Index: A folyadékfogyasztás fontossága

2024. május 2.

Az index.hu egészséges életmóddal kapcsolatos sorozatában Dobák Zita, a Dr. Rose Magánkórház dietetikusa osztotta meg az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudnivalókat. Az egészséges táplálkozás alapjai után a divatdiéták előnyeit és hártányait mutatta be dietetikusunk, ebben a részben a folyadékfogyasztás fontosságára hívja fel a figyelmet.

A folyadékfogyasztás fontossága

A testünk egészséges működéséhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlása szerint a férfiaknak 2,5, míg a nőknek 2 liter vizet kellene inniuk naponta. A folyadékszükségletet ugyanakkor többek között az éghajlat, a külső hőmérséklet, a páratartalom, a fizikai aktivitás mértéke, az egészségi állapot, az életkor és az elfogyasztott étel sótartalma is befolyásolja.

Mint az élet bármely területén, itt is nagyon fontos a fokozatosság. Egyszerre fél liternél nem érdemes több vizet inni, hiszen minél gyorsabban iszunk meg valamit, az annál gyorsabban távozik is a szervezetből.

"A legideálisabb az lenne, ha megszoknánk, hogy óránként iszunk egy pohár vizet" – jelezte megkeresésünkre Dobák Zita dietetikus, táplálkozástudományi szakértő, megjegyezve, hogy a magyarok többsége nem tartja magát ehhez, hazánkban a 18–34 év közötti felnőttek mindössze 1,4 (férfiak) és 1,3 (nők) liter vizet isznak.

Ahogy az életkorban előrehaladunk, a vízfogyasztás egyre csak csökken, a 65 évnél idősebbeknél például már a napi 1 litert sem érik el. Nekik – illetve mindenki másnak is – érdemes lehet a folyadékbevitelt levessel, magas folyadéktartalmú gyümölcsökkel kiegészíteni.

„Ha nem iszunk eleget, könnyen dehidráció léphet fel, melynek tipikus jele a száj- és bőrszárazság, a fejfájás, a gyengeség, az ingerültség, az izomrángás és a székrekedés. Emellett a vizelet színe is árulkodó lehet, minél sötétebb, annál inkább dehidráció áll fenn” – mutatott rá a szakember.

Ismeretségi körömben nemegyszer hallottam már azt a mondatot, hogy „ennél többet nem tudok inni, egészen egyszerűen nem vagyok szomjas”. Dobák Zita erre reagálva elmondta: mivel a szomjúság- és az éhségközpont hasonló helyen van az agyunkban, a két érzetet könnyű összekeverni. Előfordulhat, hogy valaki azt hiszi: megéhezett, és eszik is valamit, miközben valójában folyadékra lenne szüksége. Ezt támasztja alá az is, hogy a szakember az elmúlt tizenöt évben a páciensei körében megfigyelte: a túlsúlyosaknál a folyadékbevitel nem elegendő, a fogyni vágyók jellemzően két pohárral isznak kevesebbet az ajánlott mértéknél.

Becsapós lehet továbbá az alacsony hőmérséklet is, hidegben kevésbé jut eszünkbe inni, de persze nem fogható minden a körülményekre, sokaknál csupán egy rossz szokásról van szó, ami bizony fejleszthető.
"Ha tudatosan odafigyelünk a folyadékbevitelre, a szervezetünk előbb-utóbb magától igényli a korábbinál nagyobb mennyiséget" – emelte ki a dietetikus.

Talán sokak számára ez elképzelhetetlen, de a vízivást is túlzásba lehet vinni, ennek is van egy felső határa. Ha valaki folyamatosan szomjas, az cukorbetegségre, szénhidrátháztartási zavarra, esetleg elektrolithiányra utalhat, így aki egy nap 6-7, de akár 10 liter vizet is képes meginni, annak érdemes ezekre az értékekre ránézni, már csak azért is, mert az extrém bevitel szintén káros lehet, vízmérgezés állhat elő, melynek a dehidrációhoz hasonlóan szintén fejfájás, szédülés, hányás, levertség, étvágytalanság és izomgyengeség a tünete.

Víz, de milyen?

Az elmúlt években sok kutatás jelent meg a palackos vizekkel kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy pontosan mennyi mikroműanyagot tartalmaznak, és a jelenlétük vajon milyen hatással van az egészségünkre.

Dobák Zita hangsúlyozta: Magyarország egy jelentős részén jó minőségű az ivóvíz, így ha olyan helyen élünk, ahol ez így van, akkor kiváló alternatíva lehet a csapvíz is.

"A különböző szűrők is rendkívül elterjedtek, a gond csak az, hogy van közöttük néhány olyan, ami az ásványi anyagokat is kiszűri. Fontos továbbá, hogy az eszközt gyakran tisztítsuk, illetve a szűrőt megfelelő időközönként cseréljük, hiszen ha ezt nem tesszük meg, ellentétes hatást érhetünk el vele" – hívta fel a figyelmet Dobák Zita, kiemelve, hogy ha mégis a palackozott verziót preferáljuk, akkor érdemes az egyes márkákat időnként váltogatni, a nátrium- és ásványianyag-tartalmat illetően ugyanis vannak különbségek.

Ami a szénsavas ásványvizet illeti: étkezés után, emésztés szempontjából lehet jótékony hatása, de összességében a szakemberek nem javasolják.

