Egy hasplasztikai műtét története

2022. február 13.

„A műtét után két héttel csak arra tudtam gondolni, hogy miért nem hoztam meg ezt a döntést korábban!” Szemrád Ivett mesél hasplasztikai műtétjéről. Sok nő küzd szülés után a szétnyílt hasizommal. Az esztétikai problémák mellett egészségügyi gondok is felléphetnek, ezért sokszor csak plasztikai sebészi beavatkozás lehet a megoldás. A műtéttel és a rehabilitációval kapcsolatban Dr. Molnár Istvánt a Dr. Rose Magánkórház plasztikai sebészét kérdeztük.

MI_hasplasztika_blog.jpg

Miért döntöttél a hasplasztika mellett? 
Szemrád Ivett: A kisfiam tíz évvel ezelőtt született meg, nagy súllyal. A terhesség alatt is látni lehetett, hogy nagy súlyú csecsemő lesz, mert a vékony alkatomhoz képest nagy hasam volt. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy szétnyílt a hasizmom. Sejtettem, hogy utolér a szétnyílt hasizom, de bíztam abban, hogy különböző hasizom összehúzó tornákkal (pl.: LoveYourBelly) sikerül visszanyernem a lapos hasam. Öt év után kezdtem el érezni, hogy fáj a derekam és a hátam. Ekkor azonban jött egy magánéleti válság, a gyermekem közösségbe került, én pedig visszamentem dolgozni ezért háttérbe szorult ez a kérdés. Később, két évvel ezelőtt, már annyira fájt a hátam és derekam, hogy ekkor fordult meg először a fejemben, hogy orvosi segítséget kérjek, mert már semmilyen diéta vagy torna nem segített. Reggel tökéletesen lapos hassal felkeltem, majd a nap végére úgy néztem ki mintha 5-6 hónapos terhes lennék. Megszületett az elhatározás bennem, de két évvel ezelőtt betört a Covid-járvány és nem mertem megműttetni magam. Az elmúlt egy évben azonban annyira sokat fájt már a hátam és derekam, hogy nem tudtam tovább várni. 

Mi történt a konzultáción?
Dr. Molnár István: Ivett a szülés okozta szétnyílt egyenes hasizmokkal, tartásbeli problémákkal és egyenes állásban előredomborodó hassal küzdött. Ilyen esetben mindig tudatosan kell felvenni az ideális pozíciót, állandó kontroll alatt kell tartani a hasat, hasfalat. A konzultáción megvizsgálva hasplasztika mellett döntöttünk. Ezzel a műtéttel javítjuk az izmos hasfalat, megszüntetjük az úgynevezett rectus diastasist (szétnyílt hasizom) és eltávolítjuk a zsíros, bőrös hasfal felesleget. A hasizom egy core izom, ami azt jelenti, hogy a tartásunkat biztosítja. Ha kialakul az említett elváltozás, akkor később súlyosabb problémákat okozhat: gyengül a hasfal tartása, a hasűri nyomás megváltozik, nem lesz ellentartása a hasfalnak. Ezek a problémák évtizedek alatt alakulnak ki. A későbbiekben akár bélműködési renyheséget is okozhat, ami különböző székrekedéses problémákhoz vezethet. Bélfali elváltozások jelentkezhetnek, úgynevezett diverticulumok jelenhetnek meg a vastagbél izmos falán, nyálkahártyáján. Ezeket tudjuk a hasplasztikával megelőzni. 

Honnan hallottál a Dr. Rose Magánkórházról és Dr. Molnár Istvánról
Sz. I.: A közösségi média különböző csoportjaiban utánanéztem, ki az, aki kifejezetten hasplasztikával foglalkozik. Nem titok, jártam másik orvosnál is, de ők nem vállalták a műtétet, mert nem volt akkora kötényhasam, ami indokolta volna. Nekem nem az ú.n. nagy fogyás utáni lógó hasam volt, hanem egy pici megereszkedés diszkomfort érzettel. Azt a visszajelzést és tanácsot kaptam, hogy diétázzak, éljek ezzel, más örülne, ha ilyen pocakja lenne. Ennek ellenére én továbbra sem éreztem jól magam. Nem szerettem levetkőzni, nem szerettem bikiniben a strandon napfürdőzni, ha leültem, akkor folyamatosan arra kellett figyelnem, hogy be legyen húzva a hasam. Állandó diszkomforttal küzdöttem. Egy barátnőm javaslatára találtam meg Dr. Molnár Istvánt, ő a nagy fogyása után szintén hasplasztikával volt a doktor úrnál. Nagyon elégedett volt vele, az ő ajánlására jöttem el hozzátok. 

Mi történik a műtőben? 
Dr. M.I.: A műtőben a bikinivonal magasságában végezzük el a műtétet. Ebből a feltárásból felpreparáljuk a hasfalat teljes egészében a bordaívekig, a szegycsont magasságáig. A szétnyílt hasizmokat összevarrjuk, majd a hasfal fölöslegét eltávolítjuk, a köldököt áthelyezzük. A műtét eredményeként egy, a csípőtövisek között húzódó metszésünk lesz a bikinivonalon, amit ideális esetben az alsónemű elrejt. Illetve lesz egy köldökkörüli metszésünk is, hiszen nem magát a köldököt helyezzük át: a hasfal mozog, a köldök marad a helyén, de egy új helyen kell kihoznunk. 

