeretne változtatni
Akár mellkisebbítés vagy mellnagyobbítás, esetleg mellfelvarrás a célja, minden esetben segítünk. Előzetes konzultációnk során alaposan feltérképezzük az igényeit, majd ismertetjük a lehetséges kezelési módokat. Lehetőség szerint megmutatjuk a várható eredményt, így az operáció után azt a testképet fogja a tükörben látni, amelyet korábban elképzelt.
Ha betegség miatti emlőeltávolítás és mellrekonstrukció előtt áll
A plasztikai sebészet egy különálló szakterülete az onkoplasztika, amely az emlő daganatos betegségeinek kezelésével foglalkozó onkológia, valamint a mellplasztika ötvözetéből született meg. Az eljárásnak köszönhetően a daganatos betegek esetében egy időben nyílik lehetőség a daganat eltávolítására és az érintett terület helyreállítására, így egy percre sem sérül a páciens önbizalma.
A leggyakoribb mellplasztikai beavatkozásaink
Mellnagyobbítás műtét
A mellek kis mérete önértékelési problémákhoz és a nőiesség érzetének hiányához vezethet. Ha a mellei elveszítették formájukat, vagy úgy érzi, hogy a kelleténél kisebb méretekkel rendelkezik, akkor a mellnagyobbító műtét segíthet megteremteni a megfelelő méretet és formát. A műtét során a mellek méretét, illetve volumenét szilikonból készült implantátumok beültetésével növeljük.
A mellműtét minden esetben altatásban történik. Tapasztalt sebészeink a lehető legkisebb bemetszést ejtik meg a mell alatt, majd behelyezik az előzetes konzultáción megfelelő formájúnak és méretűnek talált implantátumot. A seb lezárása felszívódó varratokkal történik, tehát az operációt követően nincs szükség varratszedésre. A beavatkozás átlagosan 1 órát vesz igénybe.
Bővebb információk a mellnagyobbítás műtétről >>
Mellfelvarrás
Sajnos a női kötőszövet erős rugalmassága ellenére is gyengülhet a genetikai adottságok vagy éppen a szoptatás, illetve fogyás következtében. A mellek megereszkedése az idősebb korosztály mellett a fiatal korosztályt is érintheti, és a mellfelvarrás hozhatja el a kívánt eredményt. A mellfelvarráson átesett pácienseink az élet számos területén pozitív változásról számolnak be és nagyobb önbizalommal rendelkeznek.
Az altatásban végzett mellfelvarrás során a sebészeink T-vonalban ejtenek bemetszést, majd eltávolítják a bőrfelesleget, végül pedig a mirigyállomány tömörítésével érik el a kívánt formát. Igény esetén implantátumot is beültetnek a tökéletes végeredmény érdekében. A beavatkozás kb. 2-3 órát vesz igénybe.
Bővebb információk a mellfelvarrás műtétről >>
Kombinált mellplasztika
Kombinált mellplasztikával a mellfelvarrás és az implantátumok beültetése egyidejűleg megoldható. A kombinált beavatkozást azoknak a pácienseinknek ajánljuk, akik a mellük megereszkedésén kívül a méreten is változtatni szeretnének.
A kombinált beavatkozás altatásban történik, az operáció pedig 2-3 órát igényel. A mellplasztikát követően Önnek egyetlen éjszakát kell magánkórházunkban töltenie, ahol minden adott a kellemes és nyugodt pihenéshez.
Bővebb információk a kombinált mellplasztika műtétről >>
Mellkisebbítés
Akárcsak a mellek túlzottan kis mérete, úgy a túl nagy mérete is problémát okozhat a hétköznapokban. A dús keblek megnehezíthetik a mozgást, túlzott feltűnést kelthetnek, illetve egészségügyi problémákhoz is vezethetnek. Mellkisebbítés segítségével csökkenthető a mellek mérete. Pácienseink az operációt követően szabadabb mozgásról, megszűnő hátfájdalomról és természetesen divatosabb öltözködési lehetőségekről számolnak be.
