ELLE Magazin: Szendvicsgeneráció – találd meg az egyensúlyt!

2023. szeptember 15.

Szendvicsgenerációnak nevezik a 35-55 éves szülőket, akik a gyermekvállalás kitolódása miatt sokszor még kisgyermekeikről gondoskodnak, emellett pedig az idősödő, betegeskedő szüleik ellátása is rájuk hárul. Dr. Kopacz Erikával, a Dr. Rose Magánkórház pszichiáterével beszélgetett az ELLE Magazin munkatársa.

drrose-szendvicsgeneracio-pszichiatria.jpeg

A rengeteg teendő és felelősség időzavarral, stresszel és testi-lelki feszültséggel járhat, mindez pedig egy olyan életkorral párosul, amelyben gyakori az életközépi válság önmagában is emberpróbáló jelensége. „A fokozott igénybevétel ellensúlyozása érdekében egyre nagyobb figyelmet kellene fordítani az öngondoskodásra, erre azonban sokszor nem marad elegendő idő és energia” – mondja a szakember. Ennek egyik oka, hogy a szendvicsgeneráció tagjai nehéz anyagi helyzetbe kerülhetnek, amikor egyszerre kell támogatniuk a még nem önállósodott gyerekeiket és a segítséget igénylő szüleiket. Általában az anyagi megszorítások a rekreációs tevékenységeket érintik, pont azt, ami a töltődést, kikapcsolódást biztosíthatná.

A gyakran elmaradó énidő, a kikapcsolódás hiánya idővel rányomhatja a bélyegét a párkapcsolatokra is. Sokszor fordul elő, hogy a fókusz a mindennapi teendőkön ragad, a krónikus stressz okozta feszültség pedig gátolja a romantikát és intimitást. A munka-magánélet egyensúly megteremtése jelentős kihívás, hiszen a munkaidő lejártával kezdődik a következő műszak - a másokról való gondoskodás szinte másodállásnak minősül. Az állandó rohanás és a tengernyi feladat eredményezte krónikus stressz hosszú távon a mentális egészségre és a fizikai állapotra is hatással lesz. Idő szűkében elmarad a mozgás, sportolás, nem jut idő egészséges ételek elkészítésére, vagy éppen a lelki feltöltődésre és tartós alvászavar is kialakulhat. Sokan azt érzik, hogy semmire sincs idejük, soha nem érnek a feladatok végére, leginkább magukra és a családjukra nem jut idő, hogy egyszerűen több feladat van, mint amennyi beleférne a napba. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megfeleljenek a saját, vagy a környezet vélt elvárásainak, miközben viszont szétforgácsolják minden energiájukat.

Sajnos sokszor nehezen látjuk be, vagy ismerjük fel a korlátainkat. Fontos, hogy ne egyszerre és ne egyedül akarjunk mindent megcsinálni, ehelyett érdemes segítséget kérni: a feladatok közül néhányat delegálni, családtagokat bevonni a gondozási feladatokba. Amennyiben nehézségeink vannak a stresszel való megküzdéssel, különböző stresszkezelési technikákat sajátíthatunk el szakemberek segítségével. „Számos, mindennaposnak gondolt, kisebb testi panasz összefüggésbe hozható a bennünk lakó feszültségekkel. Így például sokszor nem gondoljuk, hogy a fejfájás, a gyomorbántalmak, vagy éppen, az emésztési zavarok tulajdonképpen a szervezetünktől érkező segélykiáltások, amiket sok esetben a kapkodó étkezés és rendszertelen napirend is okozhat. Ha nem tulajdonítunk jelentőséget ezeknek a jeleknek, akkor hosszabb távon komolyabb betegségek is felléphetnek” – figyelmeztet Dr. Kopacz Erika, a Dr. Rose Magánkórház pszichiátere.

Szintén a tartós stresszből következően a szorongás mellett kialakulhat kimerültség, feszültség, ingerlékenység, alvászavar, de akár depresszió is. A legtöbben azonban csak akkor figyelnek fel az intő jelekre, amikor már súlyosabb tüneteket érzékelnek, melyek akadályozzák őket a napi teendők teljesítésében. Egy időben megkezdett pszichiátriai konzultáció segíthet a problémák gyökerének feltárásában és megértésében, illetve segíthet egyéni, igényekre szabott terápiás utat találni az életegyensúly visszaszerzéséhez és fenntartásához.

Kapcsolódó hírek

TOP30 – Mi a betegbiztonság növelése mellett döntöttünk

TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány 2025-ben is közzétette azoknak a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. A kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb szakemberek. Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója az idei évben is a TOP30-as lista tagja lett, neve szerepel a szektor 10 legbefolyásosabb vezetője között. A TOP30 Járó- és fekvőbetegellátást nyújtó intézmények idei listáján a Dr. Rose hetedik helyen végzett.

Portfolio.hu: 4000 műtétre készülnek

Az elmúlt 1-2 évben nem éppen a számtalan pozitív sztoriról volt hangos a hazai magánegészségügyi szektor: a terjeszkedések sok esetben megálltak, a felvásárlások eltűntek, a kapacitásbővítések és építkezések ritkábbá váltak, a profitmarzs jelentősen összezsugorodott. Egy ilyen környezetben hat különlegesnek a Dr. Rose bejelentése, miszerint a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel növelték, 2 műtővel és 22 betegszobával. A beruházás csütörtöki nyilvános bejárásán azt is megtudtuk, hogy az új részlegen már szeptember óta fogadják a betegeket és a cégcsoport idén már 8 milliárd forintos árbevételt érhet el, stabil nyereségesség mellett. - olvasható a Portfolio.hu cikkében.

Életműdíjat vett át Prof. Dr. Hangody László

Az International Cartilage Repair Society-t (ICRS) 1997-ben alapították Svájcban, a szervezet a porcszövet-kutatás és az ízületmegőrzés területén folytatott nemzetközi együttműködés legfőbb fóruma. Az ICRS kétévente különleges díjakat és elismeréseket adományoz azoknak a személyeknek vagy csoportoknak, akik jelentős mértékben hozzájárultak a porc regenerációs kutatásához. Ezek közül is kiemelt jelentőségű az „ICRS Lifetime Achievement Award”, amit ebben a ciklusban orvosigazgatónknak ítéltek, s 2025. október 11-én a XVIII. ICRS World Congress rendezvényen ezt az életműdíjat vehette át Prof. Dr. Hangody László.