Prof. Dr. Barkai László

Gyermekorvos, gyermektüdőgyógyász, diabetológus, a gyermekgyógyászat szakmai vezetője

Gyermekorvos, gyermektüdőgyógyász, diabetológus, egyetemi tanár, az MTA doktora

Dr. Barkai László a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, hazai tanulmányait a Sydney Egyetemen, a Royal Alexandra Gyermekkórházban egészítette ki. Tudományos minősítései: a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Habilitáció, az Orvostudomány kandidátusa.

Pályáját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház, Gyermekegészségügyi Központjában kezdte, ahol a későbbiekben osztályvezető majd intézetvezető főorvos és a Debreceni Egyetem, Gyermekegészségügyi Továbbképző Intézet igazgatója volt. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának egyik alapítója, dékánja és az Elméleti Egészségtudományok Intézetének igazgatója volt. Négy éven keresztül a Magyar Diabetes Társaság elnöke volt.

Korábban a Debreceni egyetem, majd a Miskolci Egyetem, illetve a kassai Pavol Jozef Safarik Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára. Az Óbudai Egyetem Élettani Szabályozások Kutatóközpont kutatóprofesszora. A Dr. Rose Magánkórház Gyermekgyógyászat szakmai vezetője.

Nyelvismerete: angol, német.

Számos szakmai-tudományos kitüntetés (Petényi Géza díj, Hetényi Géza díj, Magyar Imre díj, Barta Lajos díj, Markhot Ferenc emlékérem, Pro Diabetologia díj, Kulin László emlékérem, Ferdinand Démant díj) tulajdonosa, Batthyány-Strattmann László díjas orvos, a közelmúltban a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta számára.

Kiemelt szakterületek, illetve érdeklődési területek

  • Diabetológia
  • Endokrinológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Gyermekendokrinológia
  • Gyermekpulmonológia

Diabetes és anyagcsere kórállapotok: fiatalkori cukorbetegség és szövődményei, fiatalkori elhízás és szövődményei, metabolikus szindróma, cukorbetegséget megelőző állapotok, inzulinpumpa kezelés és folyamatos szöveti glukózmonitorozás.

Légzőszervi kórállapotok: asztma és egyéb krónikus légúti betegségek, terhelés kiváltotta nehézlégzés, krónikus köhögés, légúti allergiák.

 

 

Prof. Dr. Barkai László

Rendelési idő

Hétfő
12.00 - 16.00
Kedd
8.00 - 12.00

Beszélt nyelvek

  • Angol,
  • Német