+36 1 377 6737 Időpont foglalás

Induljon az idei év máshogy, váltson életmódot tudatosan!

Januárban, az új év első hónapjában nincs is jobb alkalom arra, hogy tiszta lappal induljunk, és új célokat tűzzünk ki, többek között egészségünkkel kapcsolatban. Ez nagyon jól hangzik, de mi lenne, ha ezúttal kicsit másként állnánk hozzá? Ahelyett, hogy különféle drasztikus fogadalmakat tennénk, kezdjük inkább azzal, hogy tudatosítjuk magunkban konkrétan mire vágyunk igazán és tűzzünk ki ehhez kapcsolódó célokat, legyen szó prevencióról, egészségmegőrzésről, vagy akár már kialakult betegségről. Cikkünkben a Dr. Rose Magánkórház dietetikusa, Galló Nóra segít bennünket az életmód váltáshoz vezető céljaink megfogalmazásában.

Tudta, hogy a kutatások szerint az emberek mindössze 8%-a valósítja meg az új évi fogadalmait? Ez sajnos igen csekély arány, főleg annak fényében, hogy a fogadalmak több, mint 50%-a egészséges életmóddal kapcsolatos változásokat fogalmaz meg pl.: többet járni edzeni, tudatosabban étkezni, fogyni néhány kilót és így tovább.

A fogadalmak, melyek arra összpontosítanak, hogy miből kellene kevesebbet ennünk, vagy éppen többet csinálnunk, ráadásul az egész év folyamán, a testmozgást és a helyes táplálkozást leginkább a nem kedvelt házimunkához vagy az unalmas kötelező feladatainkhoz hasonlóvá teszi. A célok ezzel szemben ösztönöznek minket, és nagyobb teret adnak annak az életmódnak, amit folytatni szeretnénk.

Nézzük, mik is a célok főbb jellemzői?

A célok igazíthatóak, változtathatunk rajtuk

A fogadalmakkal az a probléma, hogy egy évben csak egyszer fogadunk meg dolgokat, és ezt véglegesen tesszük. A célok ezzel szemben rugalmasabbak, hiszen akár havonta, vagy szezonálisan is igazíthatunk rajtuk. Lehet, hogy tavasszal tervez egy utazást, vagy nyáron az esküvőjét, melyre szeretne valamit elérni, ezek nagyszerű ösztönzők lehetnek és motiválhatják az elkövetkező hetekben, hónapokban.

A célok kisebbek és reálisabbak

A fogadalmak törekvés jellegűek és nem elég specifikusak. Pl.: ha megfogadjuk, hogy mostantól semennyi cukrot sem fogyasztunk, vagy a heti 0 helyett egyből 5-6-szor edzünk, akkor gyakorlatilag kudarcra ítéltük magunkat, még mielőtt elkezdtük volna. Hajlamosak vagyunk túl ambiciózusnak lenni, túlzásokba esni, arra nem is gondolunk, hogy vajon mennyire reális a megvalósítás. A legtöbben beleesnek abba a hibába, hogy túl sokat vállalnak, és túl gyorsan akarják ezeket elérni, tehát nem adnak magunknak elegendő időt céljaik eléréséhez.

Az újévi fogadalmak helyett mindennapra tűzzünk ki egy apró kis célt pl.: „ma megiszom 2 liter vizet” vagy „7-8 órát fogok aludni”. A nap végén értékeljük, gondoljuk át, hogy mit sikerült elérnünk, ami közelebb vitt minket a nagyobb egészségügyi céljainkhoz. Ha kisebb célok mellett kötelezzük el magunkat és ezt igyekszünk fokozatosan minél több napon megvalósítani, akkor annál közelebb fogunk kerülni az áhított egészséges életmódhoz. A kisebb és irányítható célok előnye, hogy azonnali elégedettséggel töltenek el minket, és sikerélményt adnak.

A célok mérhetőek

A fogadalmak által teret adunk a „kellene” szónak pl.: „többet kellene edzenem”. Ez azt jelenti, hogy minden, amit tervezünk egy lehetőség, amit ha nem teljesítünk, akkor rosszul érezzük magunkat. A céloknak ezzel szemben konkrétnak és mérhetőnek kell lenniük pl.: „minden nap 15 perc tornával kezdem a napot” vagy „minden este 10 percet meditálni/relaxálni fogok”. Ha egy nap mégis úgy alakul, hogy ez nem jön össze, gondoljunk arra, hogy ez egy folyamat, nem kell bűntudatot keltenünk magunkban. Az életmód megváltozatása, egészségesebb mederbe való terelése időbe telik, több hétbe, akár hónapokba. Ne felejtsük el, hogy bármilyen cél elérése elkötelezettséget, időgazdálkodást-logisztikát (pl.: hol fogunk egészséges alapanyagokat vásárolni, mikor fogunk főzni/edzeni/pihenni stb.) és megfelelő gondolkodásmódot igényel, ahhoz hogy a kísértéseket és akadályokat le tudjuk küzdeni. Minden egyes apró lépéssel azonban előrébb jutunk az egészséges életmódhoz vezető úton, amely során maradandó pozitív változtatásokat építhetünk be.

Segítünk, hogy idén maradandó változást érjen el életmódjában!

Ha szeretné kérdéseit szakemberrel átbeszélni, szeretne bővebb útmutatást kérni, forduljon hozzánk bizalommal, és kérjen időpontot dietetikai konzultációra, illetve tekintse meg kedvezményes csomagajánlatainkat is.

Bővebb információ: +36 1 377 6737.