Mivel életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, könnyű belátni, milyen fontos, hogy egészséges körülmények között dolgozzunk, munkaképességünket pedig hosszú távon is megőrizhessük. A munkáltató és munkavállaló számára is fontos célok elérését szolgálja a foglalkozás egészségügyi szolgáltatás, melynek szabályozása 2024-ben megváltozott, de meghatározott munkakörökben továbbra is kötelező, és bár az adminisztratív munkakörök esetén már nem szükségszerű, számos vállalat döntött úgy, hogy a saját védelmében és a dolgozói egészségére is figyelve, folytatja az éves vizsgálatokat. Az éves alkalmassági vizsgálatok amellett, hogy kiszűrik a munkája során a dolgozót ért ártalmakat, rendszeres szűrővizsgálatoknak tekinthetők, melyekkel számos betegség, megelőző állapot korán felfedezhető, és ezzel nagyobb esélyt adnak a gyorsabb, teljesebb gyógyulásra, megelőzésre. A korábbi nevén üzemorvosi ellátásként ismert szolgáltatás szerepe egyre bővül, a munkaadók egyre sokrétűbb egészségügyi szűréseket és szélesebb körű orvosi ellátást is biztosítanak munkavállalóiknak.
„A változás mindenki számára előnyös. Segít a dolgozók egészségének megőrzésében, akik így nem esnek ki a munkából, sem betegség, sem a hosszúra nyúlt, több helyszínen, eltérő időben végzett orvosi vizsgálatok miatt. A munkaadó pedig sokat spórol, hiszen kimutatott tény, hogy a munkavállaló egészségügyi ellátására költött minden egyes forint többszörösen megtérül: a hatékonyabb munkavégzés, a kevesebb kiesett munkaóra szám, a csökkenő táppénz összegek miatt” – hívja fel a figyelmet Pinczés Kornélia, a Dr. Rose Magánkórház kiemelt ügyfélmenedzsere.
„Egy megfelelő egészségügyi szolgáltató a vérvételtől az EKG-n át egészen az ultrahangig, röntgenig sokféle vizsgálatot el tud végezni, attól függően, hogy a munkaadó mit szeretne, mit képes biztosítani a dolgozóinak. A legtöbben különféle szolgáltatáscsomagokat állítanak össze, hogy megkönnyítsék a választást és lehetőséget adjanak a differenciálásra is. De a munkavállalók számára legnagyobb előny és motiváló tényező, ha a szűrővizsgálatokon felül az egész éves folyamatos egészségügyi ellátást is biztosítja számára a munkaadó. Különösen, ha nem csak a munkavállaló, hanem a családtagjai számára is elérhető a szolgáltatás.” – számol be tapasztalatairól Dr. Junger Éva, a Dr Rose Magánkórház járóbetegellátás-vezető főorvosa, foglalkozás-egészségügyi szakorvos.
A Dr. Rose legnépszerűbb csomagjai közé tartoznak a menedzserszűrések, melyek az alapszűrésektől a legkomplexebb szűrésekig terjednek, így a páciens 2,5 órás rutinvizsgálattól, akár 6 órán át tartó teljes körű kivizsgálásig bezárólag bármit választhat. Ennél komplexebb megoldás a vállalati egészségbiztosítási csomag, amellyel az éves szűrővizsgálaton túl, panaszok és megbetegedések esetén szakvizsgálatok és diagnosztikai vizsgálatok is igénybe vehetők. Az egészségbiztosítási csomagok 4 szinten érhetők el, egyre több szolgáltatást biztosítva a munkavállalónak. Mindkét megoldás előnye, hogy ha a szűrések feltárnak egy problémát, akkor a pácienst a Dr. Rose Magánkórházban helyben tovább tudjuk vizsgálni, gyógyítani. Nagyobb dolgozói létszámmal tevékenykedő vállalkozások számára pedig még arra is lehetőség van, hogy a vizsgálatokat a vállalat telephelyén végezzék el akár saját rendelőben, akár szűrőbusz segítségével.
„Ezeket a menedzserszűrési, illetve egészségbiztosítási modelleket a nagy multinacionális vállalkozások honosították meg Magyarországon, ám azóta széles körben elterjedek, ugyanis a munkavállalók igénylik, és értékelik a magas szintű egészségügyi ellátást. A tapasztalatok szerint hosszabb távon azért is megéri erre odafigyelni, mert a rendszeres szűrővizsgálatok olyan problémákat is felszínre hozhatnak, amelyek korai felismerése szó szerint életet menthet. Az is megfigyelhető, hogy a munkaadók egyre inkább igyekeznek megtartani dolgozóikat, ennek egyik eszköze a magas színvonalú egészségügyi ellátás, amelyet minden szinten igyekeznek biztosítani, amit az érintettek értékelnek is. Sőt, gyakran előfordul, hogy az egészségügyi ellátással elégedett dolgozó magánemberként is az adott szolgáltatót választja, akihez aztán munkahelyváltás esetén is ragaszkodik.” – teszi hozzá Dr. Junger Éva.