Dr. Molnár István

Plasztikai sebész

A Semmelweis Egyetem Általános orvostudományi Karán 1996-ban kezdte meg tanulmányait, majd általános sebészetből és plasztikai sebészetből tett szakvizsgát.

Tanulmányait követően a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikájára nyert felvételt, ahol a mai napig is dolgozik. A kezdetektől a rekonstrukciós és plasztikai sebészet volt a fő érdeklődési területe, több mint 10 éve a plasztikai sebészeti profil tagja.


Már sebész szakorvosként az ország legnagyobb sebészeti intézetében szerzett tapasztalatot, szakmai hátteret kamatoztatva 2012-ben kezdte meg plasztikai és égés sebészeti képzését, főként a Szent Imre Kórház Plasztikai Sebészeti Részlegén és a Honvéd Kórház Égéssebészeti Osztályán.


Plasztikai sebész szakorvosként fő érdeklődési területe a rekonstrukciós sebészet, valamint az esztétikai sebészet, mint az orvostudomány művészeti ága.


Tagja a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak (MPHEST) és a Magyar Sebész Társaságnak (MST).
Társasági tagként számos továbbképzésen, kongresszuson vett részt. Szakmai fejlődésére, ismeretei aktualizálására továbbra is nagy hangsúlyt fektet.


2015 óta erősíti Magánkórházunk plasztikai sebészeti csapatát.

Nyelvismeret

Angol

Dr. Molnár István

Rendelési idő

Kedd
12.00 - 18.00
Csütörtök
15.00 - 19.00

Vélemények

  • Dr. Molnár István operált hat héttel ezelőtt, maximálisan elégedett vagyok, végig biztonságban éreztem magam és az eredménnyel is elégedett vagyok. Örülök, hogy megtaláltam ezt a kórházat és a doktor urat.

  • Dr. Molnár Istvánnak hálásan köszönöm a megértő segítségét és megnyugtató szavait. A Dr. Rose mindig biztonságot ad azzal, amit nyújtanak. Köszönöm. 

  • Dr. Molnár István egyszerűen profi! Még mindig nem találom a szavakat. A végleges formának még hetek kellenek, de már ezt is tökéletesnek látom. Minden hibátlan volt! Ha megkérdeznék, igen, újra bevállalnám.

  • Dr. Molnár István egyszerűen profi! Még mindig nem találom a szavakat. A végleges formának még hetek kellenek, de már ezt is tökéletesnek látom. Minden hibátlan volt! Ha megkérdeznék, igen, újra bevállalnám.

  • Tökéletes volt minden! Nagyon szépen köszönöm! Önökkel, Dr. Molnár Istvánnal, illetve az őt segítő kollégákkal való találkozás, az Önöknél szerzett tapasztalat óta, ajánlom Önöket mindenkinek! A külcsín és a belbecs Önöknél együtt áll! Köszönöm!

  • Mellnagyobbításom volt. Dr. Molnár Istvánnak köszönhetem a gyönyörű szép cickóimat. Én mindennel 100%-ban elégedett vagyok az elejétől a végéig. Mindenki nagyon kedves és figyelmes volt. Én biztos hogy csak őket fogom választani máskor is. És mégegyszer nagyon nagyon szépen köszönök mindent!

  • Dr. Molnár István őszinte, empatikus megnyugtató. Olyan, akire rá merem bízni magam. Ezt a legelső konzultációs beszélgetés alkalmával már éreztem. A recepciós kollégák segítőkészek voltak. Dr. Molnár István - kedves,türelmes,precíz és segítőkész.

  • A legjobb döntés volt hogy a Dr. Rose-t választottam és a legjobb döntés volt hogy Dr. Molnár István volt az orvosom. A kórház gyönyörű és a nővérek nagyon aranyosak. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mind a kórházat mind a Doktor urat. 

  • 5 csillagos környezet, végtelenül kedves nővérek és asszisztensek. Az ellátás, a szervezés is fantasztikus volt. Minden tökéletes. Az orvosom Dr. Molnár István volt, szívből ajánlom mindenkinek. Végtelenül kedves, segítőkész, és nem utolsó sorban az egyik legjobb sebész a szakmában.

    B.J.

  • Én is és a feleségem is meg voltunk elégedve mindennel. Nagyon szép a hely, mindenki kedves volt. Külön köszönet Dr. Molnár Istvánnak.

    E. Zs.

  • Egy éves kontrollvizsgálaton vettem részt. Molnár István doktor úr szakértelme, az orvosi ellátás színvonala, a tanácsadás minden elvárásomat felülmúlta. Örömmel jövök a Dr Rose klinikára és elégedetten távozom. Hálásan köszönöm, továbbra is önöket fogom választani minden lehetséges alkalommal. 

  • Nagyon szuper hely kétszer műtöttek itt, a legjobb plasztikai sebész Dr. Molnár István igazán érti a dolgát, igazi profi és nagyon jó fej. Jó kezekben voltam itt és bármikor ajánlom másoknak is a kórházat minden flottul megy a kivizsgáláson át az időpont egyeztetésig. 

    G. G.

  • Tökéletes kiszolgálás, maximális profizmus. Dr. Molnár István plasztikai sebész az orvosom, ajánlom, a kisujjában van minden - van összehasonlítási alapom! Minden rendben zajlott, Isten tartsa meg doktor úr tehetségét és hozzáértését.

    A.W.

  • Dr. Molnár István nagyszerű ember, ahogy ezt már sejteni lehetett az első találkozásunk alkalmával is. Magasan képzett, lelkiismeretes és megbízható, igazi profi. Megértő, türelmes és alapos orvost találni nagyon nehéz, de olyat, aki egy legalább ennyire lelkes és professzionális társasággal dolgozik együtt, szinte lehetetlen. A sebészemet egy barátságos és segítőkész csapat támogatja. A nővérek is fantasztikusak voltak, nem tudtam olyat kérni tőlük, amit ne tettek volna meg azért, hogy jobban érezzem magam. A kórházi szobám leginkább egy spa-hoz hasonlított, de semmiképpen sem emlékeztetett egy kórteremre. Teljesen felszerelt, ultramodern és gyönyörű tiszta volt. Dr. Molnár István tökéletes munkát végzett, a hozzáállása és a szakértelme minden képzeletemet felülmúlt. Az operáció sikeres volt, a végeredmény szép és természetes, pontosan amilyenre vágytam.

    Balog Györgyi