TOP30 - Hosszú távra tervezünk

2023. november 21.

TOP30 legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány újra közzétette azoknak a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. A kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb szakemberek. Dr. Papik Kornél a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója az idei évben is a TOP30-as lista tagja lett.

drrose-papik-kornel

Az elmúlt egy év tapasztalatairól, a gazdasági kihívások hatásairól kérdezték a kiadvány szerkesztői Dr. Papik Kornélt, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatóját. Évértékelő gondolatok és előrejelzések a jövő évre vonatkozóan:

Nehézségek és reakciók

Az utóbbi egy év kétségtelen gazdasági nehézségei ellenére a főváros szívében, 2007-ben megnyitott Dr. Rose Magánkórház folytatni tudta az 5 évvel ezelőtti tulajdonosváltáskor megkezdett fejlődését. Mind a páciensek száma, mind az árbevétel továbbra is növekszik, de ennek eléréséhez és fenntartásához egyre több menedzsmentmunka szükséges. Az ügyfelek számára kiváló szolgáltatást kell nyújtani, amelyhez a professzionális csapatunk egyben tartása és magas motivációs szintje kulcskérdés. A korábbi években már hozzászoktunk a különböző nehéz kihívások kezeléséhez, a gyors újratervezéshez, így az elmúlt egy évben is próbáltunk a megoldásokra koncentrálni.

A 2023-as év kihívásai és megoldási lehetőségei

2022. második felétől a megugró infláció és a rezsiköltségek drámai emelkedése fokozatosan rákényszerítette az embereket a költéseik priorizálására, így a halasztható kiadások háttérbe szorultak. A magánegészségügyben az idei év elejétől lehet érezni a kereslet folyamatos csökkenését, ami mellett az áremelés nem lehetett olyan mértékű, mint ami fedezte volna a költségek növekedését, így a profitabilitás folyamatosan romlik. A Dr. Rose Magánkórház ügyfélköre kezdetben nem reagált érzékenyen a negatív változásokra, de mára mi is érezzük, hogy a korábbiaknál is többet kell tennünk a pácienseink megtartásáért. A versenytársak erősödése és piacfoglalása, valamint a közellátás folyamatos változása, az egyre nehezebb humánerőforrás-helyzet mellett a gazdasági helyzet romlása is előrelátható volt. A fókuszt ezért elsősorban a belső működés és a hatékonyság javítására, a kapacitások kihasználásának optimalizálására, illetve az ügyfelek által is érzékelhető, a Dr. Rose Magánkórházat a versenytársaktól megkülönböztető, egyedi szolgáltatások kialakítására helyezzük a nagyívű bővítések helyett. Mindemellett lépésről lépésre növeljük a kapacitásainkat, gondosan figyelve azok optimális kihasználására.

Megváltoztak a páciensek elvárásai

Az egyre növekvő ügyfélszám komoly kihívás elé állítja kórházunkat, mert az ügyfélkörünk által igényelt és megszokott diszkrét, magas színvonalú szolgáltatás nyújtása sokkal több figyelmet és szervezést igényel. A személyes odafigyelés, a várakozási idő minimalizálása, az otthonosság érzése csak pontosan szervezett folyamatok mellett és a munkatársak empatikus, rugalmas hozzáállásával érhető el. A páciensek egyre tudatosabbak, igénylik a kiváló szolgáltatást. A betegforgalom továbbra is növekszik minden területen, talán a plasztikai sebészeti üzletágban szükséges időszakosan a kereslet növelését ösztönző programokat hirdetni. Az ortopédiai, sebészeti, szülészeti és urológiai műtétek száma stabilan növekszik.

