A Mosoly Alapítvány 2023 évi eredménye

2024. February 13.

A Mosoly Alapítvány hiánypótló pszichés támogatással egészíti ki a súlyosan és krónikusan beteg gyerekek gyógyulási folyamatát. Terápiás tevékenységüket folyamatos szakmai monitoring, szupervízió és képzések mellett végzik. A Mosoly szakképzett terapeutái Budapesten, Debrecenben és Pécsett gyermekonkológiai, őssejt-transzplantációs, endokrinológiai és diabétesz-, neurológiai, gyermekpszichiátriai osztályokon tartanak foglalkozásokat.

drrose-gyerekek-mosoly.jpeg

Az alapítvány terapeutái, a Mosoly-terapeuták egész évben azért dolgoznak, hogy az elhúzódó, olykor fájdalmas orvosi kezelések ellenére a gyerekek képesek legyenek újra megtalálni és használni belső erőforrásaikat a gyógyulásuk érdekében. Ez az egész éves munka minden évben eredményez egy terápiás számot, ami számszerűen is megmutatja ennek a munkának az eredményességét. Ez a szám 2023-ban 984 lett. Ez a szám óriási eredmény a Mosoly Alapítvány terápiás munkájában! 

Ennek a számnak a nagyságát, mértékét Adorján Katalin a Mosoly Alapítvány vezetője így fogalmazza meg: 

 „A terápiás számok mögött gyerekek és családok élettörténetei húzódnak meg, akik komoly krízisben vannak és valódi támogatásra van szükségük – ehhez pedig kellő figyelmet, időt és szakértelemet kell biztosítanunk számukra. Ezért a terápiás munkánk eredményességére nem tekinthetünk kizárólag statisztikai számként, ami ha elég magas, jól mutat az éves jelentésben. Bár a terápiás munkát keretező szabályrendszerek egyre szigorodnak – Mosoly-kódex, Mosoly-őrző – törekszünk arra, hogy a legetikusabb módon megmutathassuk azokat a pillanatokat, amiért valójában létrejött a Mosoly. Ezért is érdemes hosszú távon elköteleződni mellettünk, hiszen így van lehetőség a munkánk mélységén, szépségén túl a valódi sikerét is megosztani.”

A Dr. Rose Magánkórház büszkén támogatja a Mosoly Alapítvány működését a Mosoly Art-Craft-Design Jótékonysági aukciók támogatásán keresztül.