Nem szabad elhanyagolni a körömgombát

2024. június 26.

A körömgomba gyakori bőrbetegség, leginkább cukorbetegeknél és idősebb korban fordul elő, de körömsérülések következtében is kialakulhat. A körmön látható tünetek félrevezetőek lehetnek, ezért első lépésként szakorvosi vizsgálattal érdemes tisztázni, mi okozza a köröm elváltozását. Ismerjék meg Dr. Nagy Katalin, a Dr. Rose Magánkórház bőrgyógyász szakorvosának tanácsait a körömgombával kapcsolatban.

körömgomba-bőrgyógyászat

Nem minden körömgomba, amit annak gondolunk

Mint minden bőrbetegségnél, ebben az esetben is legelőször tisztázni kell a fertőzés hátterét. Attól ugyanis, hogy egy köröm elszíneződött, fehér, levegős lett, megvastagodott, nem biztos, hogy gomba alakult ki – hívja fel a figyelmet a bőrgyógyász. – Meg kell nézni, hogy nem degeneratív elváltozásról van-e szó. Például focistáknál, táncosoknál, balerináknál nagyon gyakran eldeformálódik a köröm, leggyakrabban a nagylábujj körmén. Az elváltozás nyomás hatására alakul ki, amihez rövid idő is elegendő: levegős lesz a köröm, mert bevérzik a köröm alja és elemelkedik. Sok esetben ezt már körömgombának gondolják, azonban az így deformált köröm a fizikai hatás megszűnését követően – ugyan hosszú idő alatt – de rendbe jön.

Mikor kell gyógyszert szedni?

Ha egyértelmű, hogy körömgomba alakult ki, akkor következhet a külső kezelés és a gyógyszeres terápia. A Dr. Rose Magánkórház bőrgyógyásza hangsúlyozza, körömgomba esetén elsősorban a gyógyszeres kezelés hoz eredményt. A gyógyulási folyamat rendkívül lassú, hiszen a nagylábujj körme körülbelül egy év alatt nő le.

Sokszor mondják a betegek, hogy már több hete kezelik a körmüket ecsetelővel és mégsem változott az állapota. Ennek az az oka, hogy a köröm rendkívül lassan nő, így lassan gyógyul. A köröm kiindulásánál kell kezelni – hangsúlyozza. – A köröm, ahogy nő, egy idő után, jellemzően két-három hónap múlva megjelenik az ép köröm és szépen tolódik lefele a régi beteg köröm – ismerteti a változásokat Dr. Nagy Katalin bőrgyógyász

Nem zárja ki az ecsetelők használatát, ám ezeket csak kisebb elváltozásoknál érdemes alkalmazni, a nagy, kiterjedt elváltozások gyógyszeres kezelést igényelnek. A gyógyszeres kezelésre azért van szükség, mert feltételezhetően a körömágy is fertőzött.

Mindig tisztázni kell azt, hogy az elváltozás fizikai hatás miatt alakult-e ki, vagy valóban körömgombáról van szó. Gyakran a körömelváltozás utalhat egy más betegségre, például pikkelysömörre, vese- vagy szívbetegségre, segítve azok felderítését – teszi hozzá Dr. Nagy Katalin.

Miért fontos meggyógyítani a körömgombát?

A körömgomba nem csupán esztétikai probléma, hanem fertőző forrás is. Átterjedhet a lábra, a talpra, ami kapuja lehet bakteriális fertőzésnek, hívja fel a figyelmet a bőrgyógyász.

Gyakran kérdezik, hogy milyen gomba okozza az elváltozást. Tapasztalati úton tudjuk, hogy a fonalas gombák a köröm vége felől támadják meg a körmöt, míg a candida miatt gyakran begyullad, megduzzad a körömágy. A gyógyszer kiválasztását is az határozza meg, hogy milyen jellegű az elváltozás, szükség esetén tenyésztés végezhető – beszél a kezelésről Dr. Nagy Katalin hozzátéve: a terápia hosszú hónapokig tart, ezért türelmet igényel a betegtől és az orvostól is.