A szédülés az ideggyógyász számára olyan kórkép, amelynek objektív neurológiai kórjelei vannak. A szakirodalomban ezt a tünetet vertigónak nevezik, ám a magyar nyelvben azonban nincs rá külön kifejezés – magyarázza Dr. Ilniczky Sándor. Ugyanakkor magyarul szédülésnek nevezünk minden olyan panaszt, ami az egyensúly zavarával, a tájékozódás térbeli változásával függ össze. Sok olyan esetre is használjuk, aminek az idegrendszerhez nincs köze.
Adódik a kérdés: mi jellemzi az olyan szédülést, amelynek idegrendszeri okát feltételezi a neurológus?
A vertigo, vagyis a határozott iránnyal rendelkező szédülés gyakran forgó jellegű, de van, hogy a beteg úgy érzi, mintha valami egyik oldalra húzná, tolná, mintha oldalára billenne. Olyat is érezhet a beteg, mintha egy liftben utazna. Amit a beteg szubjektíve megél, az olyan, mintha a környezet elmozdulna hozzá képest, vagy fordítva, ami tulajdonképpen egy érzékcsalódás. Ugyanakkor a neurológiai vizsgálatnál objektív kórjeleket kell találnunk.
Hogyan tudják megállapítani, mi lehet a kiváltó ok?
Neurológiai rutinvizsgálatot végzünk első lépésként, s közben különös hangsúlyt fordítunk azokra a tesztekre, amelyek információt adhatnak a szédülésről. Például a szemmozgásokat vizsgálva azt nézzük, van-e szemtekerezgés (akaratlan szemmozgás). Ez ugyanis bizonyító erejű, hiszen ez a beteg akaratán kívül történik. Aztán felállítjuk a beteget csukott szemmel, nézzük, mennyire tud egyenesen állni, aztán megnézzük, tud-e szintén csukott szemmel járni, és még néhány ilyen hasonló próbát végeztetünk vele. Ezek képesek megmutatni, hogy valóban van-e idegrendszeri alapja a szédülésnek, azaz vertigóról van-e szó vagy másról.
Mi történik azután, hogy megállapították: vertigóról van szó?
Újabb komoly kérdést kell eldöntenünk: a központi idegrendszerben vagy az egyensúly-érzékszervben lehet-e a probléma. Az utóbbi nem annyira súlyos kórkép, de a beteg számára legalább annyira kellemetlen, sőt, sokszor nehezebben elviselhető, mint a másik esetben. A vertigóhoz ugyanis nagyon gyakran társulnak olyan kísérő tünetek, amelyek szenvedést okoznak az érintettnek, például csak egy fejmozdítástól erős hányingerük van, akár hányhatnak is, általánosan rossz a közérzetük, sápadtak, verejtékeznek. Ha ezeket a tüneteket csillapítani tudjuk, már attól sokkal jobban érzi magát a beteg.
Ha nem talál az orvos objektív tünetet, tehát nem idegrendszeri eredetű a szédülés, akkor hogyan tovább?
Elgondolkodunk azon, hogy milyen más betegség állhat a háttérben. Lehet, hogy például nagyon alacsony a beteg vérnyomása, vércukorszintje, lehet egy általa szedett gyógyszer mellékhatása, túladagolása. Ilyenkor bevonunk belgyógyász szakorvost is a vizsgálati folyamatba. Megeshet az is, hogy valakinél a legális, illegális szer, alkohol, bizonyos drogok fogyasztása váltja ki a szédülést.
És ha ezek sem vezetnek eredményre?
Nem ritkán a panaszoknak tisztán pszichés, lelki oka van. Ezt a szervi okok kizárása után mondhatjuk ki. Ilyenkor általában nagyon nehéz elérni, hogy a beteg belássa, panaszai nem szervi eredetűek. Ugyanakkor nagyon jó eredményeket lehet elérni náluk antidepresszáns kezeléssel, pszichiáter bevonásával.
Melyek a leggyakoribb idegrendszeri és fület érintő betegségek, amelyek forgó szédülést okoznak?
Ezek közül az egyik annyira gyakori, hogy egy-egy rendelésen naponta akár három-öt ilyen beteg is megfordul, és azon kevés neurológiai betegségek közé tartozik, amelyek a helyszínen meg is gyógyíthatóak 2-3 perc alatt. Ehhez persze meg kell állapítani, hogy valóban arról a típusról van-e szó. A kezelésre a beteget is meg lehet tanítani. Ez a jóindulatú helyzetfüggő szédülés (BPPV), amit sajnos gyakran rossz irányba kezdenek kezelni, mert például nyaki gerincre, keringészavarra fogják, holott ehhez semmi köze, a szédülés forrása a belső fülben keresendő. A panasz jellemzően az, hogy amikor a beteg fekvő helyzetben elfordítja a fejét, hirtelen elkezd forogni vele a világ, olyan mintha kiborulna az ágyból, erős hányingere támadhat. A rosszullét maximum fél percig tart, és a panaszok maguktól elmúlnak, s csak a fekvéssel, fejfordítással együtt jönnek elő ismét.
És ezt pár perc alatt meg lehet gyógyítani? Sőt ez megtanítható a betegnek?
Igen! A belső fülben lévő, elsodródó kristályok okozzák ugyanis a gondot azzal, hogy megzavarják az érzékelő idegsejteket. Tehát ezeket a kristályokat kell a helyükre tenni, ahol aztán újból letapadnak. Erre van egy speciális manőver, amit 2-3 perc alatt el tudunk végezni, később a betegek is el tudnak sajátítani és ha a betegség visszatér, maguk is elvégezhetnek. Sikeres manővert követően hosszú időre panaszmentessé válhat a beteg. Ezért nem szabad kétségbeesni, hanem minél előbb szakemberhez kell fordulni.
A szédülés azért mégiscsak ijesztő, hiszen az ember jellemzően rögtön stroke-ra, daganatra gyanakszik…
Szerencsére a szédülés esetében ritkábban igazolhatóak ezek a súlyos betegségek. Az igaz, hogy ezeknek a veszélyes kórképeknek egyik tünete lehet a szédülés, ám jellemzően egyéb tünetek is társulnak, gondolok például a végtagok gyengeségére, ügyetlenségére, a kettős látásra, elkent beszédre és még tovább sorolhatnám a tüneteket. Ilyenkor kell igazán komolyan venni a szédülést, mert életveszélyes következményekkel is járhat, ezért sürgősségi ellátásban kell részesíteni a beteget, és képalkotó vizsgálattal lehet tisztázni betegsége hátterét. Azonban mint hangsúlyoztam, szerencsére a szédüléses panaszok többségénél nincs ilyen komoly ok a háttérben. Ha a diagnosztikus lépéseket végigcsináljuk, és be tudjuk határolni a kórképet, akár gyors és látványos javulást, sőt: gyógyulást tudunk elérni.
