Hamu és Gyémánt: Nagyító alatt

2025. január 8.

Apróság, amiből nagy gond lehet: szerencsére egyre jobban beépül a köztudatba, mennyire fontos anyajegyeink rendszeres vizsgálata, ám még bőven van mit tanulni ezen a téren. A Dr. Rose Magánkórház bőrgyógyásza, Dr. Nagy Katalin Annamária oszt meg róla tényeket a Hamu és Gyémánt Magazinban.

drrose-melanoma-borgyogyaszat-nagy-katalin

Anyajegyeinkkel ajánlott évente szűrővizsgálatra járnunk, ugyanis a rosszindulatú bőrdaganatok egyik legsúlyosabb fajtája, a melanóma előfordulása évek óta emelkedik. A Dr. Rose Magánkórházban egyre keresettebb ez a típusú szűrővizsgálat: „Ha valakinek sok az anyajegye, valamilyen elváltozást lát rajtuk, netán sérülésnek kitett területen helyezkednek el, akkor akár gyakrabban is érdemes szakembert felkeresni – tanácsolja Dr. Nagy Katalin Annamária bőrgyógyász. – A talpakon és a tenyereken például gyakrabban tapasztalható rosszindulatú elváltozás, hiszen ezek irritációnak jobban kitett, sérülékenyebb területek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a melanóma 50 százaléka ép bőrön alakul ki.ˮ 

A nap sötét oldala

A melanómás betegségek számának növekedése többek között azzal is magyarázható, hogy míg a bőr korábban „szeptembertől májusig megpihent, most a barnaságkultusz, a szoláriumozás és a téli tenger- és óceánparti napozások miatt a bőrszöveteknek nincs idejük regenerálódni, így a szervezet javítófunkciója sem tud életbe lépni. Nemcsak nyáron, hanem a téli mediterrán utazások idején is fontos, hogy a napozás idejére használjunk fényvédőt, 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk napon, valamint lehetőleg viseljünk UV-szűrős pólót. A szakember legfeljebb évente néhány alkalommal, mindössze pár perces időtartamokra javasolja a szoláriumozást. 

A „rossz" anyajegy

Közkeletű tévhit, hogy minden anyajegy, amelyik kiemelkedik, „rossznak” számít, valójában több egyéb tényező határozza meg az elváltozás jellegét. Ha viszket, begyullad, sötétedik, változik a mérete, akkor azoban érdemes minél előbb szakemberhez fordulni, hogy mihamarabb feltárják a problémát, vagy jobb esetben megnyugodjunk. „Kaparni, leégetni, lézerezni, savval maratni semmiképp nem szabad az anyajegyeket, orvosi javaslat esetén ki kell metszeni őket” – hangsúlyozza Dr. Nagy Katalin Annamária. 

Mindenkit érint

Habár a nőknél gyakoribbak az anyajegyek, de jobban figyelik a testüket, tehát korábbi stádiumban derül ki, ha baj van, emiatt jobbak a gyógyulási, túlélési esélyeik. Szemben a férfiakkal, akik ritkábban veszik igénybe az anyajegyszűrést. „A melanóma esetében különösen fontos, hogy milyen stádiumban van az elváltozás. Az időben eltávolított melanóma teljesen gyógyítható, azonban minél később ismerik fel, annál súlyosabb lehet a probléma, gyakran képez áttétet, vagyis az időfaktor nagyon sokat számít” – mondja a doktornő. A melanóma mellett a másik leggyakoribb rosszindulatú daganat a basalioma (más néven bazálsejtes karcinóma), amely a bőrdaganatos esetek 80 százalékáért felelős. Elsősorban a napsugárzás okozza, lassan alakul ki, és gyakran jellegtelen bőrelváltozásként jelenik meg. A melanóma ma már egyre fiatalabbaknál jelentkezik, náluk hamarabb válhat a daganat rosszindulatúvá, míg az idősebbeknél a basalioma és a spinalioma (laphámrák) a gyakoribb. 

Nincs felesleges vizsgálat

A gyerekek anyajegyeinek szűrővizsgálata szintén ajánlott. A veleszületett anyajegyek jellemzően sötéten pigmentáltak, gyakran szőrösek és nagy kiterjedésűek. Gyerekekről csak orvosilag indokolt esetben javasolt az anyajegyeltávolítás – amennyiben például olyan helyen található, ahol állandó sérülésveszélynek van kitéve. „Ha valakinek valami gyanús lesz a bőrén, vagy bármitől tart, keressen fel bátran egy bőrgyógyászt. Jó esetben megnyugtatják, hogy nincs semmi gond, ha viszont mégis probléma adódik, akkor az időfaktor sokat számít a kezelés sikerességében. Minél előbb fedezzük fel a rosszindulatú bőrelváltozást, annál jobb a gyógyulás esélye. Nincs olyan, hogy felesleges vizsgálat” – szögezi le Dr. Nagy Katalin Annamária.

Forrás: Hamu és Gyémánt 2024. december.

Kapcsolódó hírek

TOP30 – Mi a betegbiztonság növelése mellett döntöttünk

TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány 2025-ben is közzétette azoknak a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra. A kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb szakemberek. Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója az idei évben is a TOP30-as lista tagja lett, neve szerepel a szektor 10 legbefolyásosabb vezetője között. A TOP30 Járó- és fekvőbetegellátást nyújtó intézmények idei listáján a Dr. Rose hetedik helyen végzett.

Portfolio.hu: 4000 műtétre készülnek

Az elmúlt 1-2 évben nem éppen a számtalan pozitív sztoriról volt hangos a hazai magánegészségügyi szektor: a terjeszkedések sok esetben megálltak, a felvásárlások eltűntek, a kapacitásbővítések és építkezések ritkábbá váltak, a profitmarzs jelentősen összezsugorodott. Egy ilyen környezetben hat különlegesnek a Dr. Rose bejelentése, miszerint a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel növelték, 2 műtővel és 22 betegszobával. A beruházás csütörtöki nyilvános bejárásán azt is megtudtuk, hogy az új részlegen már szeptember óta fogadják a betegeket és a cégcsoport idén már 8 milliárd forintos árbevételt érhet el, stabil nyereségesség mellett. - olvasható a Portfolio.hu cikkében.

Életműdíjat vett át Prof. Dr. Hangody László

Az International Cartilage Repair Society-t (ICRS) 1997-ben alapították Svájcban, a szervezet a porcszövet-kutatás és az ízületmegőrzés területén folytatott nemzetközi együttműködés legfőbb fóruma. Az ICRS kétévente különleges díjakat és elismeréseket adományoz azoknak a személyeknek vagy csoportoknak, akik jelentős mértékben hozzájárultak a porc regenerációs kutatásához. Ezek közül is kiemelt jelentőségű az „ICRS Lifetime Achievement Award”, amit ebben a ciklusban orvosigazgatónknak ítéltek, s 2025. október 11-én a XVIII. ICRS World Congress rendezvényen ezt az életműdíjat vehette át Prof. Dr. Hangody László.