Prof. Dr. Baló József Mátyás

Bőrgyógyász, allergológus

Dr. Baló J. Mátyás a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett, majd a Bőr- és Nemikórtani Klinikán és az egyetemi Biokémiai Intézetben szerzett klinikai és laboratóriumi
tapasztalatokat. Bőr- és nemigyógyászati szakvizsgája után külföldi tanulmányutakon  (USA,
Ausztria) mélyítette el tudását. Laboratóriumi vizsgálatok tárgyköréből, majd allergológia-  és klinikai immunológiából is szakvizsgázott. A klinikán töltött 28 év alatt a fekvő- és járóbeteg szakellátásban dolgozott és vezette az immunológiai laboratóriumot. Részt vett az orvos- és szakorvos képzésben. Jelenleg is oktat az idegen nyelvű képzés keretében, Budapesten és Pécsett.  Tudományos fokozatot szerzett, habilitált majd a Semmelweis Egyetem magántanára lett.

1998-tól a Magyar Honvédség Központi Honvédkórház bőrgyógyászati osztályvezetőjeként dolgozott 2008-ig, a kórházi összevonásokig. Ezt követően 2021 végéig előbb az Állami Egészségügyi Központ, majd a Magyar Honvédség Egészségközpont-Honvédkórház főorvosaként, a bőrgyógyászati osztály vezető helyetteseként tevékenykedett. Teljes nyugdíjba vonulása az 50 év állami egészségügyi szolgálat után 2022-ben fog bekövetkezni.

2009-től 2012-ig a Budai Allergia Központban is dolgozott. 1979 óta óta folytat magánrendelést. 2022 januárjában csatlakozott a Dr. Rose Magánkórház orvosi karához.

Angol és német nyelven előadóképes. Beszél és olvas oroszul. 

Szabadidejében szívesen utazik, kertészkedik, úszik és síel. Hobbija még a régi könyvek és képek, érmek gyűjtése valamint a komolyzene.

Kiemelt szakterületek, illetve érdeklődési területek

  • Gyógyszerek és környezeti anyagok bőrön jelentkező mellékhatásai, különös tekintettel a gyógyszer allergiákra
  • Ekcémás folyamatok külső provokációjának vizsgálata
  • Pigmentált bőrelváltozások elkülönítő kórisméje, illetve melanoma malignum
  • Daganatos betegségekhez társuló bőrtünetek (paraneoplasztikus szindrómák)
  • Bőrsebészet, kryo- és lézeres kezelések 
Prof. Dr. Baló J. Mátyás

Rendelési idő

Hétfő
09.00 - 12.30

Beszélt nyelvek

  • Angol,
  • Német,
  • Orosz