Szűrővizsgálatok

A Dr. Rose Magánkórházban kiemelt figyelmet fordítunk a prevencióra, azaz a betegségek megelőzésére és korai felismerésére. A rendszeres szűrővizsgálatnak kiemelt szerepe van, hiszen az időben felismert betegségek nagyobb eséllyel gyógyíthatók, vagy rendszeres kezeléssel, kontrollvizsgálatokkal a szövődmények megelőzhetők. A teljes körű kivizsgálást tartalmazó menedzserszűréseink mellett egy-egy területre, illetve betegségcsoportra fókuszáló szűrővizsgálatok, valamint az évente javasolt nőgyógyászati-, urológiai- és bőrgyógyászati  szűrővizsgálatok is elérhetőek.

Pácienseink számára személyre szabottan alakítjuk ki és szervezzük meg a szükséges vizsgálatokat és azokat egy helyen és időben végezzük el.

Menedzserszűrések

Átfogó menedzserszűrés csomagjainkban a rosszindulatú daganatok, szív- és érrendszeri betegségek valamint az anyagcserezavarok kivizsgálására helyezzük a hangsúlyt, figyelembe véve felgyorsult életünk és a stressz okozta extra terheléseket. Mindegyik menedzser szűrővizsgálati csomagunk tartalmaz szakorvosi, képalkotó, laboratóriumi és diagnosztikai vizsgálatokat is. A vizsgálati eredményekről szakorvosi összefoglalót készítünk, amely alapján pácienseink áttekintő képet kapnak az egészségi állapotukról és az egészségük megőrzéséhez szükséges további teendőkről.

Ügyfeleink részére 3 különböző menedzserszűrés csomagot kínálunk, amelynek összehasonlító táblázata ITT elérhető.

Specifikus szűrővizsgálatok

Célzott, specifikus szűrőcsomagjainkban egy-egy területre, tünetegyüttesre, illetve betegségcsoportra koncentrálunk.

Szűrővizsgálatok gyermekek részére

Gyermekek részére az egyes életkorokban javasolt alap szűrővizsgálatokon túl olyan speciális problémákat vizsgáló szűrőcsomagjaink is rendelkezésre állnak, mint a szülő-gyermek kapcsolatban, a viselkedésszabályozásban mutatkozó zavarok, allergiás betegségek, asztma, vagy az endokrin- és anyagcsere betegségek.

 

Rólunk mondták

  • Kiemelkedő színvonal a magánrendelések között. A személyzet extra kedves, segítőkész, a várakozás minimális (egy nap alatt végeztek el 5-6 szűrővizsgálatot teljesen gördülékenyen). Az orvosok részéről is profizmust, odafigyelést tapasztaltam. Mindehhez a gyönyörű környezet, panoráma, tényleg mintha egy hotelben járna az ember, és a kávé is nagyon finom volt, amivel kínáltak.

    R.P.

  • Többször is voltam már itt. Korábban a gyermekeimmel, most magam miatt. A telefonos időpont egyeztetés nagyon könnyen megy. A recepciós dolgozók nagyon kedvesek, a bánásmód külföldi (német tapasztalat) színvonalú, sőt…. még jobb is annál. Szeretem, hogy nem érzem a “tipikus magyar ellátás” hangulatát. (mindenki feszült, büdös van, sokat kell várni, a dolgozók ki vannak égve). Szívesen kifizetem ezért az extra árakat, mert minőségi szolgáltatást kapok. Az orvosok végtelenül kedvesek, türelmesek, a profizmus érződik rajtuk. Köszönöm!

    Cs. A.

  • Nagyon fantasztikus élmény volt a szűrővizsgálat, mindenhol mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, maximálisan elégedett vagyok és biztosan a jövőben is az Önök intézményét fogom választani.

    Pataky Andrea

  • Ma voltam Önöknél szűrővizsgálaton illetve munkaalmassági vizsgálaton és nagyon elégedett vagyok Önökkel. Voltam már más magánkórházban is, ahol szintén nagyon kedves és képzett emberek voltak, de Önök még rajtuk is túlmutatnak. Külön köszönetet szeretnék mondani a recepciós munkatársaknak, akik arcról megismertek és szinte fogták a kezem és kísértek a vizsgálatokra. Külön megemlíteném, hogy nagyon örültem, hogy nem szólítottak hangosan a nevemen, ezzel is figyelve a GDPR-ra, hanem odajöttek hozzám és úgy kísértek az orvoshoz. Külön dicséret a technikai eszközök felszereltsége miatt. Az orvosok türelmesen és készségesen válaszoltak minden kérdésemre. Én ezentúl mindig Önöket választom!

    Szurovecz Dávid

Kapcsolódó blogbejegyzések