A demencia az általános vélekedéssel szemben nem egyetlen betegség, hanem tünetegyüttes, amit számos különböző betegség okozhat. Hátterében valamilyen súlyos agyi kórfolyamat áll, amely miatt romlik az emlékezet, a gondolkodás, a tájékozódás, a megértés, a felismerés és a számolás képessége, megváltozik a személyiség, a viselkedés. Bár a demenciáról az idősek jutnak általában eszünkbe, de nemcsak őket, hanem fiatalokat is érintheti. Ahogy az általános orvoslás feltételei javulnak, és egyre inkább nő az átlagéletkor, úgy egyre többen küzdenek demenciával idősebb korukban. Kérdéseinkre Dr. Ilniczky Sándor, a Dr. Rose Magánkórház neurológusa válaszolt.
Mi is pontosan demencia?
Tünetegyüttesről, szindrómáról beszélhetünk, amit szellemi leépülés, elbutulás, hanyatlás, vagyis egy adott intellektuális, értelmi szintről való visszaesés jellemez. Sokféle betegségnek lehet a következménye. Ezek közül a leggyakoribb az Alzheimer-kór, amely az esetek nagyjából kétharmadát okozza. A kiváltó betegségek többnyire lassan, folyamatosan, fokozatosan romló kórképek. Sokkal ritkább az, amikor a demencia hirtelen alakul ki. Ha a hanyatlás elindul, akkor általában visszafordíthatatlanná válik a folyamat, és olyan kórképpel kell szembenéznünk, amit legfeljebb tünetileg tudunk kezelni. A betegek általában akkor kerülnek orvoshoz, amikor már nagy gondok vannak velük otthon, már nem lehet egyedül hagyni őket, veszélyes dolgokat csinálnak vagy nagy butaságokat mondanak. Magyarországon elég nagy a tolerancia a demenciával szemben: egyszerűen úgy vannak vele a legtöbben, hogyha valaki elmúlt hetven-nyolcvanéves, akkor ez már a korával jár.
Leginkább a feledékenységet szokták azonosítani a demenciával. Ez biztos jele a tünetegyüttesnek?
Nem minden demencia indul feltétlenül a feledékenységgel, de a betegek többségénél ez előbb-utóbb megjelenik: az Alzheimer-kórnál ez jellegzetes, de vannak egészen más tünetfejlődésűek is. Előfordul, hogy a klinikai tüneteket a viselkedés vagy a tájékozódás zavara dominálja. Bár a demenciákat okozó betegségek túlnyomú többsége egyirányú, feltartóztathatatlan folyamat, van néhány olyan kórkép, amely gyógyítható, szerencsés esetben akár teljesen visszafordítható, ha időben diagnosztizálják, és az illető egészségesként tudja tovább élni az életét. Sajnos ez ritka, az összes eset kevesebb, mint öt százalékát teszi ki. Az úgynevezett degeneratív demenciáknál, amelyek az agy bizonyos területeinek az elfajulásával, sorvadásával járnak, sajnos bármilyen stádiumban fedezzük fel, nem tudjuk visszafordítani a kórképet.
Idős egyenlő demenssel? Lehet-e egyenlőségjelet tenni az életkor és a kórkép közé?
Egyáltalán nem! Az, hogy valaki elért egy bizonyos életkort, nem jelenti azt, hogy törvényszerűen kialakult nála a demencia. Élnek a köreinkben olyan 90-100 éves emberek, akik egyetemi előadást tartanak, könyvet írnak, fittebbek, mint mi vagyunk. Ez persze nem általános, mert tény, hogy a demenciához vezető betegségek az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válnak. Példaként említeném, hogy az Alzheimer-kór a 40-50 éveseknél minimálisan, néhány százalékban fordul elő, de 80 év fölött már a 20 százalékot is meghaladja. Tehát, hogyha az emberek mondjuk 120 évig élnének, akkor majdnem mindenki Alzheimer-kóros lenne. Sajnos minél előbb kezdődik egy kórkép, annál gyorsabb, annál agresszívebb, és ez a legtöbb idegrendszeri betegségre igaz.
Ha valaki fiatalon nagyon feledékeny, gyanakodhat, hogy esetleg demens?
