Dr. Hangody György Márk PH.D.

Ortopéd-traumatológus szakorvos

Dr. Hangody György Márk a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett 2010-ben, majd egyetemi tanulmányait követően ösztöndíjas hallgatóként nyert felvételt az SE Doktori Iskolájába, ahol 2013-ban szerzett abszolutóriumot. 2013 szeptemberében kezdett el dolgozni az Uzsoki utcai Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztályán. Ebben a műhelyben a világon is egyedülállóan nagy számban végeznek nagyízületi protetikai beavatkozásokat, melyekben az évek alatt jártasságot szerzett, de a sportsebészeti vonalon és a baleseti sebészeti ügyeletek alkalmával végtagtraumák konzervatív és operatív ellátása terén is jelentős tapasztalatra tett szert. Sportsebészeti felkészültségét jellemzi, hogy munkahelye 2011-ben az elsők között nyerte el a FIFA Medical Center of Excellence kitüntető címet.

2015 óta a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszékén végez oktatói tevékenységet. 2017-ben Ph.D. fokozatot nyert (Elülső keresztszalag pótlására felhasználható humán allograftok biomechanikai vizsgálata). 2017 óta látja az orvosi feladatokat FTC-Telekom vízilabda csapatánál, mely 2019-ben minden megnyerhető trófeát elhódított (BL-győztes, Európai Szupekupa-győztes, magyar bajnok, magyar kupagyőztes) és játékosai jelenleg is a válogatott gerincét adják.

2017 júniusa óta rendel a Dr. Rose Magánkórházban. 2018 novemberében szerezte meg szakvizsgáját (kiválóan megfelelt minősítéssel), 2019-ben adjunktusi kinevezést kapott. 2019 óta kutatja a mesterséges intelligencia algoritmusok alkalmazási lehetőségeit a porckárosodások kezelésében.

2015 óta házas, 2 gyermek édesapja (Gréta, Gusztáv). Szabadidejét a családjára fordítja, emellett szívesen főz, kertészkedik.

Kiemelt érdeklődési területek

  • Nagyízületi endoprotetika (térd-, csípő-)
  • Artroszkópos és sportsebészeti beavatkozások (szalagsebészet, tengelykorrekciós műtétek)
  • Porckárosodások sebészi kezelési lehetőségei
  • Végtagtrauma
Dr. Hangody György

Rendelési idő

Péntek
15.00 - 17.00

Beszélt nyelvek

  • Angol,
  • Német

Vélemények

  • Szeptemberben térdprotézis műtétem volt. Soha életemben nem volt ennél jobb orvosi tapasztalatom.
    A rehabilitációs kezelések kezdeti látogatásától az orvos, a nővérek és a személyzet kompetenciája 5 csillagos volt. Igazi plusz, hogy mindenki beszél angolul. Végül a betegszobák egy 5 csillagos szállodához hasonlíthatók.

    S.C.

  • Térdtörés utáni fémeltávolító-műtétre érkeztem a kórházba. Dr. Hangody György végtelenül kedvesen és türelmesen állt hozzám, minden kérdésemre megnyugtatóan válaszolt. Egy napos műtétre feküdtem be, a nővérkék, asszisztensek, az altató orvos kiemelkedő figyelemmel sürögtek-forogtak körülöttem, ilyen kedvességet máshol nem igazán tapasztaltam eddig. Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, azaz 1 nap is olyan volt mintha egy wellness hotelben pihentem volna

    E. Sz.