Hírek

Legfrissebb híreink: újdonságok, aktualitások, interjúk, sajtómegjelenések, a Dr. Rose Magánkórház mindennapjai.

Dr. Rose kiállításmegnyitó

A gyógyítás művészet, a művészet pedig segíti a gyógyulást. Éppen ezért döntöttünk úgy, több mint 6 évvel ezelőtt, hogy - Kosztyu Marianna art sommelier segítségével - kórházunk falain kortárs képzőművészek munkáit helyezzük el, egyfajta tárlatként, ahol megismerhetik az alkotók munkáit és meg is vásárolhatják azokat.

Weborvos.hu: Aktualitások a Dr. Rose Magánkórházban

Október 15-én sajtó háttérbeszélgetésen mutattuk be a Dr. Rose Magánkórház legújabb fejlesztéseit, amely elsősorban a kórház tereinek megújulását és orvos-technológiai fejlesztéseket jelenti, illetve az új arculati és kommunikációs elemekhez kapcsolódik. Dr. Papik Kornél ügyvezető igazgató elmondta, hogy a magánkórházban a két évvel ezelőtti adatokhoz képest több mint 30 százalékkal nőtt a forgalom és az előzetes adatok szerint 2021-ben közel 50 ezer ügyfelet fog ellátni az intézmény.

Erősödő brand: Dr. Rose Magánkórház

A Dr. Rose Magánkórház plasztikai sebészeti és orvos-esztétika ellátása 2010-től, önálló márkaként, Budapest Plasztikai Intézet néven működött. 2021 októberétől az Intézet nevében is megújul: a Dr. Rose Magánkórház Plasztikai sebészeti, illetve Orvos-esztétika részlegén várjuk a plasztikai műtétekre és orvos-esztétikai beavatkozásokra érkezőket. A név kötelez, hiszen kórházunk minden ellátásában a kiváló Rose minőség, a maximális biztonság, az állandó technológiai fejlesztések és a folyamatosan megújuló exkluzív környezet kialakítása a célunk.

Portfolio.hu: Lesújtó állapotban a magyarok egészségi állapota – Komoly problémákat okoz a túlsúly

Világszerte egyre nagyobb népegészségügyi problémát jelent az elhízás. Az Eurostat adataiból kiderül, 2019-ben az Európai Unió lakosságának fele küzdött túlsúllyal, Magyarországon pedig a helyzet ennél is rosszabb: a magyarok közel 60%-a számít elhízottnak a testtömeg-index alapján. Számtalan lehetőség áll azok előtt, akik fogyni szeretnének, ezek közül az egyik a gyomorballon terápia, amelyet Dr. Fuszek Péter, a Dr. Rose Magánkórház gasztroenterológusának elmondása szerint leginkább a 40 év körüliek vesznek igénybe.

Forbes.hu: Magyar orvosdinasztia – a három Hangody

Az orvostudomány gyakran családi örökség. Sok orvosnak vannak rokonai gyógyító szakmában, a szülőről gyermekre szálló elhivatottság nem ritka. Az azonban annál inkább, hogy apa és két fia nemcsak az orvosi pályán osztoznak, de a szakterületük is ugyanaz. A három Hangody doktorral, Professzor Dr. Hangody Lászlóval, Dr. Hangody László Rudolffal és Dr. Hangody György Márkkal arról beszélgettünk, milyen egy orvosfamíliában élni, együtt dolgozni, továbbá hová fejlődik az ortopéd szakma. Mert igen, mindhárman ortopéd-traumatológus szakorvosok a Dr. Rose Magánkórházban.

Portfolio.hu: Állami várólista helyett a magánegészségügyet választják a magyarok

A koronavírus-járvány miatt elhalasztott beavatkozások miatt a műtéti várólisták jelentősen nőttek. Nem meglepő tehát, hogy a betegek egy része az állami ellátás helyett a magánegészségügyet választotta. A Dr. Rose Magánkórház idén januárban 100%-os növekedést tapasztalt az ortopédiai műtétek számát tekintve 2020. azonos időszakához képest, és a júniusi beavatkozások száma is több mint kétszer annyi volt, mint tavaly ilyenkor.

ELLE.hu: Intimlézer: tabuk nélkül, komfortosan

A női test működésével kapcsolatosan még mindig sok a tabutéma, pedig semmi okunk a szégyenkezésre. A menstruáció és az azt kísérő PMS éppúgy természetes jelenség, mint például a szülés után jelentkező vizeletcsepegés – utóbbira azonban ma már létezik kíméletes megoldás.

Forbes.hu: Életeket mentő bőrgyógyászat

Élvezni a nyarat, lenge ruhákban járni, a szabad perceinket strandon tölteni, a legmelegebb déli órákban is napozni, ha végre vízpartra jutunk – ugye ismerős? Az év 3 hónapja legyen a napfényé és a hedonizmusé! Kár, hogy mindezt beárnyékolja, hogy az erősödő napsugárzás és UV-sugárzás fokozott veszélyt jelent a bőrünkre. Igaz, hogy egy Aperol spritz mellett az ember nem ezzel foglalkozik… Dr. Hatvani Zsófia, a Dr. Rose Magánkórház vezető bőrgyógyásza szerint pedig fontos lenne: a bőr napkárosodásának megelőzéséről, a videodermatoszkópról és az esztétikai kezelésekről beszélgettünk.

168Óra Exkluzív: A szívinfarktus és a stroke megelőzhető!

Szívinfarktus és stroke - a szív- és érrendszeri betegségek vezető halálokként szerepelnek a statisztikákban. Két hirtelen érkező betegség, de a kockázati tényezőik ismertek. A szívinfarktus és stroke is tipikusan az a betegség, melyet megelőzni jóval könnyebb, mint gyógyítani. A Dr. Rose Magánkórház szakorvosai, Dr. Junger Éva kardiológus és Dr. Ilniczky Sándor neurológus vezetésével alakították ki az egyedül álló Szív-érrendszeri (infarktus, stroke) szűrővizsgálatot mely egyszerre vizsgálja a két betegség hajlamosító tényezőit.