Dr. Török Ildikó

Belgyógyász, kardiológus

Felvidéken-Bodrogközben született, orvosi tanulmányait Kassán a P. J. Safarik Egyetemen folytatta, 1989-ben diplomázott, majd rövid gyermekgyógyászati kórházi gyakorlatot követően a Kassai Egyetemi Kórház III. Belklinikáján belgyógyász szakorvosjelöltként kezdett dolgozni. A klinikán végzett arrhytmológiai, elektorfiziológiai vizsgálatok keltették fel a kardiológia iránti érdeklődését. 1992-ben szakvizsgázott belgyógyászatból. A klinikát 1997-ben házasságkötését követően hagyta el, férje oldalán diplomáciai küldetésben Lengyelországban tartózkodott. 2000-2023 februárjáig dolgozott Budapesten a Szent Imre Kórházban: a IV. Belgyógyászati Osztály általános orvosaként, majd 2003-ban belgyógyász szakorvosként lipidológiai-obesitológia-diabetológiai rendeléseken, valamint sürgősségi részleg betegellátásában vett részt. 2004-től a kórház Kiemelt Hotelszolgálatán kezdett dolgozni, 2006-ban kardiológiai szakvizsgája után echocardiográfiai licenc vizsgát szerezett. A belgyógyászati, kardiológiai betegek ellátása mellett adjunktusként kardiovascularis szűrővizsgálatokat is végzett. 

KIEMELT SZAKTERÜLETEK, ILLETVE ÉRDEKLŐDÉSI TERÜLETEK

A betegellátás kapcsán szerzett tapasztalatai alapján a figyelme a betegségek megelőzésére irányult. Mindennapi orvosi tevékenysége része a betegek egészséges életmódra való nevelése, szűrővizsgálatok fontosságának kiemelése, és a már ismert betegségek legkorszerűbb kezelése. Tudományos rendezvényeken, konferenciákon szerzett ismereteket, újdonságokat a betegellátásban alkalmazza. Fontosnak tartja a betegoktatást, a beteg-orvos együttműködést a legjobb életminőség elérése érdekében.

Szabad idejében szívesen tartózkodik a természetben, élvezi a kerékpározást, úszást. Az olvasás, színházi előadások, koncertek, baráti beszélgetések remek feltöltődést nyújtanak számára a munka után.

 

Dr. Török Ildikó

Rendelési idő

Hétfő
10.30 - 19.00
Kedd
11.00 - 15.30
Szerda
11.00 - 15.30
Csütörtök
11.00 - 15.30
Péntek
11.00 - 15.30

Beszélt nyelvek

  • Szlovák,
  • Angol,
  • Cseh,
  • Lengyel