A mellkisebbítésre altatásban kerül sor, sebészeink pedig felszívódó varratokat használnak, így a műtétet követően nincs szükség kellemetlen varratszedésre. Az operáció 2,5-3 órát vesz igénybe, amely után egy éjszakát kell magánkórházunkban pihennie. A mellkisebbítés nem befolyásolja a szoptatásra való képességet sem, így fiatalabb korban is elvégezhető.
Bővebb információk a mellkisebbítés műtétről >>
Mellimplantátum csere
Ha a korábban beültetett mellimplantátum cserére szorul, magánkórházunkban új termékkel pótoljuk. Leggyakrabban a mellimplantátum elöregedése, elérése miatt szükséges a csere, azonban esztétikai célja is lehet, ha a jelenlegi implantátum mérete vagy formája nem megfelelő. Bizonyos esetekben az implantátum gyenge minősége vagy egy késői szövődmény – például tokzsugorodás – miatt kell sort keríteni az újbóli beavatkozásra. Legyen bármi is a mellimplantátum csere célja, sebészeinkkel rövid időn belül segítünk.
Bővebb információk a mellimplantátum csere műtétről >>
Mellrekonstrukció
A teljesen vagy részlegesen eltávolított mellforma mellrekonstrukciós műtéttel építhető újra. Sebészeink saját szövet, illetve implantátum felhasználásával építik újra a mellet, hogy ismét formás és nőies alakot teremtsenek. A teljes mellrekonstrukció több beavatkozást is igényelhet, többek között az implantátum beültetését és a mellbimbó, továbbá a bimbóudvar helyreállítását célzó operációkat. Legtöbbször egy rosszindulatú daganat vagy baleset miatt válik szükségessé a műtét, amely újból visszaadja a nőies idomokat pácienseink számára.
Az operáció legfontosabb előnye, hogy a mell rekonstrukciójának köszönhetően ismét visszatérhet a rég megszokott, egészséges önbizalom. Magánkórházunkban a betegség miatti melleltávolítással egyidejűleg az emlőrekonstrukció elvégzésére is lehetősége nyílik – természetesen az onkológiai kezeléssel teljes mértékben összehangolva.
Bővebb információk a mellrekonstrukció műtétről >>
Onkoplasztika
Az onkoplasztika a mellplasztikai sebészet azon területe, amely az emlő daganatos megbetegedéseivel és plasztikai kezelésével egyidejűleg foglalkozik. Pácienseink számára a daganat eltávolítása és az érintett terület helyreállítása egyetlen beavatkozás során megtörténik, aminek köszönhetően az önbizalmán nem sérül. A mai, modern orvostudománynak és technológiának köszönhetően már nem kell hónapokat várni a mellrekonstrukcióra, hanem azonnal megoldható a nőies formák visszanyerése.
A kezelési tervet az onkológusból és sebészből, illetve radiológusból és további szakemberekből álló onkoteam készíti el. Az emlőeltávolító és mellrekonstrukciós műtéteket rendkívül alapos vizsgálatok előzik meg, és az eredmények alapján ismertetjük a lehetséges kezelési eljárásokat.
Bővebb információk az onkoplasztika műtétről >>
Gynecomastia
Habár a mellplasztika elsősorban a nőket érinti, azonban a férfiak esetében is megoldást jelenthet az ideális formák elérésére, amennyiben a mellek túl nőiesnek tűnnek. A gynecomastia mellkisebbítő beavatkozás, amelynek során a felesleges szövetek eltávolításával teremthető meg a férfiasabb, feszesebb mellforma. Akár a túlzott testépítésből, vagy éppen a genetikai hajlamból adódik a mellek nőies formája, gynecomastia műtét segítségével visszanyerhető az egészséges férfi önbizalom.
A zsírszövetek és a mirigyállomány egy részének eltávolítása mellett zsírleszívás is alkalmazható a megfelelő eredmény érdekében. Az operáció általában 1,5 órát vesz igénybe, az érintett területet pedig a páciensek számára biztosított speciális szorítókötéssel kell 8 héten keresztül védeni. Ha úgy érzi, hogy mellei nem elég férfiasak, a gynecomastia beavatkozás jelenthet megoldást.
Bővebb információk a gynecomastia műtétről >>
MIÉRT A DR. ROSE MAGÁNKÓRHÁZAT VÁLASSZA A MELLPLASZTIKAI BEAVATKOZÁSÁHOZ?
