Az allergének felkutatása akkor a legeredményesebb, ha a diagnosztikus eljárás a való életet másolja. Az epikután vizsgálatok ennek megfelelően rátevéses bőrpróbák, ami azt jelenti, hogy (rendszerint) többféle anyagot - esetleg különböző koncentrációkban - a beteg bőrére rögzítünk megfelelő tapaszokban és különböző időpontokban megnézzük, hogy a felragasztás helyén kialakult-e bármilyen helyi tünet, csalánkiütés, ekcéma. Magát a vizsgálatot lényegében bármilyen tartós, általában viszkető, sokszor nedvedző bőrtünet esetén javasoljuk - helye alapján sok beteg a kiváltó tényezőt (pl.: mosópor) is meg tudja jelölni.
A tapaszok alatti apró bőrfelületet a felragasztás utáni 15. perctől egy hétig vizsgáljuk (mert anyagtól és a beteg reakció készségétől függően ezek között az időhatárok között várható helyi tünetek megjelenése, amelyek csökkenő intenzitással, de napokig is fennállhatnak). Tipikus esetben tíznél több anyag felragasztásáról van szó a kórelőzmény adatai alapján. Miután szó szerint sokezres számban vannak allergén vegyületek szerte a világon, az 1950-es években „standard sorokat” állítottak össze a tünetkiváltó anyagok gyakorisága szerint. Ezek egyfelől az adott országra, akár földrészre jellemzőek (így van „magyar” standard sorozat vagy „európai” sorozat is – ezek néhány anyagban eltérnek egymástól) - másrészt vannak kisebb elemszámú sorok, amikor a tünet kiváltó anyag(ok) forrása a beteg megfigyelése alapján valószínűsíthető (például „fogászati sor”, „fényképészeti vegyszerek sor” , vagy „fodrászati vegyszerek sor”).
Amennyiben a vizsgálat során talált „pozitivitás” (természetesen a kontroll pozitivitása mellett) esetén - már csak egy - sokszor nehezen megválaszolható kérdés marad: hol, mikor, milyen körülmények között van a beteg az adott anyaggal vagy akár anyagokkal kapcsolatban, és ez a kapcsolat tartósan megszüntethető-e a tünetmentesség érdekében. Gyakori tapasztalat azonban, hogy a tünetek nem szűnnek meg teljesen – ennek oka általában az, hogy környezetünkben százszám vannak termékek, amelyek valamelyik összetevője akár csak részben hasonlít a sor egyik elemére - ami elég lehet tünetkiváltásra, de azonosítása a beteg életvitelében akár megoldhatatlan feladatot is jelenthet. Végső soron rendszerint a termék/termékek szigorú elkerülése hozhat javulást/tünetmentességet a beteg számára, de legtöbbször helyi vagy szájon át alkalmazott gyógyszerekre is sor kerül.
Maga a vizsgálat tehát a beteg hátára a bőr felsértése nélkül ragasztott, a tesztanyaggal (mindig csak eggyel) átitatott csíkokkal történik, amelyek 24 óra hosszat maradnak a beteg bőrén. Ez alatt a bőrt semmilyen hatás (tehát víz sem) érheti. A felragasztás utáni első órában, általában 20-40-60 percnél, a csíkok felemelésével a „korai” reakciók lehetőségét is vizsgáljuk (utána mindig visszaragasztva), majd 24-48, esetleg 72 óránál, illetve reakciók híján egy hét után is. A két utóbbi vizsgálati időpontot akkor alkalmazzuk, ha 48 óránál nincsen semmilyen (általában viszkető) elváltozás egyik felviteli helyen sem. A tesztcsíkok levételéig az érintett bőrt sem víz, sem más anyag nem érheti, utána víz igen, de bőrápoló anyagok, gyógyszerek a vizsgálat végéig nem.
A vizsgálat megbeszélése során a kezelőorvost minden lokálisan vagy szájon át alkalmazott gyógyszerről tájékoztatni kell, mert például az antihisztaminok vagy a szteroidok csökkentik az allergiás reakció készséget, ami „ál-negatív” eredményekhez vezethet. Antihisztaminokat a vizsgálat előtti 72 órában már nem szabad szedni; a még hatékonyabb szteroidok (napi 8 mg adag bevétele felett) értékelhetetlenné tehetik a vizsgálatot.
Az epikután vizsgálatok eredménye segít a kiváltó anyag(ok) azonosításában és más, tünetet ki nem váltó anyag(ok)ra cserélésében, szerencsés esetben elhagyásukban. Magyarországon a nikkel a leggyakoribb tünetkiváltó.
