A dolgozók egészsége megtérülő befektetés

2025. május 7.

A vállalati egészségügyi szolgáltatás a munkaerő megtartásának fontos eszköze lett, és mára már jóval túlmutat a korábban kötelező foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálaton. Dr. Junger Éva, a Dr. Rose Magánkórház járóbetegellátás-vezető főorvosa, és Pinczés Kornélia, a kórház kiemelt ügyfélmenedzsere vázolják a vállalati szolgáltatások előnyeit.

Vállalat egésszségügy

Mivel életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, könnyű belátni, milyen fontos, hogy egészséges körülmények között dolgozzunk, munkaképességünket pedig hosszú távon is megőrizhessük. A munkáltató és munkavállaló számára is fontos célok elérését szolgálja a foglalkozás egészségügyi szolgáltatás, melynek szabályozása 2024-ben megváltozott, de meghatározott munkakörökben továbbra is kötelező, és bár az adminisztratív munkakörök esetén már nem szükségszerű, számos vállalat döntött úgy, hogy a saját védelmében és a dolgozói egészségére is figyelve, folytatja az éves vizsgálatokat. Az éves alkalmassági vizsgálatok amellett, hogy kiszűrik a munkája során a dolgozót ért ártalmakat, rendszeres szűrővizsgálatoknak tekinthetők, melyekkel számos betegség, megelőző állapot korán felfedezhető, és ezzel nagyobb esélyt adnak a gyorsabb, teljesebb gyógyulásra, megelőzésre. A korábbi nevén üzemorvosi ellátásként ismert szolgáltatás szerepe egyre bővül, a munkaadók egyre sokrétűbb egészségügyi szűréseket és szélesebb körű orvosi ellátást is biztosítanak munkavállalóiknak.

„A változás mindenki számára előnyös. Segít a dolgozók egészségének megőrzésében, akik így nem esnek ki a munkából, sem betegség, sem a hosszúra nyúlt, több helyszínen, eltérő időben végzett orvosi vizsgálatok miatt. A munkaadó pedig sokat spórol, hiszen kimutatott tény, hogy a munkavállaló egészségügyi ellátására költött minden egyes forint többszörösen megtérül: a hatékonyabb munkavégzés, a kevesebb kiesett munkaóra szám, a csökkenő táppénz összegek miatt” – hívja fel a figyelmet Pinczés Kornélia, a Dr. Rose Magánkórház kiemelt ügyfélmenedzsere.

„Egy megfelelő egészségügyi szolgáltató a vérvételtől az EKG-n át egészen az ultrahangig, röntgenig sokféle vizsgálatot el tud végezni, attól függően, hogy a munkaadó mit szeretne, mit képes biztosítani a dolgozóinak. A legtöbben különféle szolgáltatáscsomagokat állítanak össze, hogy megkönnyítsék a választást és lehetőséget adjanak a differenciálásra is. De a munkavállalók számára legnagyobb előny és motiváló tényező, ha a szűrővizsgálatokon felül az egész éves folyamatos egészségügyi ellátást is biztosítja számára a munkaadó. Különösen, ha nem csak a munkavállaló, hanem a családtagjai számára is elérhető a szolgáltatás.” – számol be tapasztalatairól Dr. Junger Éva, a Dr Rose Magánkórház járóbetegellátás-vezető főorvosa, foglalkozás-egészségügyi szakorvos.

A Dr. Rose legnépszerűbb csomagjai közé tartoznak a menedzserszűrések, melyek az alapszűrésektől a legkomplexebb szűrésekig terjednek, így a páciens 2,5 órás rutinvizsgálattól, akár 6 órán át tartó teljes körű kivizsgálásig bezárólag bármit választhat. Ennél komplexebb megoldás a vállalati egészségbiztosítási csomag, amellyel az éves szűrővizsgálaton túl, panaszok és megbetegedések esetén szakvizsgálatok és diagnosztikai vizsgálatok is igénybe vehetők. Az egészségbiztosítási csomagok 4 szinten érhetők el, egyre több szolgáltatást biztosítva a munkavállalónak. Mindkét megoldás előnye, hogy ha a szűrések feltárnak egy problémát, akkor a pácienst a Dr. Rose Magánkórházban helyben tovább tudjuk vizsgálni, gyógyítani. Nagyobb dolgozói létszámmal tevékenykedő vállalkozások számára pedig még arra is lehetőség van, hogy a vizsgálatokat a vállalat telephelyén végezzék el akár saját rendelőben, akár szűrőbusz segítségével.

„Ezeket a menedzserszűrési, illetve egészségbiztosítási modelleket a nagy multinacionális vállalkozások honosították meg Magyarországon, ám azóta széles körben elterjedek, ugyanis a munkavállalók igénylik, és értékelik a magas szintű egészségügyi ellátást. A tapasztalatok szerint hosszabb távon azért is megéri erre odafigyelni, mert a rendszeres szűrővizsgálatok olyan problémákat is felszínre hozhatnak, amelyek korai felismerése szó szerint életet menthet. Az is megfigyelhető, hogy a munkaadók egyre inkább igyekeznek megtartani dolgozóikat, ennek egyik eszköze a magas színvonalú egészségügyi ellátás, amelyet minden szinten igyekeznek biztosítani, amit az érintettek értékelnek is. Sőt, gyakran előfordul, hogy az egészségügyi ellátással elégedett dolgozó magánemberként is az adott szolgáltatót választja, akihez aztán munkahelyváltás esetén is ragaszkodik.” – teszi hozzá Dr. Junger Éva.

 

Kapcsolódó hírek

TOP30 – Mi a betegbiztonság növelése mellett döntöttünk

TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány 2025-ben is közzétette azoknak a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. A kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb szakemberek. Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója az idei évben is a TOP30-as lista tagja lett, neve szerepel a szektor 10 legbefolyásosabb vezetője között. A TOP30 Járó- és fekvőbetegellátást nyújtó intézmények idei listáján a Dr. Rose hetedik helyen végzett.

Portfolio.hu: 4000 műtétre készülnek

Az elmúlt 1-2 évben nem éppen a számtalan pozitív sztoriról volt hangos a hazai magánegészségügyi szektor: a terjeszkedések sok esetben megálltak, a felvásárlások eltűntek, a kapacitásbővítések és építkezések ritkábbá váltak, a profitmarzs jelentősen összezsugorodott. Egy ilyen környezetben hat különlegesnek a Dr. Rose bejelentése, miszerint a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel növelték, 2 műtővel és 22 betegszobával. A beruházás csütörtöki nyilvános bejárásán azt is megtudtuk, hogy az új részlegen már szeptember óta fogadják a betegeket és a cégcsoport idén már 8 milliárd forintos árbevételt érhet el, stabil nyereségesség mellett. - olvasható a Portfolio.hu cikkében.

Életműdíjat vett át Prof. Dr. Hangody László

Az International Cartilage Repair Society-t (ICRS) 1997-ben alapították Svájcban, a szervezet a porcszövet-kutatás és az ízületmegőrzés területén folytatott nemzetközi együttműködés legfőbb fóruma. Az ICRS kétévente különleges díjakat és elismeréseket adományoz azoknak a személyeknek vagy csoportoknak, akik jelentős mértékben hozzájárultak a porc regenerációs kutatásához. Ezek közül is kiemelt jelentőségű az „ICRS Lifetime Achievement Award”, amit ebben a ciklusban orvosigazgatónknak ítéltek, s 2025. október 11-én a XVIII. ICRS World Congress rendezvényen ezt az életműdíjat vehette át Prof. Dr. Hangody László.