- Profi plasztikai sebész csapatunkkal várjuk Önt. Így garantáltan a legjobb kezekben lesz, hiszen szakképzett orvosi stábunk és a legkorszerűbb technológiánk jelentik a biztosítékot céljai megvalósításához. A mellplasztika budapesti magánkórházunkban történik.
- Empatikusan és türelmesen segítünk. Munkánkat végig az empátia és a segítőkészség jellemzi.
- Exkluzív környezet. Prémium színvonalú fekvőbeteg részlegünkön 3 műtő és 19, minden igényt kielégítő betegszoba – 25 betegággyal – áll pácienseink rendelkezésére. A legmagasabb szakmai színvonal találkozik a gyógyulást segítő egyedi környezettel, ahol biztonságban és nyugalomban gyógyulhat.
Mellplasztikai beavatkozásokkal kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal a Dr. Rose Magánkórház orvosaihoz.
Rólunk mondták
-
Nagyon elégedett vagyok és mindenki nagyon segítőkész és kedves, rendes. Kiváló orvosok, főleg Dr. Molnár Béla Ákos, aki kiváló szakember és nagyon kedves, őszinte ember!
-
Dr. Molnár István operált hat héttel ezelőtt, maximálisan elégedett vagyok, végig biztonságban éreztem magam és az eredménnyel is elégedett vagyok. Örülök, hogy megtaláltam ezt a kórházat és a doktor urat.
-
Dr. Gacs János az orvosom, aki számomra a tökéletes választás volt. Nagyon kedves, közvetlen és nem mellesleg gyönyörű munkát végzett rajtam! A kórházban tett látogatásaim során minden alkalommal elégedett voltam és nem választanék más orvost vagy kórházat! Mindenki kedves és segítőkész! A tanácsadónőm is nagyon aranyos volt velem, bármikor hívhatom a kérdéseimmel!
-
Fantasztikus élményem van ezzel a magánkórházzal. A plasztikai műtétem bőven felülmúlta a várakozásokat, sokkal szebb lett, mint amit elképzeltem. Dr. Gacs János nemcsak zseniális szakember, de rettentő szimpatikus is :) A nővérek aranyosak, gondoskodóak, a hely nagyon igényes és tiszta. A következő műtétem is csak itt, sehol máshol. Nagyon-nagyon ajánlom!
K. Noémi
-
Dr. Molnár Istvánnak hálásan köszönöm a megértő segítségét és megnyugtató szavait. A Dr. Rose mindig biztonságot ad azzal, amit nyújtanak. Köszönöm.
-
Dr. Molnár Béla Ákos munkájára, ha lehetne 20-at adnék, a csapata minden egyes tagja is nagyon kedves volt velem, maximális tiszteletem mindenkinek.
-
Az ellátás minősége és a személyzet kedvessége mindenben kimerítette az elvárásaim, külön köszönet Dr. Gacs János úrnak és mindenkinek, aki segített! Az én tapasztalatom alapján jó szívvel ajánlom mindenkinek!
-
Dr. Molnár István egyszerűen profi! Még mindig nem találom a szavakat. A végleges formának még hetek kellenek, de már ezt is tökéletesnek látom. Minden hibátlan volt! Ha megkérdeznék, igen, újra bevállalnám.
-
A lehető legjobb döntést hoztam meg, amikor Dr. Molnár Béla Ákost választottam mellrekonstrukcióra. Maximálisan meg vagyok elégedve mind a Doktor úr, mind pedig az asszisztense munkájával. Bármi kérdésem volt, mindig kaptam rá választ. Mindig nagyon készségesek és türelmesek voltak. Számomra Ő a nagybetűs ORVOS!
-
Mellnagyobbítást követően voltam Dr. Molnár Béla Ákosnál 6 hetes kontrollvizsgálaton, ahol ismét lenyűgözött a Doktor Úr kedvessége, precizitása. Szívből ajánlom mindenkinek, a Doktor Úr szépet, esztétikusat alkot.
-
Dr. Molnár István egyszerűen profi! Még mindig nem találom a szavakat. A végleges formának még hetek kellenek, de már ezt is tökéletesnek látom. Minden hibátlan volt! Ha megkérdeznék, igen, újra bevállalnám.
