”Az elégedett páciens a munkánk célja”

2022. April 6.

Már sebész szakorvosként az ország legnagyobb sebészeti intézetében szerzett tapasztalatot, szakmai hátteret kamatoztatva 2012-ben kezdte meg plasztikai és égés sebészeti képzését. Tagja a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak (MPHEST) és a Magyar Sebész Társaságnak (MST). Szakmai fejlődésére, ismeretei aktualizálására továbbra is nagy hangsúlyt fektet. Dr. Molnár Istvánt a Dr. Rose Magánkórház plasztikai sebészét kérdeztük a szakmáról.

MI_hasplasztika_blog.jpg

Mióta van a pályán, hogyan került a plasztikai sebészet közelébe?

Mindig is sebésznek készültem és a sebészetnek is inkább a nagy területei érdekeltek: máj, hasnyálmirigy vagy a nagy hasi sebészet. De az élet úgy hozta, pár év sebészetet követően, a plasztikai sebészet került hozzám közel. Egy plasztikai sebész kollégámmal együtt kezdtünk plasztikai sebészeti műtéteket operálni, akkor én még asszisztáltam mellette, mint általános- és hasi sebész. Pár év után fogalmazódott meg bennem, hogy ez a része is nagyon érdekel az orvostudománynak, ekkor, kb. 16-17 évvel ezelőtt - döntöttem el, hogy plasztikai sebész leszek. 

Milyen műtéteket végez a leggyakrabban?

Széles a paletta, nagyon sokféle műtétet végzünk. A leggyakoribbak: mellplasztika, hasplasztika, különböző törzsplasztikai műtétek, végtagplasztikák, arcplasztika illetve az esztétikai típusú beavatkozások. Ritkábban fordulnak elő a rekonstrukciós beavatkozások. 

Mit jelent önnek a szépség? 

A szépségnek többféle definíciója létezik, számtalanszor megpróbálták megfogalmazni, leírni, többé-kevésbé sikeresen. A Gauss-görbe eloszlása szerint a szépnek azt tartjuk, aki görbe középső harmadába tartozik, ez a társadalom által általánosan elfogadott szépség kategóriája. Ugyanakkor a szépség vonalak és formák összessége, hajviseletünk, szemünk fénye, mozdulataink, kisugárzásunk. Az ember megjelenése annyira összetett, hogy nehéz egyöntetűen valakire kijelenteni, hogy szép, hiszen ez a fogalom mindenki számára mást jelent. Mindannyian mások vagyunk, mindannyian mást gondolunk szépnek. Nyilvánvaló, hogy egy szabályos vonalakkal rendelkező, szépségversenyt nyerő hölgy, azért szép, mert a társadalom nagy része szépnek tartja, de egyébként ennél többről van szó.

Milyen páciensek inspirálják, mi a legkedvesebb története? 

Mindegyik eset emlékezetes, lehetetlen kiragadni egy történetet. Minden páciensnél arra törekszünk, hogy megtaláljuk a közös hangot, megértsük, hogy mit szeretne. A dolog nem öncélú: nem lehet arról szó, hogy nekem mi tetszik, és arról sincsen szó, hogy sablon szerint operálunk, hiszen minden eset egyedi, minden páciens különböző adottságokkal és vágyakkal érkezik hozzánk. 

Természetesen az is összetett kérdés, hogy a páciens mit szeretne: mi az, amit ő elfogad, mi a célja. Nekünk kell  segítenünk a pácienst a kompromisszumos megoldás kialakításában a lehetőségek és a elképzelések között.

Hogy kezelik az extrém kéréseket?

Időnként előfordul a szokványostól eltérő extrém kérés, ezeket a legtöbb esetben nem vállaljuk el. Nem azért mert sebészeti szempontból teljesíthetetlen feladat lenne, hanem mert azzal esetleg rossz irányba terelnénk a pácienst. Olykor nagyon nehéz egy műtétet elvállalni, ilyenkor hosszabb konzultációra van szükség és alaposan meg kell fontolni, hogy mi az, ami történni fog, mi lesz a tervezett műtét eredménye. 

Mit szeret a legjobban a munkájában? 

Sebészként a műtőben szeretek lenni a legjobban, de szeretem azt is, amikor a pácienssel konzultálunk és megpróbáljuk megoldani az előttünk álló feladatot. Szeretem, amikor a páciens arcán elégedettséget látunk, hiszen ez a munkánk célja .