A Déméter Alapítvány hisz a szülők gyógyító erejében!

2024. március 19.

A Démétér Alapítvány programja egy hiánypótló kezdeményezés, a vérképző őssejt-transzplantáción átesett gyermekek gyógyulásában nyújt hatékony segítséget. Az alapítvány biztosítja a család gyógyító közelségét a beavatkozás körüli nehéz időszakban. A Dr. Rose Magánkórház örömmel fogadta örökbe a Déméter Ház Katica szobáját, ez által segítve az alapítvány munkáját.

Démétér Ház kép

15 évvel ezelőtt a szülők még gyakran méltatlan körülmények között, egy kórházi széken vagy az autóban aludtak, hogy gyermekük mellett lehessenek a kezelés hónapjai alatt. A gyógyulási időszakban hetente kétszer-háromszor kellett akár többszáz kilométert utazva vizsgálatokra járniuk az éppen csak gyógyuló gyerekkel. Nem volt lehetőségük főzni, pihenni, lezuhanyozni. 

A Déméter Alapítványt azért hozták létre, hogy a csontvelő-transzplantáció miatt vidékről Budapestre kerülő gyerekeknek biztosítsák szüleik állandó jelenlétét, hiszen ez elengedhetetlen a gyógyuláshoz.

Miután a gyerekek elhagyhatják a kórházat, továbbra is gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük. A Démétér Házban otthonos környezetben, mégis az orvosok biztonságos közelében gyógyulhatnak tovább. Barátságosan berendezett, saját fürdővel ellátott szobákban lakhatnak, közös konyha és nappali és kert áll rendelkezésükre.

Gyógyulni nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szociálisan is kell. Ezért az alapítvány biztosítja a gyerekeknek a tanulási lehetőséget, pszichológusi segítséget, valamint programokat szerveznek (gyereknap, évnyitó, Télapó-ünnepség), ezzel is könnyebbé téve a gyógyulási időszakot.

Tények, érdekességek a Déméter Házról

  • Budapesten, a Szent László kórház területén található, ahol 14 apartmanban biztosítanak otthon a családoknak.
  • Évente 40-50 család fordul meg a Déméter Házban, és általában 1-3 hónapot töltenek ott.
  • 2023-ban felújítottak egy házat Szanazugon, Békés megyében, hogy létrejöhessen a Démétér Alapítvány új terápiás központja. Itt a kórházból való hazatérés után segítik a családok teljes lelki felépülését, a visszatérést a hétköznapi életbe, a betegség hosszútávú hatásaival való megküzdést.
  • Szobáikat kedves állatokról nevezték el, hogy a pici gyerekek számára is könnyen megjegyezhető és barátságos legyen.
  • Gyakran nem csak az anyuka, hanem mindkét szülő és a testvérek is a Démétér Házba költöznek a kezelés idejére, hogy az egész család együtt lehessen.
  • Vidám, mesefigurás ágyneműt és törülközőt használhatnak a gyerekek, hogy még inkább otthon érezzék magukat.
  • A gyógyult gyerekek közül sokan évekkel később is örömmel látogatnak vissza, a nehéz betegség ellenére jó emlékeket is őriznek a Déméter Házban töltött időről.

Ismerjék meg az alapítvány munkáját: https://demeterhaz.hu/ 

Kapcsolódó hírek

Orvosok, ápolók, pénzügyesek együtt a Dr. Rose könyvklubjában

A Dr. Rose Magánkórház az elsők között csatlakozott a Szabados Ági és a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó által szervezett Olvas a cégem kampányhoz – azóta pedig havonta huszonnégy kolléga gyűlik össze, hogy munkaidő után egy csésze tea mellett könyvekről beszélgessenek. A klub nemcsak olvasmányélményeket adott, hanem barátságokat, bizalmat és egy egészen új nézőpontot is a mindennapi munkához. A Libertine Könyvkiadó Szabó Krisztinát, a Dr. Rose Magánkórház asszisztens vezetőjét, a Dr. Rose könyvklub vezetőjét kérdezte, hogy milyen hatással volt a közös olvasás a csapatdinamikára, mitől lett ez több, mint egy könyvklub – és miért ajánlják a könyvklubot más cégeknek is.

Együttműködés a BiztoSport-tal

2025 júniusától a Dr. Rose Magánkórház a BiztoSport egészségügyi partnere. Ez a partnerség lehetőséget jelent számunkra arra, hogy a sportolók ellátásában közvetlenül részt vegyünk, biztosítsuk számukra az egészségügyi szakmai hátteret és szükség esetén ellássuk a sérüléseiket. A sportbiztosítások révén a sportolók számára elérhetőek lesznek a stabilan növekvő kórházi szolgáltatásaink és a több mint 40 szakterületen működő legmagasabb szintű szakrendelői ellátásunk.

Szintet lépünk: dinamikus bővülés, innovatív megoldások

A nyár végére új szintre lép a Dr. Rose Magánkórház: több ezer négyzetméternyi fejlesztéssel, új műtőkkel és 23 csúcskategóriás betegszobával bővülünk. De nem csak terek és falak épülnek – új működési modell, új orvosi kompetenciák és még magasabb betegélmény is érkezik. Dr. Papik Kornél ügyvezető igazgatót kérdeztük arról, hogy miért nem lehet ma a magánegészségügyben „csak” jól csinálni valamit, és mit jelent ez az ambíció a gyakorlatban.