Karácsonyi támogatás a Bethesda Gyermekkórház részére

2025. november 26.

A Dr. Rose Magánkórház kiemelt ügyfelei és partnerei számára minden évben karácsonyi ajándékokkal készül. Az idei évben a Dr. Rose úgy döntött, hogy az ajándékokra szánt összeg jelentős részét jótékonysági célra, a Bethesda Gyermekkórház támogatására fordítja.

drrose-Bethesda-Gyermekkorhaz-tamogatas

A Bethesda Gyermekkórház

A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza az ország egyik vezető gyermekegészségügyi központja, ahol évente kb. 200 ezer esetet látnak el, és átlagosan 9000 gyermek fekvőbeteg ellátásáról gondoskodnak. Részt vesznek a főváros gyermekügyeleti rendszerében, területi ellátási kötelezettségük a pesti oldal észak-keleti területeit öleli fel, de fogadnak betegeket Pest megyéből és az ország más területeiről is.

Együttműködés kórházak között

Dr. Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, hogy az aktuális projektjeikhez használják fel a Dr. Rose Magánkórház támogatását: „A támogatás óriási segítséget jelent a Bethesda Gyermekkórházban gyógyuló kis betegek számára. A felajánlott adomány – melyet új orvosi eszközök beszerzésére fordítunk – közvetlenül járul hozzá ahhoz, hogy a hozzánk érkező gyermekek a lehető legmagasabb színvonalú, biztonságos és korszerű ellátásban részesüljenek. Hálásak vagyunk ezért a példaértékű összefogásért, amely az egészségügyi intézmények közötti együttműködés fontosságát is erősíti.” 

A támogatásról szóló dokumentumok aláírásakor Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a Dr. Rose fontosnak tartja az állami egészségüggyel való harmonikus együttműködést, amihez a támogatással is szeretnének hozzájárulni. A Bethesda Gyermekkórház példaértékű tevékenységét hosszú távon is szeretnék segíteni.

Ismerje meg a Bethesda Gyermekkórház működését: https://www.bethesda.hu/

Bővebb információ a Bethesda Gyermekkórház támogatásának lehetőségéről:  https://bka.hu/bankkartyas-adomanyozas/

 

 

Kapcsolódó hírek

Gyors és kiszámítható – Új traumatológiai ellátás a Dr. Rose Magánkórházban

Egy otthoni, munkahelyi vagy szabadidős baleset nemcsak a sérülés miatt megterhelő, hanem az azt követő bizonytalanság, a hosszú várakozás és az ellátás kiszámíthatatlansága miatt is. A Dr. Rose Magánkórház új szolgáltatása a traumatológiai ellátás, amely gyors és kiszámítható megoldást kínál: a szakorvosi vizsgálattól és a szükséges diagnosztikai vizsgálatoktól kezdve egészen a műtéti beavatkozásig.

Új prosztata vizsgálati lehetőség: Prostate Health Index (PHI)

Hazánkban a férfiak daganat miatti elhalálozásának egyik leggyakoribb oka a prosztatarák, évente 4000-4500 férfinál kerül felismerésre a betegség. Az idejében felismert prosztatarák gyógyítható. A Dr. Rose Magánkórházban nagy figyelmet fordítunk a betegségek megelőzésre, kiemelten a prosztata legkülönbözőbb elváltozásainak korai diagnosztikájára (gyulladásos, jó és rosszindulatú daganatok) és kezelésére.

Személyes kapcsolat egy érzékeny időszakban

Bár a műtétszervezői munka sokszor szinte láthatatlan marad, mégis döntő hatással van a műtéti élmény egészére. A Dr. Rose Magánkórházban műtétszervező kollégáink kézben tartják a teljes műtéti folyamatot, és biztosítják, hogy a páciens ne egy bonyolult rendszerben próbáljon tájékozódni, hanem egy kapcsolattartó szakember segítse végig a gyógyulás folyamatán.