Hírek

Legfrissebb híreink: újdonságok, aktualitások, interjúk, sajtómegjelenések, a Dr. Rose Magánkórház mindennapjai.

Paralimpiai bajnokok a Dr. Rose-ban

A Dr. Rose Magánkórház speciális kedvezményt biztosít a Paralimpiai Bajnokok Klubjának (PBK) tagjai részére. A paralimpiai bajnokok támogatásának célja, hogy könnyebb hozzáférést biztosítsunk a sportolóknak az egészségügyi szűrővizsgálatokhoz, felhívva a figyelmet arra, hogy a versenyzést követő években is fontos az egészségmegőrzés és a szükséges vizsgálatokon való részvétel.

Fokozódó légúti járvány

A járványügyi adatok szerint már jelenleg is sok COVID-fertőzés fordul elő, de az elkövetkező hetekben még erősebb légúti járványra lehet számítani a szakemberek szerint, ugyanis a zajló koronavírus fertőzések mellett az influenzavírus okozta megbetegedések is egyre terjednek. A súlyos állapotok elkerülése miatt is fontos, hogy lázas állapotban, légúti és influenza jellegű tünetekkel maradjunk otthon, szükség esetén beszéljünk orvosunkkal és kövessük az utasításait. Dr. Junger Évát a Dr. Rose Magánkórház belgyógyász, kardiológus, foglalkozás-egészségügyi szakorvosát, a Nemzetközi Oltóközpont vezetőjét, kérdeztük a vírusos betegségekkel kapcsolatos aktuális teendőkről.

Megújult és bővült a Dr. Rose Magánkórház

Az egyre bővülő ellátásokat kínáló Dr. Rose Magánkórházban a kiemelkedő szakmai színvonal és a személyre szabott, egyedi gondoskodás mellett egy luxushotel kényelmét tapasztalhatják meg az ide érkezők. Az év végére bővült a kórház fekvőbeteg részlege és a nyolcadik emelet elegáns kialakítású ügyféltere.

Állami vagy/és magánellátás

Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány „Állami vagy/és magánellátás?” című, november végi rendezvénye az állami és a magánegészségügy összefüggéseit járta körül. Miért és mikor választják a betegek a magánellátást az állami egészségügy helyett? Alternatíva vagy versenytárs a két ellátási lehetőség? Milyen kérdések és igények merülhetnek fel a betegek részéről? Ezeket a kérdéseket boncolgatták az esemény kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők. A magánegészségügyi ellátás szempontjait Dr. Papik Kornél a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója képviselte.

MOSOLY ALAPÍTVÁNY - JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ

A Mosoly Alapítvány hiánypótló pszichés támogatással egészíti ki a súlyosan és krónikusan beteg gyerekek gyógyulási folyamatát. Terápiás tevékenységüket folyamatos szakmai monitoring, szupervízió és képzések mellett végzik. A Mosoly szakképzett terapeutái Budapesten, Debrecenben és Pécsett gyermekonkológiai, őssejt-transzplantációs, endokrinológiai és diabétesz-, neurológiai, gyermekpszichiátriai osztályokon tartanak foglalkozásokat. Évente több mint 750 terápiás foglalkozást tartanak, a kórházi programok mellett kórházon kívüli terápiás csoportokkal és nyári mesetáborokkal segítik a gyerekeket a gyógyulásban. A Dr. Rose Magánkórház támogatja a Mosoly Alapítvány működését és a VIII. Mosoly Art-Craft-Design Jótékonysági aukciót.

TOP30 - Hosszú távra tervezünk

TOP30 legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány újra közzétette azoknak a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. A kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb szakemberek. Dr. Papik Kornél a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója az idei évben is a TOP30-as lista tagja lett.

A Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány szakmai rendezvénye

Miért és mikor választják a betegek a magánellátást az állami egészségügy helyett? Alternatíva vagy versenytárs a két ellátási lehetőség? A Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány Magán vagy/és állami ellátás? – című szakmai fóruma az állami és a privát ellátás kapcsán felmerülő aktuális kérdéseket járja körül.

A mellrákszűrés életet ment

Legyen az egészség első a listánkon! A mindennapi szoros időbeosztásunk, rengeteg feladatunk mellett fordítsunk időt magunkra és az egészségünkre. A Dr. Rose Magánkórházban ebben szeretnénk segíteni a 40 éves kor feletti nőknek. Jakupcsek Gabriellával, az ismert televíziós, rádiós szerkesztő-műsorvezetővel járjuk körül az egészségmegőrzéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Októberi témánk a mellrákszűrés fontossága.

Őszi vírusok – kérjen influenza elleni védőoltást orvosától

Az őszi és téli hónapokban a szezonális influenza és a koronavírus együttes jelenlétével kell számolnunk, az együttes fertőzés akár súlyos állapotot is eredményezhet. A tünetek hasonlósága miatt fontos, hogy lázas állapotban influenza jellegű tünetekkel maradjunk otthon, szükség esetén beszéljünk orvosunkkal és kövessük az utasításait. Dr. Junger Évát a Dr. Rose Magánkórház belgyógyász, kardiológus, foglalkozás-egészségügyi szakorvosát, a Nemzetközi Oltóközpont vezetőjét, kérdeztük a vírusos betegségekkel kapcsolatos aktuális teendőkről.