Professzionális gyógyítás, dunai panorámával

2021. Május 31.

Folyamatosan megújul, fejlődik a főváros legrégebbi privát kórháza, a Budapest belvárosában található Dr. Rose Magánkórház. Évente csaknem 50 ezer páciens gyógyul náluk egyre modernebb körülmények között, 2020-ban több mint 600 millió forint értékű beruházást hajtottak végre. Papik Kornél ügyvezető igazgató válaszolt a kérdéseinkre.

200808 BAR PHO Dr.Rose28260.jpg

Egyre népszerűbb a magánegészségügy, sorra nyíltak a szolgáltatók. Hogyan lehet tartani a lépést a konkurenciával?

Ahogy a kezdetekben, most is sok területen kiemelkedünk a többiek közül. A Dr. Rose Magánkórházat 2007ben azzal a céllal alapították, hogy a jól szituált, Budapesten élő magyar és külföldi pácienseknek a megbízható, minőségi egészségügyi szolgáltatások mellett egyedi élményt is biztosítsanak. Már a helyszín kiválasztása, a Széchenyi tér, a panoráma a Lánchídra és a Dunára, is ezt a célt szolgálta, de az exkluzív belsőépítészeti megoldások, a tágas terek, a korszerű berendezések, a páciensek kiszolgálása és neves orvosok alkalmazása együtt hozták létre a prémium minőséget. Az eltelt évek alatt a színvonal nem változott, de a pácienseink igényei szerint bővítettük a szolgáltatásainkat. A kezdetben járóbeteg-ellátással induló intézmény több mint 10 éve nyitotta meg fekvőbeteg osztályát, ahol mára több mint 10 ezer beavatkozást végeztek. A 3 műtőben és a 28 ágyas fekvőbeteg osztályon elsősorban plasztikai sebészeti, ortopédiai, szülészet-nőgyógyászati és sebészeti operációkon esnek át a páciensek. Büszkék vagyunk a szülészeti részlegünkre, ahol minden feltétel adott a biztonságos, nyugodt szüléshez és az első napok közös eltöltésére a családi apartmanjainkban. Egyébként a bonyolultabb beavatkozások sem jelentenek gondot, az itt dolgozó kiváló szakemberek a 7/24 órás ügyeleti rendszernek és a magas szintű felszereltségnek köszönhetően az ortopédiai endoprotetikai műtétektől az emlőrekonstrukción át a vastagbél sebészetig végeznek műtéteket.

Tehát szinte minden van, nem csak „egyszerű” orvosi vizsgálatok?

Arra törekszünk, hogy a hozzánk fordulók bármely problémájára megoldást tudjunk nyújtani. Ehhez a prevenciótól a diagnosztikán át a fekvőbeteg-ellátásig, minden szakterületen, az újszülöttek és az idősebb generáció speciális ellátását is lehetővé tevő, a páciensek igényeihez igazodó, komplex szolgáltatási spektrumot alakítottunk ki és tartunk fenn folyamatosan. Az évek során például megfogalmazódott az az igény, hogy a pácienseink által vezetett cégek valamennyi munkatársa részesüljön a Dr. Rose szolgáltatásaiból. Erre ma már a komplex ellátást nyújtó Vállalati Egészségközpontunkban biztosítunk lehetőséget. Évente több ezer külföldi állampolgárt is a pácienseink között tudhatunk, ezért a kórházban alapvető követelmény az angol nyelvtudás, de a külföldiek ellátását külön ügyfélmenedzserek is segítik a teljes ellátásuk során, beleértve a biztosítási ügyintézést is. A pácienseink elégedettségét jól jelzi, hogy rendszeresen visszatérnek, sőt, ügyfeleink nagy része éves szerződés keretében veszi igénybe a szolgáltatásainkat. A magánszemélyek és a vállalati partnereink is számos kártyatípus közül választhatnak, amelyek lehetőséget biztosítanak az éves szűrővizsgálatok elvégzése mellett a megbetegedések esetén végzett kivizsgálásokra, kezelésekre és akár a műtétekre is.

A pandémia közepén is tudtak  a fejlesztésekre koncentrálni?

