A XXIX. Korányi Frigyes Tudományos Fórum támogatása

2025. április 10.

A Dr. Rose Magánkórház örömmel támogatta a Semmelweis Egyetem Korányi Frigyes Szakkollégiumának immár 29. alkalommal megrendezésre kerülő éves szakmai találkozóját, a Korányi Frigyes Tudományos Fórumot. A Fórum az ország legnagyobb, diákok által szervezett egészség-, és orvostudományi konferenciája, mely a hagyományoknak megfelelően, idén is a Korányi Frigyes Szakkollégium épületében került megrendezésre.

drrose-Koranyi-Frigyes-Tudomanyos-Forum

A Fórum elsődleges célja az egyetemi hallgatók és a tudományos élet szereplői közötti szakmai, tudományos párbeszéd elősegítése volt. A konferencia nyitott volt, az ország mind a négy orvosi karáról, köztük a Semmelweis Egyetemről, a Korányi Frigyes Szakkollégiumból is részt vettek hallgatók, de Marosvásárhelyről is érkezett orvostanhallgató előadó.

A kutatások poszterprezentáció és előadások formájában kerülnek bemutatásra, illetve a Semmelweis Egyetem doktori iskolájával együttműködésben a szekciókban egy-egy PhD hallgató adott betekintést a kutatásába és a képzésbe. 

A rendezvényen 16 szekcióban 140 előadó mutatta be munkáját interaktív poszterprezentációs verseny keretében, és a hazai tudományos élet 60 kiváló képviselője értékelt zsűritagként. A Fórumon 70 szakkollégista vett részt, akiknek egy része előadóként is szerepelt.

A Korányi Frigyes Tudományos Fórumról készült beszámoló és a díjazottak listája ezen a linken érhető el. 

 

 

Kapcsolódó hírek

Kiállítás a Dr. Rose Magánkórházban

A Dr. Rose Magánkórházban hiszünk abban, hogy a gyógyulást támogató környezet megteremtése túlmutat a magas színvonalú orvosi ellátáson. A harmonikus, barátságos terek és az esztétikai élmények egyaránt hozzájárulhatnak pácienseink komfortérzetéhez és lelki jóllétéhez. Ezt a szemléletet erősíti a Ninett Art Gallery-vel való együttműködésünk, amelynek köszönhetően magyar képzőművészek alkotásai gazdagítják új kórházi részlegünk belső tereit.

Gyógyítás hat nézőpontból

A tartós kismedencei fájdalomtól az élsportolók sérülésein és a gerincbetegségeken át a függőségekig, az alvászavarokig és a szifiliszig ívelt a Dr. Rose Magánkórház III. Orvosszakmai Napjának programja. A 2026. október 16-án megrendezett eseménynek az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Gerbeaud Ház Átriuma adott otthont. A rendezvényen 64 szakember, orvos és szakdolgozó vett részt, akik hat előadás keretében ismerhették meg az egyes szakterületek diagnosztikai kihívásait és korszerű kezelési lehetőségeit. A találkozó megmutatta, hogy a modern orvoslás fejlődése a pontos diagnózissal, a megfelelő terápiás döntéssel és a szakmák együttműködésével válik igazán hasznossá a betegek számára.

Minőség, alkalmazkodás és bizalom – merre tart a magánegészségügy?

A magánegészségügy számára 2026 egyszerre a bizonyítás és az alkalmazkodás időszaka. A Portfolio Private Health Forum kerekasztal-beszélgetésén a hazai magánegészségügy meghatározó szereplői értékelték a szektor jelenlegi helyzetét és a következő évek legfontosabb kihívásait. A beszélgetésben Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója is részt vett.