-
Életem egyik legjobb döntése volt Dr. Molnár Béla Ákost és a Dr. Rose-t választani. Teljesen megbíztam az orvosomban, a nővérekben, a recepciós kollégák pedig nagyon kedvesek voltak. Köszönök mindent!
-
Tökéletes volt minden! Nagyon szépen köszönöm! Önökkel, Dr. Molnár Istvánnal, illetve az őt segítő kollégákkal való találkozás, az Önöknél szerzett tapasztalat óta ajánlom Önöket mindenkinek! A külcsín és a belbecs Önöknél együtt áll! Köszönöm!
-
Életem legjobb döntése volt, hogy a Dr. Rose-t és Dr. Sobor Györgyöt választottam első plasztikai beavatkozásom során. Minden várakozásomat felülmúlta az eredmény, ha tudtam volna, már jóval hamarabb meghozom ezt a döntést. Mindenkinek ajánlani fogom az orvosomat és a klinikát egyaránt.
-
Sobor György doktor úr műtött 4 héttel ezelőtt kombinált mellplasztikára. Soha nem gondoltam volna, hogy egy felvarrással is lehet olyan mellem, mint amit egész életemben szerettem volna. Most ha tükörbe nézek, sírni tudnék, olyan boldog vagyok. Őszinte hálával tartozom a doktor úr szakértelmének és udvarias, kedves stílusának, amivel végigkíséri a gyógyulásomat.
-
Mellnagyobbításom volt, Dr. Molnár Istvánnak köszönhetem a gyönyörű szép cickóimat. Én mindennel 100%-ban elégedett vagyok az elejétől a végéig. Mindenki nagyon kedves és figyelmes volt. Én biztos, hogy csak őket fogom választani máskor is. És még egyszer nagyon nagyon szépen köszönök mindent!
-
A legjobb döntés volt hogy a Dr. Rose-t választottam és a legjobb döntés volt hogy Dr. Molnár István volt az orvosom. A kórház gyönyörű és a nővérek nagyon aranyosak. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mind a kórházat mind a Doktor urat.
-
Csak jót lehet a kórházról írni, mondani. Csodás csapat, kedvesek, megértőek az orvosok fantasztikusak. Dr. Molnár Béla Ákosnak köszönhetem, hogy egy álom vált valóra. A mellplasztikám csodálatos. Minden olyan ahogy elképzeltem. Maximális bizalom a legelső találkozástól.
N. K
-
Egy éves kontrollvizsgálaton vettem részt. Molnár István doktor úr szakértelme, az orvosi ellátás színvonala, a tanácsadás minden elvárásomat felülmúlta. Örömmel jövök a Dr Rose klinikára és elégedetten távozom. Hálásan köszönöm, továbbra is önöket fogom választani minden lehetséges alkalommal.
-
Dr. Molnár István nagyszerű ember, ahogy ezt már sejteni lehetett az első találkozásunk alkalmával is. Magasan képzett, lelkiismeretes és megbízható, igazi profi. Megértő, türelmes és alapos orvost találni nagyon nehéz, de olyat, aki egy legalább ennyire lelkes és professzionális társasággal dolgozik együtt, szinte lehetetlen. A sebészemet egy barátságos és segítőkész csapat támogatja. A nővérek is fantasztikusak voltak, nem tudtam olyat kérni tőlük, amit ne tettek volna meg azért, hogy jobban érezzem magam. A kórházi szobám leginkább egy spa-hoz hasonlított, de semmiképpen sem emlékeztetett egy kórteremre. Teljesen felszerelt, ultramodern és gyönyörű tiszta volt. Dr. Molnár István tökéletes munkát végzett, a hozzáállása és a szakértelme minden képzeletemet felülmúlt. Az operáció sikeres volt, a végeredmény szép és természetes, pontosan amilyenre vágytam.
Balog Györgyi
-
Tegnap mellimplantátum csere műtéten voltam. Dr. Sobor György volt az orvosom és nagyon hálás vagyok neki. Minden rendben volt, a nővérek is nagyon kedvesek voltak, nagyon segítőkész mindenki. Le a kalappal mindenki előtt, köszönöm a segítséget! Jár a 10 pont!
E. T.