Az elmúlt három évben a kórház működését alaposan átvilágítottuk, megerősítettük a menedzsmentet, keressük a lehetőségeket, hogy még stabilabb, biztonságosabb és magasabb színvonalú legyen az ellátás. Átépítettük a radiológiai osztályunkat és lecseréltük a berendezéseket a legkorszerűbb digitális röntgen készülékekre és a hagyományos eljárásokon kívül tomoszintézisre és sztereotaxiás mintavételre is alkalmas mammográfra. A szülészeti részlegünkre új, felső kategóriás ultrahang készüléket és az újszülött ellátást még biztonságosabbá tevő, inkubátorral egybeépített munkaállomást vásároltunk. A műtőinkben megújítottuk a laparoszkópos eszközparkunkat. A járóbeteg-ellátásban a fül-orr-gégészeti és a szemészeti rendelők berendezéseit cseréltük és bővítettük a mai technológiai elvárásoknak megfelelően. Idén átadtuk már az új endoszkópos laborunkat és bővítettük a rendelői és kórtermi kapacitásainkat is. A PRÉMIUM ELLÁTÁS  ALAPJA, HOGY A SZOLGÁLTATÁSOKAT A PÁCIENS IGÉNYEIHEZ ALAKÍTSUK.

Ha már fertőtlenítésről, koronavírusról esett szó, mennyire befolyásolja a napi betegellátást a mostani járvány?

A COVID-19 járvány folyamatos kihívást jelent minden egészségügyi szolgáltatónak, így nekünk is. A járvánnyal kapcsolatos ellátást, például a tesztelést, és a szokásos betegellátást nagyon nehéz biztonságosan, párhuzamosan végezni. A fokozott biztonsági előírásokat a kórház egész területén kötelező betartani. A tesztelésre érkezők elkülönítésére létrehoztunk egy a kórháztól teljesen leválasztott COVID-19 szűrőközpontot, ahol minden ismert tesztelési módszer elérhető a hatósági áras PCR vizsgálattól az antigén gyorstesztelésen át az ellenanyag szint meghatározásig. Olyan laboratóriumokkal dolgozunk, amelyek a szükséges akkreditációval rendelkeznek és a leggyorsabban adnak leletet. Gyorstesztjeink amerikai, illetve európai gyártóktól származnak. A negatív teszteredményeket a beérkezés után azonnal, hétvégén is megküldjük pácienseinknek, a pozitív eredményeket pedig minden esetben orvos közli, hogy a további teendők megbeszélésére is legyen lehetőség. Kórházunkban minden műtét, beavatkozás, de még a fokozott kilégzéssel járó vizsgálatok előtt is kötelező a szűrés, és a pácienseken kívül a munkatársainkat is folyamatosan teszteljük. Intézkedéseinkkel sikerült elérni, hogy bár a szűrések során sok pozitív esetet találunk, a kórházba nem került be egy fertőzött sem.

Hogyan lehet fenntartani a luxus érzését  ilyen szigorú járványügyi szabályok mellett?

A fejlesztések során igyekszünk megőrizni a Dr. Rose ügyfél-kiszolgálási tapasztalatait, a kórházegyedi hangulatát, nyugalmat sugárzó légkörét. A prémium ellátás alapja, hogy a szolgáltatásokat a páciens igényeihez alkalmazkodva, várakozásmentesen, zsúfoltság nélkül, diszkréten tudjuk nyújtani. Az egészségügyben ezek megvalósítása komoly, de elérhető kihívás.

Haszon Magazin, 2021. május

Kapcsólódó hírek

A szívinfarktus és a stroke megelőzhető!

Szívinfarktus és stroke - a szív- és érrendszeri betegségek vezető halálokként szerepelnek a statisztikákban. Két hirtelen érkező betegség, de a kockázati tényezőik ismertek. A szívinfarktus és stroke is tipikusan az a betegség, melyet megelőzni jóval könnyebb, mint gyógyítani. A Dr. Rose Magánkórház szakorvosai, Dr. Junger Éva kardiológus és Dr. Ilniczky Sándor neurológus vezetésével alakították ki az egyedül álló Szív-érrendszeri (infarktus, stroke) szűrővizsgálatot mely egyszerre vizsgálja a két betegség hajlamosító tényezőit.

Biztonsági szabályzat a járóbeteg ellátásunkban

Szabályzat COVID-19 szűrésről a Dr. Rose Magánkórházba járóbeteg ellátásra érkező pácienseknél -
ezen belső szabályzatot a Dr. Rose Magánkórház Kft. (1051 Budapest, Széchenyi tér 7-8., a továbbiakban: Dr. Rose) az egészségügyi, saját dolgozóik és a páciensek egészségének védelme, a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése céljából alakította ki.

Gondoskodás a legmagasabb szinten

Egy gyermek születése minden család életében a legfontosabb pillanatok közé tartozik, nem mindegy tehát, milyen körülmények között kerül rá sor. A Dr. Rose Magánkórház felkészült, elhivatott szakemberekkel, meghitt környezettel és személyre szabott ellátással ideális helyszínt jelent minden kismama számára.