Weborvos.hu: Aktualitások a Dr. Rose Magánkórházban

2021. október 18.

Október 15-én sajtó háttérbeszélgetésen mutattuk be a Dr. Rose Magánkórház legújabb fejlesztéseit, amely elsősorban a kórház tereinek megújulását és orvos-technológiai fejlesztéseket jelenti, illetve az új arculati és kommunikációs elemekhez kapcsolódik. Dr. Papik Kornél ügyvezető igazgató elmondta, hogy a magánkórházban a két évvel ezelőtti adatokhoz képest több mint 30 százalékkal nőtt a forgalom és az előzetes adatok szerint 2021-ben közel 50 ezer ügyfelet fog ellátni az intézmény.

Dr. Papik Kornél - 30 százalékkal nőtt a műtétek száma

A Dr.Rose Magánkórházban összesen 600 millió forintos fejlesztés zárult le az elmúlt hetekben.

Évente csaknem 50 ezer páciens gyógyul a Széchenyi Lánchídra és a Budai Várra tökéletes kilátást nyújtó Dr. Rose Magánkórházban, egyre modernebb körülmények között. A koronavírus-járvány hatására dinamikusan növekedett a kereslet a magánegészségügyben. A két évvel ezelőtti adatokhoz képest több mint 30 százalékkal nőtt a forgalom és az előzetes adatok szerint 2021-ben közel 50 ezer ügyfelet fognak ellátni - mondta el Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója azon a tájékoztatón, melyen az intézmény legújabb fejlesztéseit mutatták be, köztük a kórház tereinek megújulását, orvos-technológiai változásokat.

A 150 orvossal, több mint 40 szakrendeléssel, 3 tökéletesen felszerelt műtővel, 25 ágyas fekvőbeteg részleggel működő intézményt 2018-tól új tulajdonosok jegyzik, az alapos átvilágítás után megerősödött a menedzsment, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően még stabilabb, biztonságosabb és magasabb színvonalú ellátást nyújtanak - mondta el az ügyvezető igazgató.

A magánegészségügy iránti növekvő érdeklődéssel párhuzamosan jelentős beruházásokat valósított meg a magánkórház: több területen összesen 600 millió forintos fejlesztés zárult le az elmúlt hetekben. Megújult a képalkotó diagnosztikai háttér, a 3 műtő és a szülészeti részleg, fejlesztették a minimál invazív laparoszkópos műtétek eszközparkját, az endoszkópos laboratóriumot, a fül-orr-gégészeti és szemészeti rendelőket, az informatikai környezetet, valamint jelentős beruházásokat valósítottak meg a koronavírus-járvány miatti fokozott sterilitás folyamatos fenntartása érdekében - sorolta a tájékoztatón Dr. Junger Éva, a Dr. Rose Magánkórház járóbeteg-ellátásának vezető orvosa.

Dr. Papik Kornél hozzátette, hogy a megújulás része a márkaépítés is. A 2010 óta önálló márkaként működő, de a magánkórházhoz tartozó Budapest Plasztikai Intézet márka átalakult, és október elejétől integrálódott a Dr. Rose Magánkórházba. Ennek elsődleges oka, hogy a plasztikai sebészeti és orvos-esztétikai ellátás még népszerűbb a Dr. Rose Magánkórház ügyfeleinél, mint korábban. A Budapest Plasztikai Intézet színeiben az elmúlt 11 évben több mint 11.000 plasztikai műtétet végeztek, a jövőben, a Dr. Rose Magánkórház Plasztikai Sebészeti részlegeként havi 120-140 plasztikai műtétet terveznek.

Dr. habil Lelbach Ádám, a Dr. Rose Magánkórház vezető belgyógyásza, a V.I.P. Részleg vezetője szerint az ügyfelek 2007 óta elsősorban azért választják az intézményt, mert egyedi ügyfélélményt tudnak biztosítani pácienseiknek. A kiváló szakmai háttér és megnyugtató környezet mellett kiemelt törődéssel várnak mindenkit, ami nem ér véget az ellátás lezárultával, a gondos utókezelésnek köszönhetően. A koronavírus-járvány idején a páciensek különös odafigyelést és törődést igényeltek, és ennek az elvárásnak az intézmény maximálisan meg tudott felelni. Mindezeknek és az elmúlt hónapokban kialakított, szélesebb társadalmi kör számára elérhető díjszabásnak is köszönhető a jelentős betegszám növekedés.

Forrás: weborvos.hu, 2021. április 02.

Teljes sajtóanyag: https://drrose.hu/sites/default/files/media/document/2021/DRROSE_SAJTOANYAG_1015.pdf

 

Kapcsolódó hírek

TOP30 – Mi a betegbiztonság növelése mellett döntöttünk

TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány 2025-ben is közzétette azoknak a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. A kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb szakemberek. Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója az idei évben is a TOP30-as lista tagja lett, neve szerepel a szektor 10 legbefolyásosabb vezetője között. A TOP30 Járó- és fekvőbetegellátást nyújtó intézmények idei listáján a Dr. Rose hetedik helyen végzett.

Portfolio.hu: 4000 műtétre készülnek

Az elmúlt 1-2 évben nem éppen a számtalan pozitív sztoriról volt hangos a hazai magánegészségügyi szektor: a terjeszkedések sok esetben megálltak, a felvásárlások eltűntek, a kapacitásbővítések és építkezések ritkábbá váltak, a profitmarzs jelentősen összezsugorodott. Egy ilyen környezetben hat különlegesnek a Dr. Rose bejelentése, miszerint a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel növelték, 2 műtővel és 22 betegszobával. A beruházás csütörtöki nyilvános bejárásán azt is megtudtuk, hogy az új részlegen már szeptember óta fogadják a betegeket és a cégcsoport idén már 8 milliárd forintos árbevételt érhet el, stabil nyereségesség mellett. - olvasható a Portfolio.hu cikkében.

Életműdíjat vett át Prof. Dr. Hangody László

Az International Cartilage Repair Society-t (ICRS) 1997-ben alapították Svájcban, a szervezet a porcszövet-kutatás és az ízületmegőrzés területén folytatott nemzetközi együttműködés legfőbb fóruma. Az ICRS kétévente különleges díjakat és elismeréseket adományoz azoknak a személyeknek vagy csoportoknak, akik jelentős mértékben hozzájárultak a porc regenerációs kutatásához. Ezek közül is kiemelt jelentőségű az „ICRS Lifetime Achievement Award”, amit ebben a ciklusban orvosigazgatónknak ítéltek, s 2025. október 11-én a XVIII. ICRS World Congress rendezvényen ezt az életműdíjat vehette át Prof. Dr. Hangody László.