Átverés az ízesített víz és a gyümölcslé

Számos helyen úgy hirdetik az ízesített vizeket, mintha azok egészségesek lennének. Általában azok fogyasztják, akik igénylik az édes ízeket és/vagy nem szeretik a sima vizet. Bár ezek a termékek megkapók lehetnek, aligha érdemes túlzásba vinni őket, hiszen nagyon gyakran egyszerű cukrokat tartalmaznak, csakúgy, mint az üdítőitalok. Sok ízesített víz pedig édesítőszerrel készül, ami nagy mennyiségben szintén problémát jelenthet.

A boltok polcain a gyümölcslevek is csábítóak lehetnek, de hiába a 100 százalékos felirat, attól még tele vannak cukorral, melynek következtében a kalóriaértékük magas, a tápértékük viszont alacsony.

„Ha az előírt, körülbelül 8 pohárnyi folyadékból 1 poharat a gyümölcslé tesz ki, az még nem tragédia, de cukorbetegeknek vagy fogyni vágyóknak még ezt sem javasoljuk” – mondta a táplálkozástudományi szakértő, hozzátéve, hogy ha mindenképpen valamilyen ízes folyadékra vágyunk, tehetünk a vízbe bármilyen gyümölcsöt – akár fagyasztottat is –, illetve fűszernövényeket, mentát, uborkát, de létezik már kóla gyógynövény (más néven istenfa) is, mely illatában és ízében is sokak kedvenc italára emlékeztet. A gyerekekkel is érdemes ezeket a házi limonádékat megkedveltetni, körükben ugyanis néhány év alatt közel megduplázódott az üdítőital-fogyasztás mértéke, de mint látjuk, az arányokon a felnőtteknél is lehetne javítani.

A koffein is okozhat függőséget

18 év felett a dietetikusok ugyan mértékkel, de támogatják a kávéfogyasztást. A koffein növeli a teljesítményünket, javítja a koncentrációképességünket, egyfajta természetes doppingként szolgálhat számunkra. Akár két-három csészényit is fogyaszthatunk belőle naponta, de ennél többet semmiképp, mert függőséget okozhat. Nem árt odafigyelni arra is, hogy reggeli mellé igyuk – ne éhgyomorra –, és soha ne használjuk valamelyik étkezés helyettesítőjeként.

Összehasonlításképpen: 1 csésze kávéban körülbelül 100 milligramm koffein van. Ellenben két deci kólában csupán 30-50 gramm. Egy pohár koffeines üdítő tehát csupán fél csésze kávénak felel meg, míg egy félliteres kiszerelés egy jó erős kávéval egyenértékű. Ebből is látszik tehát, hogy fáradtság esetén a kávé a legjobb opció.

Ne feledjük: számos tea szintén tartalmaz koffeint, így azt sem szabad túlzásba vinni, e tekintetben a szakemberek maximum napi fél litert javasolnak. Legjobb, ha a teát üresen fogyasztjuk, de ha mégis ízesítenénk, részesítsük előnyben a citromot és a természetes édesítőszereket, például a steviát vagy az eritritet.

Még a koffeinnél maradva: nem kérdés, hogy a legrosszabb, ha valamilyen energiaitalra esik a választásunk. Ezek a termékek különösen népszerűek a fiatalok körében, a kormány már javaslatot tett arra, hogy betiltsák a 18 éven aluliak számára, a koncepciónak az ellenzéki oldalon is vannak támogatói.

Forrás: Index 2024. 04. 26. A teljes cikk itt olvasható: https://index.hu/tudomany/2024/04/26/egeszseges-eletmod-holnaptol-folya…

A sorozat előző részei: 

https://drrose.hu/hireink/index-divatdietak

https://drrose.hu/hireink/index-eletmento-utikalauz-az-egeszseges-tapla…
 

Kapcsolódó hírek

Speciális szűrővizsgálatok 65 év felettieknek

Az életkor előrehaladtával különösen fontos, hogy rendszeresen részt vegyünk szűrővizsgálatokon, hiszen ezek segítenek időben felismerni az esetlegesen kialakuló betegségeket és rizikófaktorokat. A Dr. Rose Magánkórház két szűrőcsomag kialakításával segíti az idősebb korban lévők teljes körű szűrővizsgálatát. A Szenior szűrővizsgálati csomagunk a 65 év felettieknél gyakran előforduló egészségügyi problémákra fókuszál, a demencia rizikófaktorait vizsgáló Demencia Prevenciós Programunk segítségével pedig felmérjük a páciensek aktuális mentális/szellemi állapotát, komplex diagnosztikai vizsgálatok segítségével feltérképezzük a demencia kialakulásának szempontjából fontos egyéni kockázati tényezőket, és személyes megelőzési tervet készítünk.

IX. Mosoly Jótékonysági Art-Craft-Design aukció

2024-ben november 15-én rendezi meg a Mosoly Alapítvány az Art-Craft-Design aukcióját. Az Alapítvány legnagyobb adománygyűjtő programján a művészet és a beteg gyerekek támogatása fonódik össze. A Dr. Rose Magánkórház örömmel támogatja immár negyedik alkalommal a Mosoly Jótékonysági Art-Craft-Design aukciót.