Dr. Rose kiállításmegnyitó

2021. november 4.

A gyógyítás művészet, a művészet pedig segíti a gyógyulást. Éppen ezért döntöttünk úgy, több mint 6 évvel ezelőtt, hogy - Kosztyu Marianna art sommelier segítségével - kórházunk falain kortárs képzőművészek munkáit helyezzük el, egyfajta tárlatként, ahol megismerhetik az alkotók munkáit és meg is vásárolhatják azokat.

DrRose-1783.jpg

Az elmúlt pár év a művészek számára is nehéz volt, hiszen kevés lehetőségük volt saját, önálló tárlat megszervezésére és nem találkozhattak a műértő közönséggel. Számunkra egyértelmű volt, hogy folytatjuk az elmúlt évek munkáját, hogy ebben a - kihívásokkal teli - időszakban, lehetőségeinkhez mérten, még inkább támogassuk az alkotóművészetet. A kiállításaink folyamatosak a járvány ellenére is: megszakítás nélkül, szebbnél-szebb képzőművészeti alkotások díszítik a falainkat.

Jelenleg kiállító művészeink alkotásait 2021. október 21-én mutattuk be kiállításmegnyitónkon, ahol a művészekkel is találkozhatott a műértő közönség. A kiállításmegnyitó képekben ITT.

Pár szóban a kiállító művészekről:

Ábrahám Anna festőművész számára a minket körülvevő tárgyak hétköznapi mantraként működnek. Ezért fontos számára, hogy amit alkot, a könnyedségről, derűről szóljon. Korábbi mestere ars poeticáját követve Anna is ezt vallja: „Annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni.” - Gross Arnold

Kőrösi András operatőrként dolgozik a televíziónál, munkája során digitális képalkotással foglalkozik. Ahogy fogalmaz: A digitális kép alapeleme a pixel, a pixel a legkisebb elektronikus képelem, mely már elég felkészült arra, hogy rendelkezésedre állva, egy magasabb szintű kifejezésforma részévé váljon. Kőrösi András ezt pixelszobrászatnak nevezi, mert úgy bánik a képelemmel, mint szobrász az anyaggal.

Pol Kurucz magyar származású, magyar-francia, Brazíliában és Amerikában dolgozó fotós. Foglalkozott színházzal, üzlettel, feminizmussal, majd egy hirtelen váltással 2015-ben kezdett el a fotózással foglalkozni. Excentrikus divat- és művészeti projekteken dolgozik, munkáit merész társadalomkritika jellemzi, a valóságtól elrugaszkodott látásmóddal. Alkotásai megjelentek már például a Vogue-ban, az Elle-ben, a Glamourban, a The Guardianban. Kiállításai Európa több országban, az Egyesült Államokban, Kínában és Szingapúrban is láthatóak voltak.

Olya Tereschuk Oroszországban született, évekig Dubaiban dolgozott, jelenleg Magyarországon élő művész. Habár művészeti iskolában diplomázott, autodidakta művésznek tartja magát. Munkáiban a természet szeretete köszön vissza, egyszerre bemutatva az erőt és a nyugalmat, kedvenc motívumai a köd, a felhős ég, az eső és a vihar. A kreatív utazásának célja a harmónia megtalálása. Textúrák, színek, formák, felületek – ezek egyensúlyára törekszik minden munkájában.

 

 

Kapcsolódó hírek

TOP30 – Mi a betegbiztonság növelése mellett döntöttünk

TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány 2025-ben is közzétette azoknak a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. A kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb szakemberek. Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója az idei évben is a TOP30-as lista tagja lett, neve szerepel a szektor 10 legbefolyásosabb vezetője között. A TOP30 Járó- és fekvőbetegellátást nyújtó intézmények idei listáján a Dr. Rose hetedik helyen végzett.

Portfolio.hu: 4000 műtétre készülnek

Az elmúlt 1-2 évben nem éppen a számtalan pozitív sztoriról volt hangos a hazai magánegészségügyi szektor: a terjeszkedések sok esetben megálltak, a felvásárlások eltűntek, a kapacitásbővítések és építkezések ritkábbá váltak, a profitmarzs jelentősen összezsugorodott. Egy ilyen környezetben hat különlegesnek a Dr. Rose bejelentése, miszerint a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel növelték, 2 műtővel és 22 betegszobával. A beruházás csütörtöki nyilvános bejárásán azt is megtudtuk, hogy az új részlegen már szeptember óta fogadják a betegeket és a cégcsoport idén már 8 milliárd forintos árbevételt érhet el, stabil nyereségesség mellett. - olvasható a Portfolio.hu cikkében.

Életműdíjat vett át Prof. Dr. Hangody László

Az International Cartilage Repair Society-t (ICRS) 1997-ben alapították Svájcban, a szervezet a porcszövet-kutatás és az ízületmegőrzés területén folytatott nemzetközi együttműködés legfőbb fóruma. Az ICRS kétévente különleges díjakat és elismeréseket adományoz azoknak a személyeknek vagy csoportoknak, akik jelentős mértékben hozzájárultak a porc regenerációs kutatásához. Ezek közül is kiemelt jelentőségű az „ICRS Lifetime Achievement Award”, amit ebben a ciklusban orvosigazgatónknak ítéltek, s 2025. október 11-én a XVIII. ICRS World Congress rendezvényen ezt az életműdíjat vehette át Prof. Dr. Hangody László.