Mi is az az anyajegy?

2020. October 3.

A tavasz, majd nyár beköszöntével minden évben felmerül az anyajegyek ellenőrzésének szükségessége és az erős napfénytől való megfelelő védelme. Most ezt a témát járjuk részletesen körbe, elsőként magával az anyajegy fogalmával kezdve.

shutterstock_1034780971.jpg

Mi az anyajegy?

Az anyajegy a normálistól való eltérésnek számít. Ugyanis embrionális életünkben, annak is az elején idegrendszeri eredetű sejtek kelnek vándorútra és jutnak el egészen a bőrig, hogy ott később, mint pigmenttermelő sejtek (melanociták) dolgozzanak. Tehát a normális az, amikor a bőr felső részében, a hámban ezek a sejtek egyenletesen eloszlanak és a bőr normál színét adják.

Hogyan keletkeznek az anyajegyek?

Anyajegyek kétféleképpen keletkezhetnek. Egyik lehetőség az, hogy ezek a vándorló pigmentsejtek bizonyos helyeken, abnormális módon csoportokba verődnek barna növedéket létrehozva. Másik és gyakoribb esetben, kialakulásuk a bőrt ért UV-sugárzástól függ, vagyis minél több sugárzással találkozunk, annál több anyajegyünk alakulhat ki; a normál pigmenttermelő sejtek elkezdenek szaporodni. Egyes hormonális változásoknál, így természetesen a serdülőkorban és a terhesség alatt is gyakori, hogy több anyajegy jelenik meg a bőrön, illetve a meglévők sötétednek. Az örökletesen nagyon világos bőrűeknél általában jellemző a nagyszámú anyajegy is.

Az anyajegyek méretüket és formájukat tekintve lehetnek változatosak: leggyakrabban azonban néhány milliméteresek, feketék vagy barnák, alakjuk kör alakú vagy szabálytalan. Felszín szerint lehetnek sima és egyenetlenek. Közös bennük, hogy a határvonaluk mindig éles. Ezek mellett vannak még ún. naevus sejtek is, amelyek közeli rokonságban állnak a melanocitákkal, és szintén anyajegyeket vagy májfoltokat képeznek.

Létezik az ún. atípusos anyajegy, amely általában nagyobb, mint a hagyományos anyajegy és a határa lehet szabálytalan vagy homályos. Színük terjedhet a rózsaszíntől a sötét barnáig; néha a központjuk sötétebb. Lehet lapos, de az is előfordulhat, hogy egy részük eltérő.

Figyeljünk oda!

Az anyajegyek fokozott odafigyelést igényelnek, mert az atípusos anyajegyekből bőrrák fejlődhet ki, családi hajlamként öröklődhetnek, sokkal nagyobb a melanoma kialakulásának lehetősége, tehát fokozott önvizsgálatot és orvosi felügyeletet igényelnek.