Az arcfiatalítás új szemlélete

2026. September 4.

Az idő múlásával az arcunk változásait gyakran egy-egy új ránc megjelenése teszi először láthatóvá. Az idő nyomai ugyanakkor jóval mélyebben, a bőr, a zsírszövetek, a tartószalagok és az arc csontos alapjának fokozatos változásaiból rajzolódnak ki. A korszerű arcfiatalítás ezért abból indul ki, hogy pontosan mi változott meg az arc szerkezetében, és melyik beavatkozás adhat természetes, harmonikus eredményt. A lehetőségekről Dr. Tamás Judit, a Dr. Rose Magánkórház plasztikai sebésze ad áttekintést.

Arcfiatalítás

Az arc változásai a felszín alatt kezdődnek

Az idő múlásával az arc minden rétege változik. A bőr vékonyabbá és szárazabbá válhat, csökken a kollagén- és elasztintartalma, lassul a regenerációja. Ezzel párhuzamosan átalakul az arc zsírszöveteinek eloszlása, egyes területek veszítenek teltségükből, más régiókban pedig a szövetek lefelé mozdulhatnak. Ezt segíti a tartószalagok gyengülése, a zsír- izom- és csontszövet sorvadása.

Fiatalabb korban a középarc teltebb, az állív határozottabb, az arc formája felfelé szélesedő háromszögre emlékeztet. Később a volumen az arc alsó része felé rendeződhet korábbi helyén szemalatti árkokat eredményezve, torlódása által kifejezett mosolyráncot kialakítva, és megjelenhetnek az állkapocs vonalát megtörő kisebb szövettöbbletek és Marionett-redők. A megfelelő kezelési terv ezért mindig azt vizsgálja, milyen anatómiai változás áll a látható tünetek hátterében. 

„A legtöbb páciens a korábbi, kipihentebb és üdébb arcát szeretné viszontlátni. Általában a cél egy természetesebb, fiatalosabb megjelenés, amely továbbra is megőrzi az arc eredeti karakterét” – mondja Dr. Tamás Judit. 

Az arcfiatalítás ma már nem csak ránckezelés

Az arcfeltöltések korábbi gyakorlata elsősorban a már kialakult redőkre és mélyedésekre összpontosított. Gyakran közvetlenül az orr és a száj közötti redőt, a szájzugtól lefelé futó vonalakat vagy a szem alatti árkokat kezelték. A modern szemlélet a látható elváltozás kialakulásának okát keresi. Sok esetben az arc oldalsó tartópontjainak, a járomív környezetének vagy az állív egyes részeinek finom helyreállítása ad természetesebb eredményt. A kezelés így az arc eredeti szerkezetére épít, és a szövetek természetes tartását támogatja.

„A korszerű feltöltéssel először az arc tartását adó területeket állítjuk helyre. Ha az alap megfelelő, a középső régiókban már jóval kevesebb anyagra van szükség” – fogalmaz a plasztikai sebész. A cél minden esetben az arányok finom korrekciója. Egy-egy ránc teljes eltüntetése helyett az arc egészének frissebb, pihentebb megjelenése kerül előtérbe.

A kevesebb gyakran szebb

A hialuronsavas feltöltések megfelelő indikáció és pontos technika mellett látványos, mégis természetes változást hozhatnak. A kezelés alkalmas lehet a középarc csökkent teltségének pótlására, a kezdődő megereszkedések korrekciójára, a volumenvesztett halántéktájék korrigálására, az állív definiálására ill. megereszkedett területeinek javítására vagy az ajkak körüli volumenvesztés kezelésére.

Az eredmény minőségét az anyag tulajdonságai, a beadás helye, mélysége és mennyisége együttesen határozzák meg. Azonban a rendszeresen ismételt, nagy mennyiségű töltések idővel megváltoztathatják az arc természetes arányait. 

„Számomra az a szép eredmény, amikor a pácienst környezete frissebbnek és kipihentebbnek látja, miközben maga a beavatkozás észrevétlen marad” – hangsúlyozza Dr. Tamás Judit. A természetes hatás gyakran apró, egymással összehangolt korrekciókból születik. A kezelési terv így több lépésben is megvalósulhat, folyamatosan követve az arc változásait és a szövetek reakcióját.

Mikor érkezik el a műtéti korrekció ideje?

