A napvédelem különösen fontos gyermekkorban

2024. május 29.

Idén már áprilisban beköszöntött a nyár néhány napra, és ez figyelmeztet minket, mennyire fontos időben felkészülni és odafigyelni a fényvédelemre. A gyermekek bőre sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért nem mindegy, mikor visszük napra őket, milyen fényvédőt használunk, mit teszünk, ha leégés jelei mutatkoznak a bőrükön. Mindezekre a kérdésekre ad választ és hasznos tanácsokat Dr. Csitos Ágnes, a Dr. Rose Magánkórház bőrgyógyász, gyermek bőrgyógyász szakorvosa.

Dr. Rose Magánkórház gyermek bőrgyógyászat

Kicsi gyerekeknél, újszülötteknél lehetőség szerint kerüljük a direkt napfényt, érdemesebb árnyékban tartani a piciket. Fontos az is, hogy a fejüket egy kis kalappal, a szemüket esetleg napszemüveggel védjük, ha kivisszük őket mégis a napra, félárnyékba. Ahogy a felnőtteknél, úgy a kicsiknél is el kell kezdeni bőr napfényhez szoktatását. Ugyanis nem a naptól kell védenünk magunkat és a naptól kell félnünk, hanem a napégésektől – hangsúlyozza Dr. Csitos Ágnes.

Napvédelem

Nem elég ruhával, kalappal, napszemüveggel védekezni a napsugárzás ellen, erős UV-terhelésnél ajánlatos a fényvédő krémek alkalmazása. Csak rá kell néznünk a telefonunkra vagy az okosóránkra, hogy lássuk, mekkora az UV-index, hogy eldönthessük, mit tegyünk. 

UV-index, fényvédő krémek

Ha az UV-index 5-ös vagy afölötti tartományba esik, akkor napos időben már szükséges fényvédő krémet is használni. Ezek közül pedig nyilván olyat kell választani, ami legalább 30-as, 50-es faktorszámú, ugyanis ezek szűrik ki kellőképpen az UVB-fénysugarakat, és emiatt megfelelően erős védelmet biztosítanak a bőr számára – ajánlja a bőrgyógyász. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a speciális krémeket 2-3 óránként újra és újra rá kell kenni a bőrre megfelelő mennyiségben. 

Fizikai fényvédők

Egy újszülöttnél, egy egész kicsi gyereknél jobb a fizikai szűrős fényvédő krémet alkalmazni, ami azt jelenti, hogy ténylegesen lemázoljuk a bőrt, és maga a fizikai szűrő veri vissza a napfény sugarait. Azért érdemes erre figyelni, mert a kémiai szűrőknek lehet allergizáló hatása, a fizikai szűrőknél nincs ilyen tapasztalat, ezek stabilabbak, és ezért biztosan megadják a fényvédelmet. Sajnos használatuk kellemetlenebb, mert jobban ragad, jobban tapad, valóban lemázolja a bőrt – teszi hozzá. 

Kémiai szűrés

Nagyobb gyerekeknél, akárcsak a felnőtteknél, már érdemes kémiai szűrős termékeket választani, amelyek lágyabb konzisztenciájúak. 

Napégés, melanóma

Azért fontos gyermekkorban különösen figyelni a bőrre, és megakadályozni a napégéseket, mert a gyermekkori napégések jelentősen megemelhetik a melanóma kialakulásának kockázatát. A folyamatos DNS-törések indítják el azokat a folyamatokat, amelyek a későbbiekben bőrrákhoz vezetnek. Ezért kell már kicsi gyerekeknél nagyon figyelni a fényvédelemre – mutat rá Dr. Csitos Ágnes

Ha mégsem sikerül elkerülni a leégést, akkor a legfontosabb a bőr hűsítése akár egy hideg testápoló krémmel, hideg vízzel, attól függően, milyen fokú a napégés. A tejfölt kerülni kell. Antihisztamint és viszketéscsillapító szereket is használhatunk. Ne feledkezzünk meg a bő folyadékfogyasztásról, és az árnyékban tartózkodásról, javasolja a szakorvos.

Mikortól javasolt a bőrgyógyászati vizsgálat?

Már tinédzserkor előtt is érdemes a gyermekeket egyszer-kétszer bőrgyógyászati vizsgálatra elvinni, nyilván attól függően, hogy mennyi anyajegyük van – tanácsolja a Dr. Rose Magánkórház bőrgyógyásza. Két-három anyajegynél ez 3-4 évente elegendő. Tinédzserkortól a hormonális változásokra jelentkeznek nagy számban új anyajegyek. Ekkortól javasolt már az évenkénti, kétévenkénti ellenőrzés, s ők is megtanulják, hogy a rutin szűrővizsgálatok közé tartozik a bőrgyógyászati ellenőrzés és az anyajegyszűrés is. 

Bőrtípus szerinti csoportok

A melanóma kialakulásának szempontjából az embereket bőrtípus szerint hat fő csoportba sorolják. Az 1-es csoportba tartoznak a fehér bőrű, szeplős, vörös hajú személyek, a 6-os csoportba a fekete hajú és bőrű emberek. Az egyes csoportokra más és más szabályok érvényesek napozásnál is. Emellett a családi hátteret is figyelni kell, a melanóma, a hámrák előfordulása óvatosságra int, és az anyajegyek száma is nagyon fontos. Például akinek 100 feletti anyajegye van, annak rendszeresen, akár 6 havonta ellenőrzésre kell járnia. 

ABCDE szabály

Szintén fontos, hogy mi is segítsük a szűrővizsgálatokat, mégpedig azzal, hogy egy évben kétszer-háromszor átvizsgáljuk a bőrünket. 

Hogy milyen jelekre figyeljünk? Dr. Csitos Ágnes szerint az alábbiak lényegesek az angol ABCDE szabály szerint: 

  • A: az anyajegy aszimmetrikussá válik (Asymmetry)
  • B: a széle szabálytalanná válik (Border)
  • C: a színváltozás, sokszínűvé válik egy anyajegy (Color)
  • D: az átmérő, az anyajegy mérete hirtelen változik (Diameter)
  • E: hirtelen rövid idő alatt változást mutat az anyajegy (Evolving)

Ezek mind-mind olyan óvatosságra intő jelek, látványos változások, amelyek bőrgyógyászati vizsgálatot indikálnak.