Ha valaki 20-30 évesen feledékennyé kezd válni, és ez valóban demencia, akkor ott nem az Alzheimer-betegséget kell keresni a háttérben, hanem teljesen más okokat kell feltételezni, teljesen másképp is nézzük az ilyen eseteket. Fiatalkori demencia esetén gondolni kell droghasználat, alkoholfogyasztás szerepére, gyulladásos idegrendszeri betegségekre, vagy AIDS-re. De mindenekelőtt tisztázni kell, hogy valóban demenciában szenved-e a páciens. Erre speciális pszichológiai teszteket használunk. A feledékenységre, gondolkodási nehézségre panaszkodó fiatalok esetében ugyanis gyakran nem szervi, hanem lelki betegség, stressz, vagy egyszerűen csak túlterheltség áll a háttérben. Ezt nagyon fontos elkülöníteni a valódi szellemi leépüléstől. Ha valaki azzal jön hozzánk, hogy ő feledékeny, az már általában gyanús szokott lenni. Egyszerűen azért, mert az igazi demenciával küzdő betegek nem maguktól jönnek, hanem a hozzátartozók szokták hozni, kísérni.
Említette, hogy kis százalékban gyógyítható a betegség. Milyen esetekben?
Gyógyítható például az agyvízkeringési zavarok egyes formáiban kialakuló vízfejűség (hydrocephalus) okozta demencia. Ez egy viszonylag egyszerű idegsebészeti műtéttel kezelhető. Egy másik példa: súlyos pajzsmirigy alulműködésben, amikor nem termelődik elegendő hormon, a beteg demencia jeleit mutatja. Ha ezt felismerjük, akkor ez napi egy tabletta bevételével meggyógyítható. A depresszió vagy más pszichiátriai kórkép is okozhat a demenciához igen hasonló tüneteket, és ilyenkor a beteget legcélszerűbb pszichiáterhez irányítani.
A hozzátartozóknak mire kell felkészülniük?
A betegeknél általában a feledékenység az első tünet, aztán probléma lehet a beszéddel, a felismeréssel, a különböző készségekkel, majd a viselkedéssel. Van, akinél indítékszegénységgel jár a demencia, másoknál nyugtalansággal, agresszivitással társul, téveszmék, hallucinációk jelentkezhetnek. Végül ez az állapot eljut odáig, hogy az illető nemcsak a saját dolgait nem tudja ellátni, hanem veszélyessé válhat önmagára, környezetére. Ez a tipikus kórlefolyás. Sajnos nagyon sokszor csak ilyenkor kerül a beteg orvoshoz, amikor a hozzátartozók türelme elfogy, vagy valamilyen kirívó eset történik. Óriási probléma, hogy a demenciával küzdő betegeknek általában a betegségtudatuk megszűnik, nem élik meg a hiányosságaikat, állapotuk romlását, ezért sokszor nem értik, miért is vizsgálják, kezelik őket, ami sokszor ellenállást szül a részükről. Előfordul, hogy gyanakvóvá válnak, a gyógyszereket sem hajlandóak bevenni, mert attól tartanak, hogy valaki ártani akar nekik. A másik probléma az, hogy ha egy ilyen beteg bármilyen ok miatt kórházba kerül, vagy ápolási otthonba helyezik, állapota hirtelen drámai mértékben romlik, zavarttá, agresszívvá válik. Ha ugyanis kimozdítják őt a szokott környezetéből, teljesen felborulhat az a kényes egyensúly, ami addig még valahogy működött. A demencia egy idő után a betegnek - a belátási képesség elvesztése miatt - már nem annyira kellemetlen, mint a környezetének.
Ha gyógyítani nem tudják, lehet-e bármit is tenni ellene?
A demenciák egyes típusaiban van lehetőség tüneti gyógyszeres kezelésre, mely a zavaró, vagy kellemetlen jelenségeket mérsékelhető, de nagyon látványos javulást általában nem remélhetünk.
A megelőzést illetően csak azt tudom mondani, amit az ember amúgy is javasolna: őrizzük meg testi és szellemi fittségünket. Bizonyított tény ugyanis, hogy olyan embereknél, akik fizikailag és szellemileg igyekeznek minél tovább aktívak maradni, azoknál a demencia kockázata csökken. Nyilván nem jelent ez garanciát vagy védelmet, de statisztikailag igazolható az eredmény.
