A szépségünk ellen elkövetett hibák, amikkel érdemes felhagynunk

2020. november 20.

A szépségápolás az épp aktuális esztétikai normáknak megfelelően az egyes történelmi korszakokban különböző fejlődéseken ment át, de a cél azonos maradt: a lehető legszebbnek és a legkívánatosabbnak lenni. Az őskortól kezdve az ember hajlandó volt bármit kipróbálni, hogy tökéletesebb külsőre tegyen szert.

shutterstock_1251296572.jpg

Ne használjuk ugyanazt az alapozót!

Bőrünk igénye hihetetlen gyorsan megváltozhat, és ezt az alapozó választásunknak is tükröznie kell. A mattosító, fényesedést gátló alapozó, amit a húszas éveinkben használtunk már nem hozza ki bőrünkből a maximumot 10 évvel később. „Ahogy változik a korunk, úgy szükséges az alapozónkat is változtatnunk.” – erősítette meg Chase Aston, a Body Shop nemzetközi sminkmestere.

„A bőrnek több hidratálásra és fényesítésre alkalmas fő összetevőkre van szüksége ahhoz, hogy a teljesen ragyogó kinézetet és friss hatást váltson ki, amíg az erős arcvonalakat eltakarja és lágyítja.”

Az is fontos, hogy az évszaknak megfelelő alapozót használjunk. „A halvány és porcelán árnyalatok kiválóan alkalmazhatóak a téli hónapokban, de sápadt és holtfáradt hatást kelthet a tavaszi és nyári hónapokban.” figyelmeztet Chase.

Ezekben a hónapokban váltsunk olyan alapozóra, amiben egy kis sárga árnyalat található, ami teljesen friss és egészséges megjelenést ad. Érdemes még a púder alapú alapozók helyett a krémes, folyékony vagy hab állagú készítményeket alkalmaznunk. Az alapozás mellett a megfelelő hidratáltság is egyaránt fontos. Legújabb akciónk keretében a francia Institute Esthederm bőrápolási utalvánnyal is megajándékozzuk! A termékcsalád kiválóan táplálja a bőrt és hiszen bőrtípustól függetlenül sejtszíntű támogatást nyújtanak a fiatalság megőrzésére

Használjuk megfelelően a pirosítót!

Azért, mert nem rendelkezünk Heidi Klum arccsontjával, nem jelenti azt, hogy egy doboz pirosítót vagy bronzosítót szükséges feltennünk egyszerre! A sminkguru Bobbi Brown azt javasolja, hogy olyan színű pirosítót válasszunk, ami a természetes, egészséges pirulás színe. „A megfelelő pirosító színe olyan, mint az orcád színe, amikor sportolsz vagy elpirulsz.”- mondja Bobbi.

Ne használjunk rossz árnyalatú szemhéjfestékeket!

Ha az élénk színek rajongói vagyunk, tanuljuk meg, hogy mely árnyalatok illenek a hajunk és bőrünk tónusához, és ne feledjük, hogy az élénkebb színárnyalatok trükkösek, mert öregítenek. Az élénkzöld szemhéjfesték, amit tinédzserkorunkban viseltünk, valószínűleg nem néz ki rajtunk olyan divatosan 10 évvel később.

„Az átlátszó és csillogó szemhéjfestékeket a legkönnyebb hordani, és illik minden bőrtónushoz.” – mondta Chase a Body Shop sminkmestere.

Ha mellőzzük a világosabb pasztell színárnyalatok használatát, ne feledjük, hogy ezek néznek ki a legjobban a halvány és a közepes színtónusú bőrön. Meleg és a sötétebb színtónusú bőrön a színek „semmilyenek”, ezért győződjünk meg arról, hogy olyan árnyalatokat viselünk, amelyek mélyebb és fényesebbek a színek közepén – ez biztosítja azt, hogy a szín kiemelkedjen a bőrön.