TOP30 – Mi a betegbiztonság növelése mellett döntöttünk

2025. november 11.

TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány 2025-ben is közzétette azoknak a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. A kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb szakemberek. Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója az idei évben is a TOP30-as lista tagja lett, neve szerepel a szektor 10 legbefolyásosabb vezetője között. A TOP30 Járó- és fekvőbetegellátást nyújtó intézmények idei listáján a Dr. Rose hetedik helyen végzett.

drrose-Nagy-Magánpraxisnap-TOP30-2025

A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány a Nagy Magánpraxisnapon jelent meg. A rendezvényen kerekasztal beszélgetések keretében vitatták meg a legaktuálisabb kérdéseket a résztvevők: Mi történik az iparágban jelenleg? Milyen szerepe lesz a mesterséges intelligenciának az ellátásban? Milyen hatással van az iparágra a gazdasági környezet? Mik a jellemzői egy gazdaságilag is sikeres magánintézménynek? Milyen tulajdonosi-vezetői kihívások nehezítik a működést, milyen megoldásokról számolnak be az intézmények?

A Nagy Magánpraxisnap vezérigazgatói kerekasztalán Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója, Dr. Csermely Gyula (RMC Clinics), Miklós Márton (Ezüstfény Klinika) társaságában választolt Dr. Kirschner András (Swiss Clinic) által moderált kérdésekre. Az ügyvezető igazgatónk így foglalta össze az ide év változásait: „2025-ben szükségessé vált fekvőbeteg-ellátásunk bővítése. Szeretnénk teljeskörű ellátást nyújtani, ezért szükség volt a bővítésre. Másfél éve hoztuk meg a döntést, hogy 2000 négyzetméteren, 2 új műtővel, 22 új betegszobával gyakorlatilag megdupláztuk a fekvőbeteg kapacitásunkat. Célunk a magasszintű ellátás magasan kvalifikált személyzettel.”

„Hosszútávú márkaépítéssel tudunk függetlenné válni a forgalmi kilengésektől. A Dr. Rose egy komoly márka, amely megbízhatóan kiváló minőséget szolgáltat. A gyógyításban konzervatívak vagyunk, úgy gyógyítunk, ahogy a standardok megkövetelik és ehhez minden feltételt biztosítunk, a meglévő szolgáltatásainkat tökéletesítjük, és csak olyan új szolgáltatást vezetünk be, amely megbízható evidencia alapú, de természetesen figyeljük a trendeket.” – hangsúlyozta Dr. Papik Kornél.

A betegbiztonság kérdésével kapcsolatban Dr. Papik Kornél kiemelte: „A szövődmény ellátás a mi csomagjainkban benne van, ez azt jelenti, hogy az esetleges szövődmények ellátását mi fizetjük. A kórház bővülése kapcsán ott volt a lehetőség, hogy a robot sebészet irányába indulunk, a mi döntésünk az volt, hogy nem a robotra költünk, hanem a betegbiztonság fokozására. Az új fejlesztésünk része egy kiemelt betegmegfigyelő helyiség, amely az idősebb, társbetegségekkel küzdő páciensek esetén, illetve nagy műtéti megterheléssel járó beavatkozások után szoros megfigyelést tesz lehetővé. Ez az új fejlesztésünk is a legmagasabb színvonalú ellátás érdekében történt.”

 

 

Kapcsolódó hírek

Karácsonyi támogatás a Bethesda Gyermekkórház részére

A Dr. Rose Magánkórház kiemelt ügyfelei és partnerei számára minden évben karácsonyi ajándékokkal készül. Az idei évben a Dr. Rose úgy döntött, hogy az ajándékokra szánt összeg jelentős részét jótékonysági célra, a Bethesda Gyermekkórház támogatására fordítja.

Elérhető az influenza elleni védőoltás

Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján Magyarországon az influenzavírusok terjedése november végétől-december elejétől kezdődik. A védőoltás a leghatékonyabb eszköz az influenza súlyos, akár szövődményekkel járó formáinak megelőzésére. Az influenzavírus elleni védekezés most különösen időszerű, hiszen még elegendő idő áll rendelkezésre a megfelelő védettség kialakulására, és még mindig itt van velünk és terjed a SARS-CoV-2 vírus, légúti megbetegedéseket okozva. Dr. Junger Éva, a Dr. Rose Magánkórház belgyógyász, kardiológus, foglalkozás-egészségügyi szakorvosa, a Nemzetközi Oltóközpont vezetője, foglalja össze az influenza oltással kapcsolatos tudnivalókat.

Új Ügyfélportál: biztonságos, kényelmes, gyors

Egyszerűsítse egészségével kapcsolatos ügyeinek intézését! A Dr. Rose Magánkórház új Ügyfélportál szolgáltatása egy ingyenes, biztonságos és kényelmes online felület, amely közvetlenül köti össze Önt a Dr. Rose Magánkórházzal, segít az időpontok foglalásában és egészsége nyomon követésében – bármely időpontban, bárhonnan.