Árérzékenyebbekké váltak a betegek

Leginkább azzal tudunk segíteni a pácienseinknek ebben a nehéz gazdasági környezetben, hogy gyakorlatilag minden intézményes finanszírozási megoldásra (egészségpénztárak, hazai és nemzetközi biztosítók) leszerződtünk partnereinkkel, és az ügyintézést is megkönnyítjük az ügyfeleinknek. Fontos, hogy transzparens, kiszámítható legyen a szolgáltatásaik árazása, ezért a műtétek esetén is minden esetben a honlapon is feltüntetett csomagárakat használják, amelyek minden egészségügyi költséget tartalmaznak, így nincsenek váratlan, rejtett kiadások a páciensek számára. A költségek növekedését tudatosan nem építettük be teljes mértékben az árainkba, mert továbbra is megfizethető szolgáltatásokat szeretnénk nyújtani a kórházunkat választó ügyfeleknek.

Fejlesztésekkel, újdonsággal lehet a versenyben kitűnni

A számos folyamatfejlesztés és korszerű informatikai megoldás az ügyfelek pontos kiszolgálását és tájékoztatását szolgálja a hatékonyság növelés mellett. A Dr. Rose Magánkórházban ma már teljes körű elektronikus ügyintézést tudunk biztosítani az ügyfeleink számára az előjegyzéstől az előregisztráción keresztül a titkosított lelet-, kép- és számlaküldésig vagy az online fizetési megoldásokig. Igyekszünk egyre papírmentesebbé tenni a működésünket, ezért a hagyományos, papír alapú adminisztrációt elektronikus aláírási megoldásokkal és e-regisztrációval váltottuk fel. Az infrastruktúra fejlesztésére is sokat áldozunk. Célunk, hogy egészséges arányokat alakítsunk ki az ügyfélterek és a rendelők, illetve az ágyak és a műtőkapacitás között. Újdonság még, hogy idén nyáron megnyitottuk a Lánchídra és a Budai Várnegyedre néző exkluzív ügyfélterüket és idén őszre befejeztük a kórterem-bővítési projektet, amely a kapacitás bővítése mellett kényelmesebbé és egyedivé teszik a náluk töltött időt.

Előrejelzések

Hosszú távra tervezünk, ezért a fejlődést és a fejlesztéseket tovább folytatjuk jövőre is. Hiszünk abban, hogy a sok befektetett munkát az ügyfeleink továbbra is értékelni fogják, így, ha kemény versenyben is, de sikeresek tudunk maradni. Nehéz kiszámítani, hogy mikorra változik meg úgy a gazdaság helyzet, amely a páciensek egészségügyre költhető pénzét is érdemben növeli és a vállalkozások terheit is csökkenti. Az állami egészségügy mellett a magánegészségügynek is nagyon fontos szerepe van a betegellátásban, ezért bízunk benne, hogy a szabályozási környezet nem válik egyre kedvezőtlenebbé a magánorvosok és a magánszolgáltatók számára.

TOP30 legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben.

Kapcsolódó hírek

Speciális szűrővizsgálatok 65 év felettieknek

Az életkor előrehaladtával különösen fontos, hogy rendszeresen részt vegyünk szűrővizsgálatokon, hiszen ezek segítenek időben felismerni az esetlegesen kialakuló betegségeket és rizikófaktorokat. A Dr. Rose Magánkórház két szűrőcsomag kialakításával segíti az idősebb korban lévők teljes körű szűrővizsgálatát. A Szenior szűrővizsgálati csomagunk a 65 év felettieknél gyakran előforduló egészségügyi problémákra fókuszál, a demencia rizikófaktorait vizsgáló Demencia Prevenciós Programunk segítségével pedig felmérjük a páciensek aktuális mentális/szellemi állapotát, komplex diagnosztikai vizsgálatok segítségével feltérképezzük a demencia kialakulásának szempontjából fontos egyéni kockázati tényezőket, és személyes megelőzési tervet készítünk.

IX. Mosoly Jótékonysági Art-Craft-Design aukció

2024-ben november 15-én rendezi meg a Mosoly Alapítvány az Art-Craft-Design aukcióját. Az Alapítvány legnagyobb adománygyűjtő programján a művészet és a beteg gyerekek támogatása fonódik össze. A Dr. Rose Magánkórház örömmel támogatja immár negyedik alkalommal a Mosoly Jótékonysági Art-Craft-Design aukciót.