Heti Napló: Demencia

2025. január 24.

A demencia már 250 ezer embert érint Magyarországon, és ez a szám rohamosan növekszik. Felismerhető-e időben a demencia? Lehet lassítani a folyamatot? Az ATV Heti Napló c. műsorában a Dr. Rose Magánkórház szakorvosait, Dr. Junger Évát és Dr. Ilniczky Sándort, illetve Prof. Dr. Boksay Istvánt, a New York Egyetem (NYU) nyugalmazott pszichiáterét kérdezték a demencia kialakulásával és szűrésével kapcsolatban.

drrose-demencia

A demencia nem csupán a szenvedő embert érinti, hanem az egész családot megrendíti. Ez a kórkép nem egyetlen betegség, hanem egy tünetegyüttes amely a memória, a gondolkodás és a viselkedés súlyos romlását okozza. Olyan alapvető képességeket érint, amelyek meghatározzák a mindennapi életünket. Nagyon fontos, hogy a demencia nem feltétlenül az idős emberek betegsége, tehát korán oda kell rá a figyelni. A demenciával küzdők gyakran elveszítik a kapcsolatukat a világgal, amelyet valaha ismertek és néha még szeretteiket is idegenként érzékelik. Azonban fontos tudni, hogy a demencia korai felismerése lehetséges, léteznek speciális szűrővizsgálatok, amelyek a betegség kezdeti jeleit időben észlelhetik esélyt adva arra, hogy a megfelelő kezelés és gondoskodás megkezdődjön. Ezek a szűrések, azaz a korai felismerés életeket, kapcsolatokat, és ami talán a legfontosabb, méltóságot menthetnek.

Prof. Dr. Boksay István: „Amerikában jobb a helyzet, mert tudják, hogy az öregség nem jár szükségszerűen demenciával, az öregség egy rizikófaktor, tehát minél idősebb az ember, annál nagyobb az esélye, hogy egy betegség kiváltja a demenciát. Az egyetlen dolog, ami az öregséggel jár az az, hogy lelassul az ember, tehát nehezebb és lassabb a régi dolgokat feleleveníteni, vagy új dolgokat megtanulni, mindent meg lehet csinálni csak lassabban.”

Prof. Dr. Boksay István kutatócsoportja arra a felfedezésre jutott, hogy vannak emberek akiknél 20 évig tart, amíg a demencia súlyos tüneteket produkál, másoknál ez csak öt év. Akiknél gyorsabb a lefolyás, náluk kiderült, hogy sokkal több gyógyszert szednek és sokkal több betegségük van, mint akiknél lassabb a folyamat. A demencia hátterében tehát sok esetben kezeletlen betegségek állnak.

Prof. Dr. Boksay István: „Ami kiváltja az agy működészavarát, például a magas vércukorszint, vagy szívelégtelenség - ezeket a betegségeket gyógyítani kell. A demenciát már nem lehet gyógyítani, megelőzni kell.

A professzor, és a Dr. Rose Magánkórház szakorvosai, Dr. Junger Éva kardiológus-belgyógyász és Dr. Ilniczky Sándor neurológus segítségével olyan demencia megelőző programot állítottak össze, amely  esélyt adhat arra, hogy akár az esetek 40%-ában  csökkenthető legyen a demencia kialakulásának kockázata.  

Dr. Junger Éva: „Az emberek nagyon gyakran azt gondolják, hogy a demencia egyenlő az Alzheimer-kórral, de a demenciának ez csak egy része: kb. 50-60%-ban Alzheimer-kór, a fennmaradó esetekben pedig más betegségek állnak a hátterében.”

Gyakran előfordul, hogy nem vesszük komolyan a demencia hátterében meghúzódó betegségeket, - magas vérnyomás, magas koleszterinszint, cukorbetegség, pajzsmirigy betegségek, hallás-, látáscsökkenés, gyulladásos idegrendszeri betegségek – pedig sok esetben ezek a betegségek nemcsak hogy gyógyíthatóak, de akár vissza is fordíthatóak.

Dr. Ilniczky Sándor: „Ha egy idős embernél memória zavart, szellemi leépülést észlelünk, akkor ne elégedjünk meg azzal, hogy már elmúlt 70 éves, és ezek a tünetek hozzátartoznak az öregedéshez, hanem ilyenkor mindig keresni kell a háttérben álló betegséget. Szűrővizsgálatokkal, megfelelő kezeléssel és életmódbeli változtatásokkal csökkenthetjük a demencia kialakulásának esélyét.”

Forrás: ATV Heti Napló c. műsora. Török Réka riportja itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=iOYmKVLz-dM 

Kapcsolódó hírek

Viselj Nárciszt!

A Magyar Hospice Alapítvány 1991 óta – több mint 30 éve – gondoskodik a már nem gyógyítható daganatos betegekről és családjaikról. Missziójuk, hogy a daganatos betegek aktív kezelésük lezárultával, lehetőség szerint otthonukban kaphassanak teljes körű, magas színvonalú egészségügyi ellátást. Céljuk a lehető legjobb életminőség biztosítása, a fájdalom enyhítése és a családok lelki támogatása. A Dr. Rose Magánkórház részt vesz a tavaszi "Viselj Nárciszt!" kampányban.
A Magyar Hospice Alapítvány 2025 tavaszán is nagyszabású kampánnyal köszönti a tavaszt, hirdeti a remény és az életvégi méltóság fontosságát.

Tegyünk meg mindent a demencia kialakulása ellen - Demencia Prevenciós Program

A demencia egy olyan tünetegyüttes, amit szellemi hanyatlás, leépülés, végső esetben elbutulás, vagyis egy adott intellektuális, értelmi szintről való visszaesés jellemez. Hátterében valamilyen súlyos agyi kórfolyamat áll, amely miatt romlik az emlékezet, a gondolkodás, a tájékozódás, a megértés, a felismerés és a számolás képessége, megváltozik a személyiség, a viselkedés. A demencia jellemzően a 60 év felettieket érinti, de fiatalabb korban is előfordulhat. A demencia fő rizikófaktorai egyes krónikus betegségek – mint például szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, a veseelégtelenség, az elhízás és egyéb anyagcsere- és hormonális megbetegedések –, de kialakulása az életmódunkkal is szoros összefüggésben áll.

Látogatási rend változás

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az influenza-járványra való tekintettel kórházunk látogatási rendjét ideiglenesen korlátozzuk, pácienseink és hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.