Hogyan élted meg a műtétet a Dr. Rose-ban?
Sz. I.: A műtét napján elfogott a kétségbeesés, hogy „Miért kellett ez nekem?”, „Miért nem voltam azzal elégedett, amilyen volt?”. Szerencsére egy nagyon kedves nappalos nővér bejött és megnyugtatott. Felhívta a figyelmet arra, hogy azonnal kérjek fájdalomcsillapítót, hogy ha egy pici fájdalmat is érzek. Az izgulás teljesen elmúlt, mert Molnár István doktor úr és a nővérek is mindent érthetően elmagyaráztak, nagyon segítőkész volt mindenki a kórházban. A műtét napján nagyon féltem az ébredéstől, mert az eddigi tapasztalataim szerint rosszulléttel ébredtem. Itt viszont semmilyen problémám nem volt, úgyhogy nagyon szépen köszönöm az altatóorvosnak. Az ébredés mellett az első felkeléstől is tartottam, mert császár metszéssel szültem és emlékeztem arra a bizonyos első felállásra, hogy mennyire fájdalmas volt. Itt viszont – kis segítséggel – könnyen felkeltem, ki tudtam menni a mosdóba. A császárhoz képest ez sokkal kényelmesebb, jobb élmény volt. 

Mi történik a pácienssel a műtétet követően?
Dr. M.I.: Általános esetben a műtétet követően a páciens egy éjszakát tölt a kórházban. Ivettet és minden hasplasztikai műtéten átesett pácienst visszahagyott szívócsövekkel engedünk el. Tehát a két sebsarokban draineket hagyunk hátra, melyek egy szívópalackon vannak. Ez azért szükséges mert nagy sebfelületről van szó, itt a savó termelődés -  amíg letapad a hasfal – jelentős. Ezt el kell vezetnünk, mert ellenkező esetben folyadékgyülem alakul ki, ami betokosodhat a hasfal teljes letapadásáig. Tehát ennek nemcsak esztétikai oka van, hanem funkcionális problémát is tud okozni. Én a biztonságra törekszem és 1 hétig tartom bent a csöveket, más orvosok 3-4 nap után eltávolítják. Meg kell találni azt az egyensúlyt, ahol a hátrahagyott drain csövek nem kockáztatják a fertőzést, hanem ellátják a szerepüket. Tehát a műtétet követően az első konzultáción (1 hét) eltávolítom a draincsöveket és itt a vizsgálat során láthatóvá válik, ha valamilyen probléma merül fel, akár a sebgyógyulással, akár a hasfalletapadással kapcsolatban. Ha mindent rendben találok, haskötő hordása mellett elbocsátjuk a következő konzultációig, ami ismételten 1 hét. A gyógyulás korai szakaszában mindig kérem a pácienst, hogy minél kevesebb időt töltsön ágyban, csak amennyit feltétlenül muszáj. Fontosnak tartom, hogy már a műtét másnapjától kelljen föl, mozogjon, amennyit tud, amennyire ereje engedi, sétáljon, végezzen könnyű tevékenységeket, de természetesen, ha elfárad, pihenjen. 

Hogy érzed magad most a műtétet követő második héten?
Sz. I.: Így két hét után gyakorlatilag szerelmes vagyok a hasamba! Azon gondolkodtam, hogy miért nem korábban csináltattam meg, hiszen már most iszonyatosan lapos és minden problémám megszűnt: nem fáj a hátam és a derekam, rendbejött az emésztésem. Igaz, hogy még nem tudom magam teljesen kiegyenesíteni, ez még egy kicsit diszkomfortos. Azonkívül, hogy a seb még húzódik, csak pozitívan tudok mesélni. Híresen alacsony a fájdalomküszöbön, ezért külön kiemelném, hogy az első két naptól eltekintve, nem voltak fájdalmaim. 

Hogyan zajlik a rehabilitáció? 
Dr. M.I.: A 6 hetes kontrollon a bőrmetszés már gyógyult, így eltávolíthatjuk a nem felszívódó varratokat. A belső hegek ekkor még tapinthatók, ezek felszívódása és a hasfal teljes letapadása kb. 2-3 hónap. A hasfali varratgyógyulás, még ennél is hosszabb folyamat, akár 6 hónap is lehet. A haskötőt fokozatosan lehet csak elhagyni. A rehabilitáció első időszakában támasztó funkciót lát el, a hasfal hozzászokik. Nem élettani vagy sebészi szempontból fontos ez, hanem inkább furcsa, ha hirtelen nem hordja a páciens, fokozatosan viszont különösebb problémák nélkül elhagyható. Azt szoktam javasolni, hogy az első napokban éjszaka ne viselje, majd ezt követően nappal is csak akkor, ha intenzív tevékenységet végez, majd 1-2 hét elteltével ez is megszüntethető. 
Az intenzív sporthoz való visszatérésnél is a fokozatosságra kell törekedni. Nem szabad terhelni a szervezetet, a műtéti területet, a sebeket. Bemelegítéssel, fokozatosan felépített mozgástervvel kell kezdeni, ami már a hatodik héttől beiktatható.

Hogyan éled meg a rehabilitációt? 
Sz. I.: A rehabilitáció önmagam türelemjátéka, hiszen agyban már mennék és úgy érzem tudnám csinálni, de tudom, hogy vigyáznom kell a sebre. Visszavettem a tempóból, kicsit lassabban haladok, kevesebbet vállalok, ami nagyon klassz, mert nem árt nekem is egy kis pihenés. Nagyon várom a hatodik hetet, mert akkor szedi ki dr. Molnár István a varratokat és utána majd szépen lassan visszatérek a sporthoz, a mindennapokhoz. A haskötő nagyon kényelmes, ha ezt tudom, már a műtét előtt is viseltem volna. Egyáltalán nem zavaró - még egy farmernál sem - fel tudok ugyanúgy öltözni. Az eddigi két hét alapján azt gondolom, hogy a rehabilitációtól sem kell tartanom.