Az arcplasztika időzítését elsősorban a jelentősebb megereszkedést okozó anatómiai állapot határozza meg. Az életkor fontos támpont, ugyanakkor a bőr és a kötőszövetek minősége, az öröklött adottságok, a testsúlyváltozások, az életmód és a korábbi kezelések szintén jelentős szerepet játszanak. Egy nagyobb fogyás után például már a negyvenes években kialakulhat olyan mértékű szöveti lazaság, amely műtéti korrekcióval kezelhető a legeredményesebben. Másoknál jóval később jelennek meg hasonló változások.

A túl sok, ismételten alkalmazott töltés vagy egyéb emelő kezelés egy bizonyos pont után kevésbé hatékonyan és még kevésbé természetesen korrigálja a szövetek megereszkedését. Ilyenkor a műtéti megoldás természetesebb és tartósabb eredményt kínálhat. A megfelelő pillanat felismerése azért is fontos, mert mérsékeltebb elváltozások mellett finomabb korrekcióval is természetes változás érhető el.

„Az arcplasztika időzítését mindig a szövetek állapota alapján határozzuk meg. 50 éves kortól egyre gyakoribb ez a beavatkozás, bizonyos adottságok vagy jelentős fogyás után pedig korábban is indokolttá válhat” – mondja a szakember. A konzultáció feladata annak eldöntése, hogy az adott helyzetben egy minimálisan invazív kezelés, műtéti korrekció vagy a két módszer összehangolása adja a legjobb eredményt.

Emelés és saját zsírral végzett volumenpótlás

Az arcplasztika a megereszkedett szövetek helyzetét korrigálja, miközben az életkorral kialakuló volumenvesztés külön kezelést igényelhet. A két folyamat gyakran egyszerre van jelen, ezért a műtéti emelés saját zsírral végzett feltöltéssel is kiegészíthető. A beavatkozás során a páciens testének egy másik területéről nyert zsírszövetet megfelelő előkészítés után az arc volument vesztett régióiba juttatják.

A saját zsírral végzett feltöltés elsősorban a középarc, a halántéktájék és más, volumenüket vesztett területek finom helyreállítására alkalmazható. A műtét megemeli és megfelelő helyzetbe rendezi a szöveteket, a zsírtöltés pedig pótolja a hiányzó teltséget. Ez a feladatmegosztás lehetővé teszi, hogy a volumenpótlás mértéke visszafogott maradjon, az arc pedig természetes arányaiban újuljon meg. 

A jó eredményhez jó időzítés is kell

Az arcesztétikai kezelések megtervezésekor az évszakok, a várható gyógyulási idő és a páciens időbeosztása is számítanak. Számos beavatkozás után átmenetileg kerülni kell a tűző napot, a szoláriumot, a szaunát és az intenzív sportot. A tavaszi és őszi időszak ezért különösen alkalmas lehet a kezelésekre. A mérsékeltebb időjárás a regenerációt és az utókezelési előírások betartását is megkönnyítheti.

A botox kezelések hatása több hónapig tarthat, ezért sok páciens tavasszal és ősszel tervezi be ezeket a kezeléseket. A skinbooster- és biostimulációs kezelések gyakran kúraszerűen, több alkalommal történnek, így érdemes időben elkezdeni őket egy fontos esemény vagy a nyári időszak előtt. Az arcfeltöltéseknél szintén számolni kell az átmeneti duzzanattal, érzékenységgel és ritkábban kisebb bevérzésekkel.

Az arcplasztika ennél hosszabb előkészítést és regenerációt igényel. A műtét időpontját érdemes úgy megválasztani, hogy a páciens számára rendelkezésre álljon a nyugodt lábadozás időszaka, és a beavatkozást követő hetekben elkerülhetők legyenek a nagyobb társasági vagy munkahelyi kötelezettségek. A megfelelő időzítés a műtétbiztonságához és a páciens komfortjához egyaránt hozzájárul.

Milyen kezelés illik az Ön arcához?

A megfelelő kezelés kiválasztása minden esetben részletes állapotfelmérést igényel. A személyre szabott terv figyelembe veszi a bőr minőségét, a volumenvesztést, a szövetek megereszkedését, az arc arányait, a korábbi beavatkozásokat és a páciens hosszú távú céljait.

A konzultáció során meghatározzuk, hogy az adott változás feltöltéssel, bőrminőség-javító kezeléssel, műtéti korrekcióval vagy ezek összehangolt alkalmazásával kezelhető a legeredményesebben. 

Amennyiben műtéti megoldásra van szükség, a Dr. Rose Magánkórházban a kivizsgálás, a műtéti ellátás és az utánkövetés összehangolt, biztonságos kórházi környezetben történik.